Netanjahu;Donald Trump;

2016-09-26 10:44:00

Trump ígéretei Netanjahunak

Hillary Clinton, az amerikai demokraták elnökjelöltje támogatásáról biztosította Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. 

A Hárec napilap szerint kifejtette, az Egyesült Államok számára alapvető fontosságú egy erős és biztonságos Izrael. New Yorkban megtartott találkozójuk során egyúttal minden olyan kísérlet ellen foglalt állást, amely kívülről akarná megoldani az izraeli-palesztin konfliktust. Ez az ENSZ Emberi Jogi Tanácsára is érvényes – idézte a Hárec a demokrata elnökjelöltet.

Előzőleg Donald Trump is találkozott Netanjahuval. A republikánus elnökjelölt azt mondta, elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Egyben azt is mondta, hogy az Izraelnek szánt katonai segítség, valamint az együttműködés a rakétavédelem terén „kiváló befektetés az Egyesült Államok számára”.

Jeruzsálem státusa különösen érzékeny téma a közel-keleti konfliktusban.- Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy „örök és megoszthatatlan főváros” legyen. A palesztinok azonban maguknak akarják a város keleti részét, amelyet államuk fővárosának tennének meg. Az amerikai média megjegyezte, Trumppal 90 percet, Clintonnal körülbelül egy órát tárgyalt az izraeli kormányfő.