Előfizetés

Olimpiát szervezni kockázatos

Gál Mária
Publikálás dátuma
2016.09.05. 07:50
,,Elvonják a társadalom tagjainak figyelmét a politikai hatalom inkompetenciájáról” FOTÓ: KUSTÁN MAGYARI ATTILA
Valamilyen mértékben minden kormányzat eszközként használja a sportot. A nagy nemzetközi sportszervezetek pedig maguk alá gyűrik a nemzetállami kormányokat. A jelenségről dr. Péter László sportszociológussal, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusával beszélgettünk.

- Nevezhetem sportszociológusnak?

- Szociológus vagyok, négy éve a sport, kiváltképpen a labdarúgás és a társadalom kapcsolatát vizsgálom, főleg a társadalmi problémák szempontjából.

- A sport és hatalom összefonódását elemzi több munkájában, s arra a következtetésre jut, hogy a hatalom eszközként használja fel a sportolókat és teljesítményeiket.

- Mivel a sport kulturálisan nagyon mélyen beágyazott a társadalomba, hatása is rendkívül erős az emberek mindennapjaiban. Befolyásol és formál bennünket, még ha ennek nem is vagyunk feltétlenül tudatában. Beszélünk róla, s ezzel könnyen kapcsolatokat tudunk teremteni másokkal, a sport révén megtanuljuk, hogyan kell együttműködni egy adott cél érdekében, megtapasztaljuk a nyereség és veszteség örömét-bánatát, és nem utolsó sorban az egyik kedvenc szórakozási formánk lett. „Szociológusi nyelven” kijelenthetjük, hogy a sport mára az egyik legfontosabb populáris kulturális termék, látványtársadalmunk kiemelt ékszere. Így némiképpen logikus, hogy a sport a modern társadalomban is hamar eszközjelleget kapott. A hatalom számára nem csupán a közegészségügy célját szolgálta (innen a kötelező tornaórák), hanem a harci kedv és képesség folyamatos szinten tartására, a kontroll érvényesítésére, saját ideológiájának terjesztésére és a maga legitimitásának megerősítésre is használta.

- Minden hatalom ezt teszi, vagy csak egyesek?

- Gyakorlatilag minden hatalom élt és él ezzel a lehetőséggel, persze eltérő módon és különböző intenzitással. A politikatörténet igazolja, hogy minél önkényesebb egy hatalom, a sport annál fontosabb (kontroll)eszközként funkciónál. Ugyanis más és más szerepe van a sportnak egy totális rendszerben, mint egy demokratikus berendezkedésű társadalomban. A nácizmusban például a fizikum teljes kisajátítását a kontroll mellett az állam elsősorban háborús célokra alkalmazta, a sztálinizmus a hatékony felügyelet mellett a rendszer ideológiai felsőbbrendűségét (is) a sport révén propagálta, miközben „új embert” kreált. Demokratikus társadalmakban inkább a közös szolidaritás kultiválása, a kollektív identitás megerősítése a cél.

- Ön általában nemcsak a politikai hatalomról beszél.

- A politikai hatalommal szorosan összefonódó gazdasági hatalom is érvényesül a sportban, ami önmagában is „soft power”/puha hatalom. A szórakoztatással elvon(hat)ja, elterel(het)i a társadalom tagjainak a figyelmét olyan társadalmi problémákról, mint az egyenlőtlenség, vagy mint épp a politikai hatalom inkompetenciája. Magyarán, a sport kifinomult politikai eszköz lehet. Mindezeken túl, a mai mediatizált, különböző csatornákon (tévé, rádió, internet, mobil eszközök) közvetített látványsport a fogyasztói ethosz hatékony hordozójaként működik.

- Az Egyesült Államok végzett a riói olimpia éremtáblázatának élén, erre gondolom egész Amerika büszke. Washington is eszközként használja a sportot?

- Természetesen, a sportsiker ilyen szinten az egész amerikai kapitalista társadalom, sőt a teljes nyugati világ, és annak értékrendjének a szimbólumává válik. Az olimpia mindig is, a nemzetek szimbolikus küzdelme volt, de a világnézetek és társadalomfelfogások békés küzdőtere is.

- Milyen célból él ezzel az eszközzel a hatalom?

