MLP;No go;no-go zóna;

2016-09-29 13:50:00

Tudta? Budapesten is létezik "no-go zóna"

Budapesten is létezik no-go zóna, ez pedig a Tarlós István főpolgármester vezette városháza - jelentette ki a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) fővárosi választmányának elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabadai Viktor azt mondta, a no-go zónák azok a területek, amelyeket a jogállam már nem ér el, és ahol egy kisebb, erőszakos csoport saját törvényei uralkodnak. Az ellenzéki politikus úgy vélekedett, hogy - főleg 2014 óta - a városházán egymást érik a korrupciós botrányok, jogsértések, és soha semminek nincsen következménye.

Közölte: nyílt levelet küldenek Tarlós Istvánnak, amelyben felidézik, hogy a kormány kampánykiadványában no-go zónákkal "riogatta" a magyar embereket: törvényen kívül álló területeket vizionált Európa több nagyvárosába, köztük Londonba, holott a Magyar Liberális Párt szerint ilyenek nem léteznek.

Úgy folytatta, hogy az érintett nagyvárosok vezetői sértetten reagáltak a magyar álláspontra. A Liberálisok nyílt levelükben azt kérdezik Tarlós Istvántól: ő mit szólna, ha külföldi politikusok élhetetlennek írnák le Budapestet, és kiállna-e a magyar fővárosért - közölte Szabadai Viktor.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: ha az uszítás és a hangulatkeltés a cél, bármelyik európai nagyvárosról lehet olyan filmet összevágni, hogy az derüljön ki, ott milyen szörnyű állapotok uralkodnak. Szerinte igennel kell szavazni a kötelező betelepítési kvótáról szóló vasárnapi referendumon, mert ez az Európa melletti elkötelezettséget jelenti, és lehetővé teszi a "pöffeszkedő kiskirályok", valamint a környezetükben "ugráló szélhámosok és hamiskártyások" üzemeltette no-go zónák felszámolását.