Nyílt nap a Francia Intézetben

Nyílt napot tartanak szombaton a Francia Intézetben, ahol a látogatók színes nyelvi és kulturális programokon keresztül ismerkedhetnek a francia nyelvvel és az intézmény tevékenységével. 

Többek között élőfestés, filmvetítés, digitális fotóműhely, nyomkereső kvíz és kreatív foglalkozás várja az érdeklődőket.

Az intézet bejárata előtti térre érkezik a franciaországi Privas városából - egy egykori tűzoltóautóból átalakított kocsijával - a Lardenois és társai színházi társulat, amely európai turnéja során Budapesten áll meg először.

A medve, akinek kardja volt című, gyerekeknek szóló produkciót francia nyelven adják elő, de a különféle látványelemeknek és zenei betéteknek köszönhetően a darab a magyar gyerekek számára is élményt nyújt.

Szabó-Lencz Péter, azaz Petyka élőfestés-performansszal készül a nyílt napra, amelyen grafikái a közönség előtt nyernek formát. A belépés minden programra ingyenes.

Szerző

A zsenik kényelmetlenek

Publikálás dátuma
2016.09.15. 07:47
Mikola Gergő és Kulcsár Viktória az Amadeusban FORRÁS: THÁLIA SZÍNHÁZ
A kaposvári teátrum, Barta Lajos Szerelem című darabját játszotta a Vidéki Színházak Fesztiválján a Thália Színházban, az előadásban több kiemelkedő színészi teljesítményt élvezhettünk. A Pécsi Nemzeti Színház Peter Shaffer darabjával az Amadeussal érkezett, melyben a hatalom és művészet kapcsolata is terítékre kerül.

Az ablakok fontos szerepet kapnak Barta Lajos Szerelem című tragikomédiájában, olvashattuk az előadás műsorfüzetében. A vágyak, a szabadság szimbólumai, a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában be is töltik a teret. Csík György díszlete pontosan jelzi a cselekmény tétjét, az ablakokon belüli világból törnének ki Szalay nyugalmazott mérnök lányai, de ahhoz mindennek össze kellene jönni.

És ez mind inkább illúzió, mint valóság. Barta műve száz évvel ezelőtt íródott, de ma is jól játszható anélkül, hogy szükség lenne rendezői rátétekre. Guelmino Sándor, az előadás színpadra állítója bízik az író szövegében, amit azért mintha frissebbé tett volna. Az előadás erőssége a színészi játék és a színészek közötti összhang.

Jó szembesülni, hogy bár a darab megírása óta sokat változott a világ, de az változatlan, hogy gyakran kergetjük magunkat hiú ábrándokba, szerelemnek hívjuk, ami nem is biztos, hogy az, legalábbis sokszor valami hibádzik, vagy nem jól választunk, vagy időközben romlik el valami. Máskor önmagába a szenvedélybe szeretünk bele anélkül, hogy számot vetnénk azzal, ki is szerelmünk tárgya.

Na és a körülmények sem mellékesek, az egzisztencia, és más racionális tényező (Barta darabjában például a háború.) A magyar Három nővérként emlegetett műben is az igazit keresik a lányok, hogy aztán jó nagyot csalódjanak. Aki meg végül mégis megtalálja a párját, már el sem hiszi, hogy a szerelem közelébe jutott. Az előadás fanyar tükröt tart, a szituációk szarkazmusán jól szórakozunk, miközben jól látjuk, merre is haladunk valójában. A színészcsapat - mint már jeleztem - figyelemre méltóan erős.

Az apát és anyát alakító Kovács Zsolt és Takács Kati, a régi nagy kaposvári előadásokra emlékeztetett, legalábbis a játékintelligenciát és a bölcs iróniát tekintve mindenképp. A három lány – Mészáros Sára, Nyári Szilvia és Szvetnyik Kata - valamennyien izgalmas nőket jelenítenek meg, különösen Mészáros és Szvetnyik lubickol néhány jelentben.

A vizaviszomszéd Komoróczy adótiszt szerepében Kelemen Józsefnek többször, mintha önmagával is meg kellene harcolnia, de végül nem jön ki rosszul a küzdelemből. A fiatal Fándly Csaba a Pestet választó költő szerepében kifejezetten jó benyomást keltett. Mindhárom lány az előadás egyik pontján úgy dönt, kilépnek az ablakon a szabad világba, csakhogy ekkorra már szinte minden elveszett. A szerelem is.

A Pécsi Nemzeti Színház Peter Shaffer Amadeus című darabjával képviseltette magát a fesztiválon. Az előadás komolyan veszi önmagát, nagyot vállal, hiszen - ahogy a színlapon is olvashatjuk - élőben hallhatjuk Mozart legcsodálatosabb darabjainak részleteit a Pécsi Szimfonietta mintegy harminc zenészének az előadásában. Tehát egy zenekar is erősíti a produkciót, ami mindenképp fontos tényező.

