Bármennyire durva maradt is az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti ellentét, a másfél évvel ezelőtti G-naphoz mérten mintha egyfajta patthelyzet állt volna elő a két fél között. Lapunk munkatársa vezető fideszes körökből ismételten azt hallja, hogy a kormányfő egyetlen telefonra vár, hogy ha nem is tudják lezárni a kettőjük közötti vitát, de legalább modus vivendit találjanak. Ugyanakkor úgy értesültünk, hogy az üzletember hajthatatlan, nem nyúl a telefonért.
Az ellentétek továbbra is kibékíthetetlenek, de a 2018-as választások közeledtével Simicska árnyéka sokkal veszélyesebbnek tűnhet a kormányfő szemében, mint fordítva. A veszélyérzet oka lehet, hogy Simicska nincs mellette, viszont felléphet ellene, amihez még mindig elég erős: egyelőre tartja gazdasági érdekeltségeit, és tartja azt, amit Orbán szeretne maga mögött tudni, két vezető médiumát, a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet.
Információink szerint felmerült, hogy Áder János mandátumának lejárta után Balog Zoltán humánminiszter lesz az államfő. A kormány irányítását immár miniszterelnökként Lázár János veszi át, Orbán pedig – Jaroslav Kaczynski lengyel mintájára - a pártelnöki székből vezeti informálisan az országot. Ennek teljesen ellentmond nem csak a kormányfő habitusa, hanem az is, hogy „csak” pártelnökként nem léphetne az európai politikai színtérre. És azt látni, hogy Orbán uniós szerepre vágyik. Így megmaradt az a korábbi feltételezés, hogy a Sándor palotába, az államfői székbe ül, többek között francia mintára kialakított elnöki rendszer bevezetésre készül. Ami ellen nem érv, hogy az idegen lenne a magyar közjogi hagyományoktól: Horthy Miklós úgy volt az ország kormányzója, hogy tőle és a koronatanácstól függött a kormányfő, miközben a legfőbb (virtuális) közjogi hatalom a király nélküli királyság maradt. Az sem ellenérv, hogy az elnöki rendszer bevezetésének közjogi akadályai lennének, mert egy újabb kétharmados parlamenten mindent át lehet verni. Elnökként azonban Orbánnak legalább formálisan le kellene mondania a Fidesz vezetéséről.
Az elnöki rendszer felé mutat, ahogyan Orbán átszervezte a kormányzást és a nyáron létrehozta a stratégiai és gazdasági kabinetet, Lázár és Varga Mihály irányításával. Ennek célja elismerten a kormányfő tehermentesítése volt.
Ugyanakkor a sorban előkerülő korrupciós ügyek Orbán Viktor számára is világossá tehették, hiába lehet biztos a Simicska helyébe ültetett „új nemzeti nagytőkések” feltétlen lojalitásában, annak lett igaza, aki a 2010-es választások után azt mondta: ekkora mamelukhadat nagyon nehéz úgy etetni, hogy mindenki elégedett legyen. A legfőbb gond azonban nem is az elégedettség, hanem hogy féktelen habzsolásukban sokan önjáróak lettek, a korrupció állami szintre emelkedése pedig veszélyezteti a következő választások megnyerését. Még akkor is, ha egy „Mengyi „Voldemort” – Simonka – Farkas Flórián” elleni mintaeljárás a kormány korrupció elleni elkötelezettségét „bizonyíthatja”.
Orbán bizonytalanságát növelheti, hogy Simicska egyelőre csendben van, de senki nem tudhatja, mivel rukkol elő 2017-ben, mert értesüléseink szerint nem tett le arról, hogy megbuktassa egykori barátját. Az is nyílt titok, hogy a Jobbikon kívül nem lát más Fidesz-váltó pártot. A kormánybarát sajtóban rendszeresen felbukkan, hogy Simicska pénzeli a Jobbikot, és neki sikerült meggyőznie Vona Gábor pártelnököt, szabaduljon meg saját szélsőséges politikusaitól, és kezdje középre tolni a pártját, vegye fel a néppárti attitűdöt.
