kormány;Szlovákia;közlekedési miniszter;Érsek Árpád;

2016-09-01 11:07:00

Beiktatták a magyar közlekedési minisztert Pozsonyban

Andrej Kiska államfő szerdán késő délután visszahívta hivatalából Roman Brecely (Háló) közlekedési minisztert, s ugyanazzal a lendülettel kinevezte a helyére Érsek Árpádot (Híd), aki eddig államtitkár volt a közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztériumnál – közölte az Új Szó.

Brecely korábbi döntésének megfelelően már kedden benyújtotta a lemondását. Döntését "konstruktív lépésnek" nevezte, mely az egyedüli helyes válasz a parlament politikai erőviszonyainak megváltozására. Brecely azt követően mondott le tisztségéről, hogy a Sieť öt képviselője átlépett a Hídba, aminek következtében a párt parlamenti képviselete gyakorlatilag megszűnt.

Brecely március 23. óta volt közlekedési miniszter. Egyik legfontosabb eredményének a koncessziós szerződés aláírását tartja, amely lehetővé teszi a pozsonyi körgyűrű, vagyis a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út PPP-projekt keretében történő megépítését. Kiemelte továbbá az elektronikus autópálya-matricák rendszerében beállt kritikus helyzet megoldását is.