Rogán Antal;letelepedési kötvény;

2016-09-14 14:15:00

Letelepedési kötvény - Magyar útlevéllel csábítanak az ügynökségek?

Állampolgárságot adhat a kormány a letelepedési kötvényt vásárló külföldieknek – így reklámozzák a magyar programot egyes közvetítőcégek. Szerintük ehhez hamarosan már a magyar nyelvet sem kell majd ismerni - írja a Magyar Nemzet. Cáfol a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Gyorsan magyar állampolgárokká tenné a kormány a letelepedési kötvényt vásárló több mint tizenhatezer külföldi bevándorlót, és persze azokat is, akik majd a jövőben vásárolnak a papírokból. A lap információi szerint a letelepedési kötvényeket forgalmazó cégek, illetve a velük szerződésben álló ügynökségek azzal reklámozzák a hazai bevándorlási programot, hogy a vásárlók magyar útlevelet is kapnak majd.

Egy kanadai cég munkatársa a reklámvideójában azt magyarázza a nézőknek, hogy a jelenlegi magyar szabályozás szerint a letelepedési engedély kézhezvételétele után nyolc évvel igényelhető a magyar állampolgárság. Hangsúlyozza, hogy nem kell hazánkban élni, viszont nyelvvizsgát kell tenni a hatályos jogszabályok szerint. – Ez azonban hamarosan megváltozik, nyolc helyet öt év lesz csak a limit, sőt a kötelező magyar nyelvvizsga intézménye is megszűnik – közölte az Encubate nevű cég munkatársa egy, a magyar programot népszerűsítő videóban.

Cáfol a Kormányzati Tájékoztatási Központ
"A mai Magyar Nemzetben megjelent hír minden alapot nélkülöző hazugság. Az állampolgársággal kapcsolatos jogi szabályozás egyértelmű, soha olyan kormányzati előterjesztés nem készült, ami ezen bármilyen formában változtatni akarna. Az állampolgárság megszerzésének feltételeit tehát nem kívánja könnyíteni a kormány. A letelepedési programban résztvevők sem útlevelet, sem állampolgárságot nem kapnak. A hazugságot terjesztőkkel szemben a továbbiakban a kormány jogi úton is fel fog lépni."

A letelepedési kötvényekről lapunk már korábban megírta, hogy július 1-től eltörölte a kormány a szabályozásból azt a korábbi kitételt, miszerint a kötvényt jegyző külföldiek először csak tartózkodási engedélyt kapnak, és csak fél év tartózkodás után kapják meg a letelepedési engedélyt. Ez azt jelenti, hogy az EU-ban szabad mozgást biztosító engedélyt akár 30 nap alatt meg lehet szerezni, ami egyszerű és gyors eljárásnak számít a konkurens országok hasonló programjaihoz képest. 

Miközben egyébként a kormány az októberi 2-i kvótanépszavazás miatt csúcsra járatta a menekültellenes propagandát, 16 ezer pénzes külföldinek tette lehetővé a magyarországi letelepedést a kötvényprogramon keresztül. 

A letelepedési kötvényeket Rogán Antal körei találták ki, 2013 nyara óta az idén március végéig 3515-en kaptak tartózkodási engedélyt az államkötvénnyel, ráadásul további több mint 5000 engedélyhez a kérelmezők családtagjai jutottak, vagyis már 8-10 ezer körüli gazdasági bevándorlót hozott az üzlet. A ma már 340-345 ezer eurónyi (durván 100 millió forint) összegért ezek a külföldi üzletemberek magyarországi letelepedési engedélyt, és ezzel együtt vízummentes utazási lehetőséget kapnak az Európai Unió tagállamaiba és további 73 országba (6 hónap tartózkodás után igényelhető a letelepedési jog, amelyet márciusig 2456-an meg is kaptak a pénzükért).

Gyalázat, hogy a Fidesz áruba bocsátja a magyar nemzethez való tartozást!
Magyarországon csak a Fidesz hajt végre betelepítési programot: eddig már 16 ezer külföldit – köztük elítélt bűnözőket – hoztak Magyarországra a letelepedési kötvényekkel - közölte az MSZP.
Most az Orbán-kormány arra készül, hogy az általuk betelepített bevándorlóknak könnyített eljárással állampolgárságot is adnak – amivel persze szavazati jog is jár.
Ez gyalázat! Ez a magyar nemzethez való tartozás áruba bocsátása!
Az MSZP szerint a magyarság nem lehet üzlet! Nemzeti közösségünk nem pénzért árult klubtagság!
Az MSZP ennek megakadályozására törvényjavaslatot nyújtott be a letelepedési kötvénynek nevezett fideszes betelepítések felszámolására, a közvetítő off-shore cégek nyilvános elszámoltatására, és a cégek hasznának 75 százalékos megadóztatására. Egyúttal felszólítjuk kormányt, hogy ne csináljon üzletet a magyar állampolgárságból, ne bocsássa áruba a magyar nemzethez való tartozást! - zárul a közlemény.