Az biztos, hogy a Jobbik több szereplési lehetőséget kap Simicska médiájában, a Magyar Nemzetben és a HírTV-ben, de a Népszava kérdésére a nemzeti radikálisból éppen néppártivá vedlő alakulat legfelső vezetéséből nem csak a pénzelést, hanem bármiféle közeledést is határozottan tagadtak.
A kormányfő Simicska esetéből okulva, megosztotta a gazdasági hatalmat, de ennek velejárója volt, hogy jelenleg nincs egyetlen ember, aki – Simicskához hasonló eréllyel - kordában tudná tartani nem is a gazdaság legfőbb birtokosait, még csak nem is a helyi kiskirályokat, hanem a magában a kormányzatban is meglévő lobbi-ellentéteket, a gazdasági előnyszerzést tükröző politikai ellentéteket, amelyek akár a rendszeresen feltörő Lázár János - Rogán Antal vitákban a közönség számára is láthatóvá válnak.
A Figyelő írta meg a G-nap első évfordulóján: korábban létezett egy gyakorlatias hatalommegosztás, amelyben Orbán a politikát határozta meg, Simicska pedig megteremtette hozzá a gazdasági hátteret a pártelnök-kormányfőnek. 2002 és 2010 között a milliárdos tartotta talpon a jobboldalt, 2010 után ömlött a megannyi önkormányzati és állami megrendelés a Simicska-féle cégbirodalomba. Simicska tömegesen küldte az embereit állami cégekbe, minisztériumokba, ahol azok vezető tisztséget kaptak, jól fizető állásokat, ennek ellenére - vagy éppen ezért - ezek az emberek nem az államapparátushoz, hanem a milliárdoshoz lettek hűségesek. A Fidesz eleinte örült a szakembergárdának, mert a hatalomváltás után hiányoztak a pártkáderek. Később azonban Orbán Viktornak állítólag elege lett abból, hogy miniszterei, államtitkárai, a NAV elnöke, a kormányzati cégek igazgatói a Radóc utcai Mahir-központban számolnak be annak a Simicska Lajosnak, aki előszeretettel irányította, „alternatív kormányfőként” az ország politikai elitjének eme részét. Orbán öntudatra ébredésében nagy szerepet játszott Habony Árpád, aki folyamatosan azt súgta-búgta a miniszterelnök fülébe, hogy mutassa meg, ki az úr a háznál – írta akkor a lap.
2014 áprilisában, amikor a választások után Orbán felvázolta terveit, elhangzott az ominózus mondat – nem azért bontottunk le egy diktatúrát, hogy újat építsünk helyette – Simicska ment, Habony, Garancsi, Matolcsy, Mészáros Lőrinc és a többiek jöttek. Következett a G-nap és Simicska háttérbe szorítása, ám feltehetően nem számoltak mindennek a negatív hatásaival.
A fő probléma az, hogy valódi kormányzás helyett az utóbbi két és fél évben gyakorlatilag médiakormányzás folyik. A kormányfő minden erejét leköthette a hozzá lojális új gazdasági háttér megteremtése és közben a következő választások megnyerésének kényszere. Ez a kényszer mind nagyobb súllyal nehezedik rá, mert a valóságos erőviszonyoktól függetlenül ráébredt: ha csekély is az esélye, de el is veszítheti 2018-at, vagy legalábbis nem biztos, hogy újra meg tudja szerezni a kétharmados parlamenti többséget. Ennek (is) tudható be az a vehemencia, amellyel a kvótanépszavazásra mozgósít, de amelynek sikere is kételyeket hordoz. Csak találgatni lehet, mi jár a kormányfő fejében, hogyan akarja folytatni a kormányzást, ha a sikeres október 2-i népszavazás lépcsőjére lépve közelebb kerül 2018 megnyeréséhez. A Várban ugyan gőzerővel folyik a Karmelita kolostor, a kormány leendő székhelyének átalakítása, de lapunknak nyilatkozó fideszesek szerint a kormányfő a választások előtt aligha költözik fel a Várba.
A kormányfő európai ambíciói, a napi kormányzás és a pártirányítás egyszerre – sok ez egy embernek. Hogy a gyakorlatban, mit fog tenni, az talán az ő fejében sem teljesen világos még. Mint ahogyan az sem, mi van akkor, ha mindezek a lehetőségek már nem is az ő, hanem a Fidesz-vezérkar fejében motoszkálnak.