- Románia például 1984-ben pontosan felismerte, hogy ha a szovjet ajánlást figyelmen kívül hagyja, akkor jobb tárgyalópozíciója lesz Amerikával a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény kapcsán, a sok érem pedig befelé a rendszer életképességét bizonyítja az egyre inkább éhező lakosság szemében. (A szocialista táborból csak Románia és Jugoszlávia nem bojkottálta a Los Angeles-i olimpiát. (A szerk.) Tehát diplomáciai eszközt látott benne és legitimációs forrást, amire igencsak szüksége volt az egyre népszerűtlenebb Nicolae Ceausescunak. Vagyis, a hatalom és annak birtokosai a sport révén többek között politikai tőkét és támogatást szereznek, a sikereket jól kihasználva pedig növelik a hazafias érzéseket, támogatóik körében megerősítik a kohéziót, sokszor őket más csoportok ellen is hangolva (történelmi ellenfelek kapcsán például a „mi” többet nyertünk, mint „ti” logika alapján). De ugyanígy igazolhatók bizonyos ideológiai elvek is, mint például a tekintélytisztelet, vagy a közösség elsőbbsége az egyén felett a „csak fegyelmezetten, együtt és kérdőjelek megfogalmazása nélkül jönnek a sikerek” recept hangsúlyozásával. Tény, hogy a hatalom – legyen az politikai vagy gazdasági -, a mediatizált látványsport révén finoman tudja hangolni az emberek érzéseit, céljait, vágyait.

- Hogyan segítheti a sport mediatizálása céljai elérésben a hatalmat?

- A sport látványa még nem elég, kell a kommentár is, ami a jelenséghez társadalmilag releváns értelmezéseket és jelentéseket kapcsol. Hadd éljek egy konkrét példával: egy sikeres úszó medencében való mozgása csak akkor válthat ki társadalmi hatást, ha azt társadalmi kontextusba helyezetten kapják a nézők. A nézők fejében a sportoló magyar, a magyar nemzet egészét is képviseli, magyar állami színekben úszik, főleg a magyarok szurkolnak neki „egyként”, a kormányzat is „természetesen” támogatja az úszósportot, s ezáltal tehát nem csupán a versenyzőt, hanem „mindannyiunkat”, magát a mindenkori nemzetet. Ezt a keret-narratívát a tévénézők az úszóviadallal párhuzamosan, valós időben a (sport)kommentátorok révén kapják, természetszerűen, de ez már nem is az úszóról, hanem rólunk, a magyarokról, a kormányzatról, vagyis a társadalom és az állami vezetés „sikeres” és egyben „harmonikus” kapcsolatáról szól. Ezt erősítik meg, amikor a nyertes sportolókat – mindenhol – a kormányzat ki is tünteti, beszél róluk, társaságukban mutatkozik.

- A sport támogatása nem kötelezettsége minden kormányzatnak?

- A sport közügy és alapjog. Mindenkinek joga van hozzá, és ehhez a kormányzatnak a sportmezőt törvényekkel kell szabályoznia, infrastrukturális beruházásokat kell eszközölnie, támogatnia kell a tömegsportot, nem csupán a verseny- és teljesítménysportot.

- Melyik a helyes út: a magyar vagy a román? A magyarországi kiemelt sporttámogatások, annak ellenére, hogy az ország egyként szurkolt a foci Eb-n vagy az olimpián a magyaroknak, s annak dacára, hogy a labdarúgó válogatott csoportkörbeli jó szereplése szabályos eufóriát keltett, rengeteg kritikát is kiváltanak. Az emberek nagy része igazságtalannak tartja, hogy míg az egészségügy romokban hever, sokmilliárdos stadionok épülnek és rengeteget költ a kormányzat sporttámogatásokra. Romániában pedig azért vádolják a kormányt, hogy a pénz és figyelem megvonása miatt kudarcot kudarcra halmoz a román sport.

- A román kormány menet közben szem elől tévesztette nem csupán a tömegsportot, hanem a versenysportokat is. Ez nagy hiba, közegészségügyi gondokat is előidéz, ami hosszú távon nem fenntartható. A versenysport gyors hanyatlásnak indult, az idei olimpia negatív rekordjai pedig sokkolta a román társadalmat, tovább erősítette amúgy sem túl rózsás közérzetét. Magyarországon a sport, különösen a labdarúgás állami támogatása az utóbbi években állampolitika rangjára emelkedett. Ez a román sportszakma szemében egyértelműen pozitív példa, gyakran referenciaként jelenik meg még a tágabb társadalmi diskurzusokban is. Megfigyeléseim szerint Magyarországon ennek a gyakorlatnak ideológiai indokai is vannak, ugyanis többek között a magyar foci révén nem csak a korábbi labdarúgás legendáit lehet népszerűsíteni, hanem a történelmi nagyság és büszkeség érzetét is. Az meg mindig jogos kérdés, hogy egy társadalom mire költi a véges mennyiségű pénzét, mik a prioritások. Azt gondolom, mindenhol meg kell találni az optimális egyensúlyt a sport, kiváltképpen a tömegsport támogatása és más közhasznú, társadalmi beruházások között.

