elhunyt;alapító;Tóth Károly;Fórum Kisebbségkutató Intézet;

2016-09-12 07:47:00

Elhunyt egy szlovákiai magyar irodalmár

Elhunyt Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet alapítója és első igazgatója, aki korábban irodalomkritikusként, tudományszervezőként, szerkesztőként, politikusként is tevékenykedett. 

Az Újszó.com szerint súlyos betegség után érte a halál. A pozsonyi Comenius Egyetemen magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanári oklevelet szerzett, majd szerkesztőként dolgozott és részt vett az amatőr színházi mozgalomban.

A Magyar Pen Club Pozsony alapító tagja. 1989-ben egyik alapítója a Független Magyar Kezdeményezésnek, 1990-ben elnöke, később alelnöke, 1992–1998-ban a Magyar Polgári Párt alelnöke, illetve pártigazgatója.

Több könyvsorozat, tudományos kiadvány szerkesztője, társszerzője. 2007-től a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja.

A Fórum Kisebbségkutató Intézet közleménye szerint "személyében egy, az európai demokratikus értékek iránt mélyen elkötelezett, a szlovákiai magyar közösségért tevékeny szerepet vállaló kolléga és nagyszerű ember távozott".