Barakkok sora, szögesdrót kerítés. Tábor Bicske szélén. Ügy mondják, a panelszobák ridegek és hidegek. És mégis sokaknak — most éppen 194 embernek — e rideg betonfalak, a vaságyaik kegyetlen közömbössége, s még a szögesdrót kerítés is a csodát, a sokszor megálmodott boldogságot jelentik.
Bicske. A Belügyminisztérium menekülttábora. Munkagép dübörög: csatornázzák a tábort, s odébb látszik a kazánház, a konyha, s a majdani közösségi ház építkezése. Ügy mondják, ősz végére elkészülnek, s akkor már négyszáz személy fogadására alkalmas a tábor.
Gyerekek rohannak az úton. Fehérek és feketék. Magyarok, románok, angolaiak. Hirtelen megtorpannak, mindannyian az égre néznek. Repülő vagy madár lehetett, amire rácsodálkoztak. Amúgy, hogy felhőtlen az ég fölöttük, azt természetesnek veszik.
Felhőtlen? Az időjárás szerint igen. Másképp meg itt inkább a felnőttek homlokát redőzhetik a felhők.
Menekültek. Valahonnan, valami elől, s most itt, nálunk próbálják időlegesen, vagy végleg megtalálni a nyugalmat, indítani szinte a semmiből az új életet.
A jelenlegi 194 táborlakó között 110 a felnőtt. Huszonnyolc angolai, egy Szomáliái, három szovjet, két albán, hat „román-román", a többiek erdélyi magyarok.
Fanvachter Jánossal, a tábor igazgatójával a „menekültségről" beszélgetünk.
— Naponta jönnek az újabb és újabb jelentkezők, s mind kérik a menekültstátus megadását. Átlagosan minden hetedik-tizedik kapja meg azt.
— A többiek?
— Az elutasítás után ki kell költözniük a táborból.
A táborban a Menekültügyi Hivatal helyi szerve. Itt kapják meg a döntésről szóló papírt a táborlakók: igen vagy nem.
Menekült: aki a Magyar Köztársaság védelmét kéri, megalapozottan a hazai veszélyeztetettsége miatt. Valószínűleg nem precíz a fogalmazás, de Végül is erről van szó.
A táborlakók — akik belépésük pillanatában még közös sorsúak, s harminc napig így is maradnak — a döntés után igenek és nemek szerint életet és pályát módosítanak.
Ha az a bizonyos munkagép nem dolgozik — csendes a tábor. így délután forgalmassá válik az út; lassan megtérnek a munkából, városi csatangolásból, felfedező útról a táborlakók.
A barakkok közös konyháiból edénycsörömpölés haIlik, s utánuk úsznak az illatok. Járjuk a tábort, s ismerkedünk az itt élőkkel. A boldogokkal és mégis névtelenekkel.
— írja csak azt, hogy Lajos és Zsuzsa. Nehogy bajuk legyen az otthoniaknak — mondja a Marosvásárhelyről menekült család feje.
Megtudom: pár hete ultimátumot kapott, vagy vállalja a besúgást, vagy hamis tanúkkal hamisan vádolják és elítélik. Negyvennyolc óra gondolkodási időt kapott. A negyvenhetedikben Bicskére érkezett.
A szoba üres falán semmi más, csak Magyarország térképe.
— Tanulom az új hazát. Tanulja a gyerek is velem.
Gyógyíthatatlan nagyothalló gyermeke nem tudja még: hamarosan iskolába, kollégiumba megy, hogy sorstársai között éljen, tanuljon.
— Ügy mondják, munkám is lesz. Ígérik — mondja Lajos.
Népszava 1990. szeptember 21.