- Ön írt és beszélt arról, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve más nagy szervezetek, mint például az UEFA és a FIFA is, olyan erővel rendelkeznek, hogy a hagyományos nemzetállamokat is képesek befolyásolni. Konkrétan hogyan?

- Azt gondolom, hogy a globalizáció kontextusában a globális aktoroknak jutott a főszerep. Minden területre igaz ez, beszéljünk akár gazdasági (multinacionális nagyvállalatok, hitelminősítők, Világbank, Valutaalap), katonai (NATO), politikai (ENSZ, EU, ASEAN), civil (Greenpeace, Amnesty International, WHO) szervezetekről. A globális sportszervezetek befolyása is megnőtt a kilencvenes évek előtti időkhöz képest. Ez elsősorban a globálissá vált média és a globális korporációk, a szponzorok szoros szövetsége révén következett be. Ma az olyan sportszervezetek, mint a NOB vagy a FIFA, FIA viszonya a hagyományos nemzetállamokkal aszimmetrikussá vált, képesek az akaratukat ráerőszakolni a kormányokra. A kormányok szerepe amúgy is csökkent, az államok feletti szervezetek és katonai-politikai szövetségek javára. Bár a NOB vagy a FIFA formálisan a nemzetállami tagszervezeteire épül - ilyen a MOB vagy az MLSZ is -, de a gyakorlatban egy privát megaállamként működik.

- Hogyan érvényesíti az erejét a NOB vagy a FIFA és társaik?

- Gyakorlatilag megszabja a nagy sportesemények szervezésének feltételeit: mit és hol kell építeni, mennyi licenszdíjat kell a kormányoknak fizetni. Az országok a FIFÁ-nál és a NOB-nál versenyeznek a rendezés jogáért, ennek esetleges költségeit ők állják, miközben a rendezés feltételeit az utóbbiak szabják. Nekem ez nem tűnik egy szimmetrikus, partneri viszonynak. Sőt, a NOB és a FIFA igyekszik a szponzorok elvárásainak eleget tenni, nyilván nem a maga terhére!

- Ön állítja, hogy a nemzetközi megaszervezetek korábban nem voltak ilyen erősek. Mára minek köszönhetően változtak az erőviszonyok?

- Az olimpia vagy az Eb, Vb globális esemény, ami korábban (meglátásom szerint az 1992-es barcelonai nyári játékokig) nem volt ekkora hatású. Az internet, a kábel- és műholdas tévék globális elterjedése, a globális sportmárkák marketingtevékenysége soha nem látott méretűvé duzzasztotta a látványsportok közönségét. Az idei olimpiát a becslések szerint 3,5 milliárd ember látta. Ilyen számok mellett nyilvánvaló, hogy a NOB-nak van „némi befolyása a holmi kis kormányokra”...

- Napjaink sorozatos sportdiplomáciai botrányai, az UEFA és FIFA korrupciós ügyei változtathat ezen a helyzeten?

- Valóban sok a baj a túl nagyra nőtt és nyilvánvalóan pénzéhes szervezetek háza táján. De azt gondolom, hosszú távon a dolog marad a „business as usual” logikában. A NOB, FIFA, UEFA elnökei hosszú ideig szoktak hivatalban maradni, míg a miniszterelnökök sokkal gyakrabban váltogatják egymást. A ritka személycserék mellett a globális sportszervezetek nagyon stabilak, főleg ha következetesen képviselik a szponzoráció érdekeit. Nem látom, hogy ez gyökeresen megváltozna a közeljövőben. Amíg rekordnézettséget tud produkálni – nem a stadionban, az csak a hangulati elem -, hanem a tévékészülékek és a mobileszközök előtt, addig nem lesz baj számukra.

- Magyarországon az egyik megosztó kérdés a 2024-es olimpia megrendezése. Véleménye szerint jó lenne ez az országnak vagy olyan gazdasági terhet jelentene, ami összeroppantaná az amúgy sem nagyon izmos magyar gazdaságot?

