robbantás;körút;kvótareferendum;

A leggyengébb láncszem

Nagyon nem esik jól leírnom, de muszáj, mert látom: hazám az egyik felének úgy kellett ez a Teréz körúti robbantás, mint egy falat ingyen kenyér. Érdemes rátekinteni az internetre. A közepétől a jobb széléig szinte elalél a hangadó vagy csak hangját hallató sokaság. Egy hét múlva voksolunk a „kényszerbetelepítésről”, hát nem isteni ez a visszaigazolás, hogy a migránsok terroristák?

Más kérdés, hogy a népszavazás legkevésbé sem a kényszerbetelepítésről szól, hanem leginkább a semmiről – inkluzíve a kormány(fő) új ruhájáról. Merthogy az országba annak gyűlése engedélye nélkül eddig sem lehetett (volna) betelepíteni embertömegeket. Kivéve azokat, akik megvásárolják a belépőjegyet, jutalékostul. És amit majd kamatostul visszafizetünk nekik.

További kérdés, hogy migráns-terroristák robbantottak-e egyáltalán szombat éjjel. Persze nem kérdés ez azoknak, akik hisznek a fősámánban, aki, ha megveri dobját, aszályunkra esőt küldenek az istenek.

Történt, ami történt, igazolva érzik magukat. Megmondta Simicskó négy napja, hogy bármikor történhet terrortámadás Magyarországon, és lám, történt is. Akkor is, ha nem. Kiadtuk a jelszót, hogy legyen magyar narancs, és lett magyar narancs, elvtársak.

Megkérdeztem a bennem szunnyadó terroristát – nyugi, TEK, ez csak afféle költői fordulat! –, hogy vajon mikor és hol robbantanék szöges bombát. Egy kihalt sötét kapualjban szombat este, vagy mondjuk ugyanakkor a Fradi-Újpest derbi szurkolói között. Hol árthatnék többet embertársaimnak?

Legyünk optimisták: sem a jelenlegi hatalomnak, sem esetleg egyes elhülyült híveinek-alkalmazottainak nincsen semmi köze az eseményekhez. De az már igazi aljasság, hogy majd egy teljes napon át egyetlen érdemi szót sem osztottak meg a közvéleménnyel. Minden hallgatásban eltöltött percük, órájuk exponenciális sebességgel és méretben hagyta terjedni a sötét gyanút. Erről beszéltek vasárnap az emberek a Tescoban és a CBA-ban, piacon, kocsmában és a Fidesz népszavazási standjainál. Mondhat ezek után a főkapitánytól az államfőig bárki bármit, a plakátos kék halál beette magát az emberek lelkébe és imádják a rosszat elhinni.

Most – miközben e sorokat írjuk - közölték, az a hivatalos álláspont, hogy a rendőrök személye, velük értelemszerűen a magyar rendőrség volt a célpont, ami miatt hajtóvadászat indult a tettes ellen, akiről ismertetőjegyként csak azt tudjuk, hogy horgászkalapot visel. Amit nyilván képtelen levenni, mint Tvrtko a bézbólt, ez buktatja meg tehát. Lássuk be, ez elég karcsú.

Ahogyan azt sem értjük pontosan, miért nem sikerült a főkapitány által említett 145 térfigyelő kamera egyetlen lefoglalt felvételéről sem egyetlen fotót vagy fantomképet sem közzétenniük. Miközben a nyomravezetői díj 10 millió, és az egész rendőrség hajtóvadászatot folytat. Ugyan, ki ellen? Aki kb. 170 centi és pecáskalapja van? Összeszámoltam: én három ilyet ismerek. Emberiség! Legyünk már komolyabbak!

Nincs itt megint valami furcsa és megmagyarázhatatlan?

Lapunknak nyilatkozott a korábban legelismertebb robbantási rendőr-szakértő. Neki is köszönhető, hogy az egyetlen magyarországi terrortámadás (1991. Ferihegy) tetteseit megtalálták és a német bíróságon tett vallomásuk alapján (is) elítélték. Őt például most sem kérdezték meg.

Fogalmam sincs, hogy a történtek lebegtetésével mire játszik az államvezetés. De nem állom meg, hogy ne idézzem ide Pintér Sándor belügyminisztert, amint éppen 2 milliárd forint többletpénzt kunyerált a Terrorelhárítási Központnak a nyár elején. A nemzeti hírforrást idézem. Azt közölte: „a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a terroristák a nagy létszámú rendezvényeket próbálják célba venni, és az öngyilkos merénylettől a dróntámadásokig mindenféle elkövetési módra készülnek. A miniszter elmondta, hogy voltak fenyegetések, amelyekben a magyar zászló feltüntetésével, később pedig konkrétabban is megjelölték Magyarországot mint esetleges célpontot." Ennek fényében több mint 2 milliárd forintos többletforrást biztosítottak erre a feladatra: fejlesztették a Terrorelhárítási Központot, növelték az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat létszámát is. Az AH fejlesztésének eredményeképpen „pontosabb, precízebb, célratörőbb válaszokat” tudnak adni a felmerülő problémákra. Ezzel együtt kiemelte: ha nem is konkrét célpont egy ország, „a leggyengébb láncszem veszélyben van”.

Ízlelgessük: Pintér szerint a Hajdu János kormányfői főtestőr vezetésével működő TEK az elmúlt években Magyarországot a térség leggyengébb láncszemévé tette. Azt persze tudjuk, hogy a belügyminiszer naponta háromszor kap kanyarót Hajdutól, de azért ez mégiscsak durva. Ha viszont a TEK és a többi különös beszervezési ügyekbe keveredő állambiztonsági gittegylet semmit sem tud fölmutatni azon kívül, hogy még és még pénzt kérünk a leggyengébb láncszem meghegesztésére, tényleg nem kell csodálkoznunk, ha a jövőben további valódi vagy álmerényletek történgetnek mifelénk.

Október 2. után persze más lesz a fordulatszám Akkor talán még „pontosabb, precízebb, célratörőbb válaszokat” tudnak adni a „másként gondolkodókról”. Az illiberális demokráciában is mindenki szem a láncban.