Orbán Viktor;Mészáros Lőrinc;Együtt;

Orbán hallgat Mészárosról

A törvényben előírt 15 napon belül sem válaszolt Orbán Viktor az Együtt által benyújtott írásbeli kérdésekre - ismertette a párt, amely szerint elfogadhatatlan, hogy a miniszterelnök nem tartja be a törvényeket és megengedi magának, hogy egyszerűen nem válaszol a hozzá intézett parlamenti kérdésekre. Épp ezért felszólították Orbánt, hogy hagyja abba a sunnyogást, és törvényi kötelezettségének eleget téve válaszoljon, milyen kapcsolatban áll Mészáros Lőrinccel és vagyontárgyaival.

A kérdéseket Szabó Szabolcs, a párt országgyűlési képviselője nyújtotta be a miniszterelnöknek még augusztus közepén, miután a felcsúti polgármester pert indított az Együtt ellen amiatt, mert az közleményeiben többször is Orbán strómanjának nevezte őt. A képviselő azzal a céllal kérdezte a miniszterelnököt, hogy Orbán tisztázza végre a nyilvánosság előtt, milyen gazdasági, vagyoni kapcsolatban áll Mészárossal. Megkérdezték, hogy járt-e ő maga vagy bármelyik közeli családtagja a felcsúti milliárdos polgármester cége tulajdonában álló, a horvátországi Ugljan szigetén lévő nyaralóban, illetve a polgármester vagyonnyilatkozatában is szereplő Vir szigetén lévő ingatlanban.

Az Együtt arról is kérdezte a miniszterelnököt, hogy mikor jártak először az egykor Mészáros tulajdonában álló Rézhegyi nyaralóban, s kíváncsi arra is, hogy miért gondozzák a miniszterelnök kutyáját, a híressé lett Nárcisz-kuvaszt a Mészáros használatában lévő hatvanpusztai birtokon, továbbá hogy mit keresett ott a miniszterelnök feleségének autója. Emellett az Együtt a vagyonnyilatkozati rendszer megváltoztatásának szükségességéről, valamint az Országgyűlésnek nemrég benyújtott, idevágó törvénymódosító javaslatukról is kérdezte Orbánt.

Noha ezúttal a kormányfő elmulasztotta a határidőt, s egyáltalán nem válaszolt, az utóbbi években az is gyakran előfordult, hogy helyettese, Semjén Zsolt reagált az Orbánhoz intézett írásbeli kérdésekre - általában az érdemi információközlést mellőzve.

Hatvanig ér a keze?
Mészáros Lőrinc is írásbeli ajánlást adott Horváth Richárdnak, hogy tagja lehessen a napokban újjáalakított hatvani Fidesz-szervezetnek - tudta meg az Index a napokban. A hatvani polgármester elmondta, városvezetőként és a Puskás Akadémia révén is jó barátságot ápol Mészárossal, az FC Hatvan utánpótláscsapata révén például keresik az együttműködést a Puskással. Felcsút első emberének ajánlása azonban hiábavaló volt, a hatvani polgármesternek és még 35 korábbi Fidesz-tagnak - köztük a képviselő-testületi tagok többségének - már nem osztottak lapot az új szervezetben. A választókerületi elnök, Szabó Zsolt a Hír Tv-nek azt mondta, "belső dolga a szervezetnek, hogy a Fidesz hogy építi föl magát, hogyan működik, mint működik, ez teljesen ide vonatkozik, ez nem Mészáros Lőrinc kérdése". A korábbi hatvani polgármester politikai ellenlábasa azt is kifejtette: kollégája alkalmatlan a város vezetésére, sőt, többek között korrupcióval vádolta. A helyi viszonyokat ismerők szerint Szabó a Fidesz választmányi elnökének, Kövér Lászlónak a támogatását élvezi, a házelnök pedig állítólag nem szívleli a felcsúti polgármestert életmódja miatt.