- Olimpiát szervezni nagyon kockázatos. Anyagilag kevés a pozitív példa a közelmúltban (Los Angeles, 1984; Barcelona, 1992; London, 2012). Bizonyított, hogy Görögország túl nagy terhet vállalt a 2004-es nyári olimpiával. Kína 2008-ban a nyári, vagy Oroszország 2014-ben a szocsi téli olimpiával presztízscélokat követett, az anyagi költség nem volt fontos, de világos, hogy negatív volt a mérlegük. A jelenlegi olimpia is rendkívüli terheket ró Brazíliára, főleg a Konföderációs Kupa (2013) és a Vb (2014) után. Ezeket a negatív példákat mindenképpen el kell kerülni 2024-ben, bárki is szervezi majd a játékokat. Talán beszédes, hogy több nagyváros visszalépett (Hamburg, Boston), Róma pályázata is kérdéses. Nem vagyok sportközgazdász, de kétségtelen, hogy egy olimpia igencsak kemény dió, veszélyes vállalkozás, mert eleve nehéz fenntartható olimpiát szervezni, főleg kis országnak. Azt hiszem, a kormányzat számára a probléma ideológiai és presztízskérdés, de a lehetséges költségek és következmények viszont össztársadalmiak.

Névjegy
A Babes-Bolyai Tudományegyetemen társadalmi problémákat, a közvélemény kutatását és elméletét oktatja.
1999-2000 között egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként UCLA junior fellow ösztöndíjas volt, 2001-ben pedig a Yale Egyetem Szociológia Tanszékének munkatársaként dolgozott a Center for Comparative Research keretében.
Több könyve és tanulmánya jelent meg romániai, magyarországi és nemzetközi szakfolyóiratokban.

Babos megszorongatta Halepet

Babos Tímea meg tudta szorongatni az ötödik helyen kiemelt Simona Halepet az US Open harmadik fordulójában, azonban a bravúr elmaradt. A román teniszező 2 óra 7 perces mérkőzésen három játszmában, 6:1, 2:6, 6:4 arányban győzte le a 23 esztendős magyart az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Halep ellenállhatatlanul kezdett, gyorsan elhúzott 4:0-ra, s 23 perc alatt be is húzta az első szettet. A második játszmában Babos kihasználta ellenfele hibáit, s kiegyenlített. A mindent eldöntő utolsó játszmában a meccsben maradásért kellet adogatnia Babosnak, majd a végén kettőshibát ütött, s ez Halep továbbjutását jelentette. "Amennyire nehezen indult a meccs és nem tudtam mit kezdjek ellene, annyira feljavultam és jól kezdtem játszani. Egy nagyon magas színvonalú meccs volt. Ilyet ritkán mondok, de életem egyik legjobb meccse volt. Életem egyik legjobb tenisze volt, amit valaha játszottam" - idézte saját honlapja Babost. 

A magyar teniszező számára nem ért véget az amerikai Grand Slam-torna, vasárnap kétszer is pályára lépett. Női párosban a kazah Jaroszlava Svedova oldalán, míg vegyespárosban az amerikai Eric Butorack társaként küzdhetett a negyeddöntőbe jutásért. Mindkét mérkőzés lapzártánk után ért véget.

Rosbergé a győzelem - Így ünnepelték a pilótát Monzában (Fotók)

Publikálás dátuma
2016.09.04. 18:59
FOTÓK: Getty Images
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat vasárnap Monzában. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

A második helyről rajtoló német versenyzőnek ez volt idei hetedik, egyben pályafutása 21. futamgyőzelme. Rosberg mögött csapattársa, a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton lett a második, aki továbbra is vezet a pontversenyben, de előnye két pontra csökkent. Harmadikként a Ferrari négyszeres világbajnoka, a német Sebastian Vettel ért célba.

Balesetmentes volt a rajt, de több pozíciócserét is hozott: az élről induló Hamilton az első kanyar után már csak a hatodik volt, ugyanis Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas és Ricciardo is megelőzte. A kerékcserék kezdetére két helyet javított a brit pilóta, az élen haladó Rosberg előnye pedig ekkor már több mint tíz másodperc volt. 

Az első boxkiállások után ugyanaz maradt az első négy sorrendje, mint előtte, de a Ferrari taktikájában két kerékcsere szerepelt, a Mercedesek viszont csak egy-egy alkalommal álltak ki, így Hamilton a második helyre került, Vettel és Räikkönen elé. Ebben a kvartettben a hajrá már nem hozott izgalmakat, mert túlságosan nagy volt az időkülönbség az autók között, Daniel Ricciardo viszont megelőzte Valtteri Bottast, ezzel előrelépett az ötödik helyre. A világbajnoki sorozat két hét múlva Szingapúrban folytatódik.