Ráadásul zenei szerkesztőként az elismert szakember, Mácsai János felügyelte a zenei betéteket, ami szintén jót tett az előadásnak. Az más kérdés, hogy néhol, főként a technikai körülmények miatt, a zenészek már csaknem elnyomták a prózistákat, de szerencsére ez csak néhány alkalommal volt érezhető.

Shaffer darabja több morális alapvetést vet fel, miközben általában egy felületen túl nem jut. Most viszont Méhes László rendezőnek és Keszthelyi Kinga dramaturgnak is köszönhetően, bizonyos húzások miatt nyersebb a mondanivaló. Természetesen Mozart a zseni és a középszerű udvari zeneszerző Salieri küzdelme áll a középpontban, de hangsúlyossá válik az is, hogy egy művész miként viszonyul a hatalomhoz. Ki mennyit enged meg magának és annak milyen következményei lehetnek.

Tanulságos például ahogy II. József császár reagál az eseményekre. Látszólag tehetségpárti, még arra is hajlandó, hogy saját rendeletét megmásítsa. De aztán fontos pillanatokban enged a középszernek.

Mint tudjuk, a Shaffer-mű ellentmond a hiteles Mozart-életrajznak, hiszen Mozart haláláért minden bizonnyal nem Salieri a felelős, de a darab dramaturgiája szempontjából a Mozart-Salieri konfliktus végletessége érthető. Emlékezhetünk remek színészpárosokra az Amadeus kapcsán például Alföldi Róbertre és Darvas Ivánra, vagy egy nem olyan régi előadásból Keresztes Tamásra és Kulka Jánosra. Most a fiatal, rendkívül tehetséges Mikola Gergőt láthatjuk Mozartként és Rátóti Zoltánt Salieriként.

Mikola elhiteti Mozart zsenialitását, ugyanakkor pontosan hozza a figura szertelenségét, infantilizmusát is. Rátóti megoldja a feladatot, de mintha nyomná valami teher és többször, főként az előadás végén a mély megéltséget zavaró harsánysággal pótolja.

Kulcsár Viktória Constanze Weberként szintén igazi főszereplőjévé válik az előadásnak. Egészen megrendítő, amikor a halott Mozart mellé fekszik és próbálja őt elengedni. Az előadás végén Salieri egy talicskában tolja ki a halott Mozartot és egyszerűen kifordítja a kocsi tartalmát. A zsenik ma is kényelmetlenek.

Szerző

Gazság a becsület álarcában

Publikálás dátuma
2016.09.15. 07:46
Tartuffe önleleplező ostroma – Crespo Rodrigo és Major Melinda FORRÁS: THÁLIA SZÍNHÁZ
Tartuffe megmérgez mindent, nélküle szinte levegőt sem lehet venni, állandóan jelen van, hallgatózik, szemmeresztve visszataszítóan fülel, és a szelleme ott is ott van, ahol önmaga nincs. Ez a világ totálisan „eltartüffösödött”, sugallja nekünk Szikszai Rémusz helyenként egészen elementáris rendezése, a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház előadásában, a Tháliában, a Vidéki Színházak Fesztiválján, ahol például a Pillantás a hídról miskolci előadása is erőteljes élmény volt.

Molière-nél csak a harmadik felvonásban érkezik Tartuffe, de a tatabányai verzióban már a legelső jelenetben is ott van, dermesztően, fenyegetően tud nézni, Crespo Rodrigo alakításában, maga a megtestesült álszentség, aki azt igyekszik elhitetni, hogy ő az áldott jóság, az igazság, de közben nála romlottabb, képmutatóbb fickót keveset hordott hátán a föld.

Bajcsay Mária Pernelle-néje egy az egyben beveszi amit mond és csinál. Issza a fennkölt szavakká, ájtatossággá redukált hamisságot, gyilkos mérget. Orgont egyenesen megbabonázza a métely. Megyeri Zoltán már-már olyanra játssza, mint amilyen egy óriáscsecsemő, aki teljesen fenséges lényként kezeli, elveszti kiterjesztett hatósugarában a kontrollját, és totálisan beveszi a maszlagot.

A legjózanabb Danis Lídia komornája. Alaposan felvágták a nyelvét. Ami a szívén a száján. Éles szemmel látja a lényeget, és egyáltalán nem tesz a szájára lakatot. Az előadás sok tekintetben arról regél, hogy a család tagjai tudják, egy számító, aljas, hazug alak csücsül a fejükön, kapálóznak is valamennyire ellene, de nincs merszük karakánul kiállni, és hosszú-hosszú ideig, szándékaik ellenére, mégiscsak behódolnak neki, így kibírhatatlanul sokáig lényegében az történik, amit ő akar.

