Publicisztika;Teréz körút;körúti robbantás;

2016-09-29 14:18:00

Körúti robbantás - Magyarul kért bocsánatot a támadó

A Teréz körúti robbantás után a körözött 20-25 év körüli férfi tiszta magyarsággal kért elnézést egy kidobótól, akinek állítólag nekiment - írja a Bors.

bulvárlap kiszivárgott információk alapján azt írta, hogy a robbantás után a férfi ledobta a világos színű horgászkalapját, majd a dzsekije kapucniját húzta a fejére. Pontos terv szerint cselekedett, hiszen ezután fehér sportcipőjét is lecserélte, majd a Blaha Lujza tér felé vette az irányt. Az egyik szórakozóhely előtt nekiment egy kidobónak, és tiszta magyarsággal kért tőle elnézést.

A lap szerint a két rendőr sérült 24 órás védőőrizet alatt áll a Honvédkórházban, „igen komoly védelmet kaptak”, hiszen bár a Honvéd Kórház zárt intézmény, de ko­rántsem kijátszhatatlan”. A 23 éves rendőrnő a szombati Teréz körúti robbantásban nyílt koponya-, nyak- és lábsérülést szenvedett, több életmentő műtéten is átesett. A Blikk szerint szerdán az intenzívről már átkerült a szubintenzív osztályra, a mélyaltatásból való felébresztés után megismerte szeretteit és reagált a szavaikra. Ez arra utal, hogy remélhetőleg maradandó sérülések nélkül megússza a támadást.