US Open;Ana Konjuh;18 éves horvát üdvöske;

2016-09-07 07:52:00

Horvát trónkövetelő

Már javában a második hetében jár az US Open, az amerikai nyílt teniszbajnokság. A legnagyobb favoritok sikerrel vették az akadályokat, a nőknél pedig versenyben van még egy 18 esztendős horvát játékos, Ana Konjuh.

A világranglista 92. helyezettje nem a semmiből bukkant elő, juniorként, még 2013-ban megnyerte az Australian Opent és az US Opent, így világelsővé lépett elő. A 2014-es szezonban már a felnőttek között szerepelt, Wimbledonban a harmadik körig menetelt. Még ebben az évben, 16 esztendősen bekerült a top 100-ba, majd 2015-ben a női tenisz történetének második legfiatalabb WTA-tornagyőztese lett.

Ekkor már a legjobb 50 ajtaján kopogtatott, s talán az idei évad utolsó Grand Slam-tornája hozza meg számára az újabb áttörést. Az év első fele nem úgy alakult, ahogyan várta, Melbourne-ben és Párizsban is a második körben búcsúzott, New Yorkban viszont egyelőre remekel.

Az első körben a 20. helyen kiemelt Kiki Bertenst búcsúztatta, majd két „könnyebb” ellenfél után a világranglista negyedikjét, a lengyel Agnieszka Radwanskát győzte le két szoros szettben. Mai ellenfele, a cseh Karolina Pliskova is jó formában van, de egy GS-torna negyeddöntőjében már senki sem számíthat könnyed diadalra. Amennyiben sikerrel venné az akadályt, úgy a világelső amerikai Serena Williams-szel vagy az ötödik helyen rangsorolt, Babos Tímát is elbúcsúztató román Simona Haleppel mérhetné össze erejét a döntőbe jutásért.

S ha egy kicsit visszamegyünk az időben, éppen 10 évvel ezelőtt az akkor 19 esztendős Marija Sarapova nyerte meg az US Opent. Bár az is igaz, hogy az orosz teniszező két évvel korábban már Wimbledonban is diadalmaskodott. Mindettől függetlenül Ana Konjuh még akkor sem lesz semmiről lemaradva, ha netán ma búcsúzik Pliskova ellen.