magyar csapat;riói paralimpia;elindult;első csoport;

2016-09-02 07:52:00

Elbúcsúztatták a paralimpiai csapatot

A magyar paralimpiai csapat első - legnagyobb létszámú - csoportja Párizs érintésével útnak indult Rio de Janeiróba, a XV. Nyári Paralimpiai Játékokra.

A közel 80 fős magyar delegációból ezúttal 35-en, köztük úszók, asztaliteniszezők, erőemelők és sportszakemberek utaztak el. Az egyéni kvóták számát tekintve még soha nem vett részt ennyi magyar sportoló a paralimpián, a 43 versenyző pedig minden idők második legnépesebb magyar csapatát jelenti.

A magyar paralimpiai csapat második csoportja szombaton, a harmadik pedig kedden indul Rio de Janeiróba. A paralimpia szeptember 7-től 18-ig tart, a delegáció legnagyobb része szeptember 20-án érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre. A londoni paralimpián a magyar csapat két arany-, hat ezüst- és hat bronzérmet nyert.

Az olimpiai bajnokok 35 milliós prémiumánál jóval kevesebbet zsebelhetnek be: a paralimpiai aranyéremért 17,5 millió forint, az ezüstéremért 12,5 millió forint, a bronzéremért tízmillió forint jár a fogyatékossággal élő sportolóknak.