népszavazás;PM;

2016-09-22 16:51:00

Kilakoltatással fenyegeti a csepelieket a Fidesz?

A Párbeszéd Magyarországért (PM) arra szólította fel az önkormányzatokat, hogy az október 2-i népszavazás előtt ne kormánypropagandára, ne egy álkérdésre költsék az adófizetők pénzét. Hudák János arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz már semmitől nem riad vissza, olyannyira nem, hogy elmondása szerint kilakoltatással fenyegetik az embereket Csepelen, hogy menjenek el szavazni.

Az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte, hogy a milliárdos állami "pénzszórás" után szerinte most több önkormányzat is arra készül, hogy közpénzből tájékoztatást adjon az "álnépszavazás álkérdéséről". Hudák János úgy fogalmazott: a hírek szerint erre a Fidesz pártközpontja utasítja a kormánypárti önkormányzati képviselőket, és a PM-nek nincs kétsége afelől, hogy a tájékoztatás a "legtöbb esetben nem lesz objektív".

A PM önkormányzati képviselői folyamatosan figyelni fogják, hogy az önkormányzatok mennyi pénzt költenek a kvótareferendumhoz kapcsolódó tájékoztatásokra, valamint azt is, hogy ezek a tájékoztatások mennyire kiegyensúlyozottak - jelezte.

 A csepeli önkormányzati képviselő kijelentette: a Fidesz már semmitől nem riad vissza és minden eszközt felhasznál, hogy az "embereket elrángassák az urnákhoz". Ennek olyan "aljas módjai vannak", mint például Csepelen, ahol azzal fenyegetik az embereket, hogy kilakoltatják őket az önkormányzati bérlakásokból - tette hozzá.