Fidesz-frakció;kvótareferendum;kvótanépszavazás;

2016-09-08 16:16:00

Fidesz-frakcióülés - Országjárás kezdődik

Közterületi kampányolásba és országjárásba kezd a Fidesz, hogy arra buzdítsa a választókat, szavazzanak nemmel az október 2-i kvótareferendumon.

A kampányról Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője számolt be csütörtökön Balatonfüreden, a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésének helyszínén tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, a Fidesz önkéntesei a következő egy hétben több mint 700 helyszínen szerveznek majd közterületi standolást, és csütörtökön elkezdődik a népszavazással kapcsolatos országjárás is, amelynek során több mint 200 fórumot tartanak - 80 előadó részvételével -, az elsőt Veszprémben. A szóvivő azt is közölte, hogy a korábbi kvótaellenes petíciójuk minden aláíróját megkeresik. Tudatta továbbá, hogy a Fidesz-KDNP úgy döntött, a kampány idején a kormány által készített reklámokat jeleníti meg - a kabinet hozzájárulásával - televíziókban, rádiókban. Október 2-án pedig a kormánypártnak minden szavazókörben lesznek delegáltjai - tette hozzá.

Csúcsra jár a Fidesz kampánygépezete
Lapunk már a napokban is megírta, hogy csúcsra járatja kampánygépezetét a Fidesz és a kormány. A kvótareferendumra ugyan már hónapok óta készítik a választókat, szeptember 10-től a párt aktivistái, a választókerületi elnökök, parlamenti képviselők mellett a kormány tagja, sőt maga Orbán Viktor is beszáll a kampányba. Pénz nem számít, a kampányra a kormány bevallottan csaknem 4 milliárd forintot költ, emellett a Fidesz is kinyitja "pénztárcáját". Lesz telefonos mozgósítás, fórum, Orbán-levél, utcai kitelepülés. Akár a választókerületi vezetők politikai jövője múlhat a népszavazáson, ahol a kormány kudarcot vall, ott helyben várhatóan nem őket indítják 2018-ban. A Magyar Hírlap úgy tudja, Orbán a népszavazást a következő parlamenti választás főpróbájának tekinti.

 

Halász János tájékoztatást adott Orbán Viktor miniszterelnök frakcióülést megnyitó beszédéről is, amelyben - idézte - a kormányfő a családpolitikáról és a migrációs válságról szólt. Előbbivel kapcsolatban Orbán Viktor a népességfogyás megállítását nevezte a legfontosabbnak, aminek érdekében tovább kell erősíteni a családtámogatási rendszert, és tovább kell építeni a munkaalapú társadalmat. 

A sajtótájékoztatón Szájer József fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő elmondta, hogy a frakcióülésen részletes tájékoztatást adott a brüsszeli kvótacsomagról, a korábbi európai uniós döntésekről. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP-s EP-képviselők brüsszeli munkáját is nagyban segíti, ha a magyarok kinyilvánítják, nem kérnek a migránsok kötelező elosztásából.

Ha az EU-török-megállapodás hatályát veszíti, és elindul a migránsok áradata, akkor "komoly mozgás" lehet ősszel - riogatott Bakondi György, jelezve, hogy a kormány ezért úgy döntött, háromezerrel emeli a rendőrség létszámát, újabb kerítést húznak fel a magyar-szerb határra, manőverutat építenek, bővítik a technikai felszerelést. A mostani kerítés akkor nyújt megfelelő biztonságot, ha százak, ezrek érkeznek egyszerre, de fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvre is, hogy akár tízezrek érkeznek a határhoz - mondta.