Pukli István;

2016-09-03 07:08:00

Pukli: nem pártok, elvek mellett állok

"Voltam én már minden: MSZP-s, aztán amikor levelet küldtem a Kliknek a migráns diákokkal kapcsolatban, hazaáruló, most éppen fideszes. Hangsúlyozom: nem politikai oldalak, hanem elvek mellett állok ki. Észre kellene már venniük a magyar embereknek, nincs olyan, hogy baloldal vagy jobboldal" - mondta lapunknak Pukli István, miután a kormánypárti Magyar Idők pénteki számában azt nyilatkozta: sem a szélsőjobboldal, de a jelenlegi baloldal sem lehet alternatíva az ország irányítására. 

A budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója és a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a napilapnak arról is beszélt, nem cél az Orbán-kormány megdöntése, csak az, hogy észrevegyék és kijavítsák a hibákat az oktatási rendszerben.

Ezzel szemben Pukli a Budapestbeacon.com-on megjelent csütörtöki interjújában azt mondta, most már be kell látni, hogy a jelenlegi kormány bukása nélkül nem lehet lényegi oktatáspolitikai változásokat elérni. Az igazgató azonban nem lát ellentmondást. "Nem akarunk kormányt buktatni, de addig harcolunk a céljainkért, amíg el nem érjük azokat. Ha végül ezt csak a kormány bukásával lehet elérni, úgy kell lennie" - fogalmazott Pukli. Csütörtöki interjújában beszélt arról, a Tanítanék olyan módszerekhez folyamodik majd, amelyekkel az eddigieknél hatékonyabban változtathatnak a kormány gondolkodásán, részleteket azonban még nem közölt. Lapunknak ugyanakkor azt mondta: annak ellenére próbálják meggyőzni a kormányt, hogy ő maga nem hisz abban, hogy sikerülni fog.