Kardos Róbert sógora is világosan lát, okoskodik, fontoskodik, de cselekvésképtelen. Orgon fia, Dévai Balázs megformálásában, semmi határozott erőt nem mutat. Marianne, Orgon lánya, szerelmesen sápítozik. Szerelme, Valér ugyan próbál a sarkára állni, de ez senkinek nem tetszik. Orgon felesége, Major Melinda megszemélyesítésében, a végletekig elmegy, hogy felnyissa férje szemét.

Abszurd szituációk sora kergeti egymást, olykor fergeteges tempóban, és durrannak Parti Nagy Lajos Molière átiratának ötletpetárdai és vesébe látó gondolatai. Megjelenítenek egy olyan világot, amiben az álságosság az úr, és amiben mind elviselhetetlenebb a légkör, a gazság tobzódik a becsület álarcában.

Mellbevágó a befejezés. Tudjuk, hogy Molière kényszerből írt utólag a darabhoz egy olyan véget, melyben megérkezik a király követe, és a Tartuffe által totálisan kisemmizett családnak igazságot szolgáltat, az álnok pedig elnyeri méltó büntetését, mint a mesében.

Szikszainál viszont hátborzongató a produkció vége. Parancsolóan határozott katonatiszt jelenik meg, aki elé odatérdel Tartuffe és Orgon egyaránt. Keményen rájuk szól, hogy álljanak föl, és kézfogásra készteti őket. Tartuffe-öt nem viszik a dutyiba, beáll a család tagjai közé, és miközben a hadnagy ellentmondást nem tűrően vezényli a ritmust, infantilis engedelmességgel, teljesen behódolva neki, körtáncot járnak hamisan üdvözült mosollyal.

A karakán Valér, Mikola Gergő erőteljes alakításában, nem áll be közéjük, tőlük elkülönülve, rémülten nézi őket. Majd sebtében távozik a vészkijáraton, miközben már mindenki összepaktált mindenkivel, nincs más lehetőség, mint menekülni. Dermesztő.

Ahogy bizonyos pontjain dermesztő a Miskolci Nemzeti Színház Pillantás a hídról előadása is. Arthur Miller drámája sok tekintetben olyan, mint egy görög sorstragédia, sejtjük előre a tragikus véget, és az előadás menthetetlenül halad is a rémisztő befejezés irányába. Pedig mintha józan ésszel gátat lehetne szabni neki, de aztán rájövünk, hogy mégsem, mert ott ahol az ösztönök és a gyűlölet elszabadulnak, már nincs megállás, csak ideig-óráig jelent némi kontrollt az agy, bekövetkezik a végzet.

FORRÁS: THÁLIA SZÍNHÁZ

FORRÁS: THÁLIA SZÍNHÁZ

A történet szerint New Yorkban tisztes szegénységben élő dokkmunkás, Eddie családjához érkezik illegális bevándorló testvérpár Olaszországból, a felesége rokonai. A fiatalabbik testvér, Rodolpho, beleszeret a házaspár lányába, feleségül kéri, de Eddie képtelen megválni tőle, a már felnőtté cseperedett lányt csökönyösen magához láncolná, és emiatt pusztító gyűlölete a testvérpár ellen fordul. Elvakultságában feladja őket a bevándorlási hivatalnál, amiért az idősebb testvér leszúrja őt.

Varga Zoltán félelmetes Eddie. Eljátssza, ahogy ebben az eddig talpig becsületes emberben megy föl a pumpa, próbál úrrá lenni az indulatain, de nem megy, és nem megy, és menthetetlenül elveszíti maga felett a kontrollt, olyan becstelenséget követ el, amiért leköpik, és amit korábban ő is igencsak elítélt volna.

A feleségeként az egyre elmélyültebb színésszé érő Ullmann Mónika áradó, mindenek feletti szeretettel, érveléssel, meg nem szűnő ragaszkodással igyekszik óvni, de mindhiába, a téboly már elhatalmasodott. Szegedi Dezső tapasztalt, bölcs, megfontolt ügyvédje sem tud segíteni. Prohászka Fanni Catherine-je őrlődik a két férfi között.

Rodolphóként Zoltán Áron érzékeny, sebezhető srác, aki aztán, amennyire lehet, a sarkára áll. Pásztor Pál Marco szerepében eredetileg ugyanolyan odaadó családapa, mint Eddie, de aztán neki is elborul az agya, előtörnek belőle a pusztító indulatok.

Lukáts Andor rendezése érzékletessé, megrázóvá teszi a darabot, olyan, mint egy rémült segélykiáltás, hogy próbáljunk gátat vetni a mindinkább elharapózó gyűlöletnek.

Szerző

Kapcsolódó

A Ványa bá a legjobb