Előfizetés

Gyerekpartin az angol hercegi család

Publikálás dátuma
2016.09.30. 07:36
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHRIS JACKSON
Elbűvölte az embereket a kanadai látogatáson tartózkodó brit hercegi család.

Vilmos herceg, Katalin hercegné és két kisgyerekük, György és Sarolta tegnap a brit-kolumbiai Victoriában gyerekpartin vett részt.

A hercegi pár nyolcnapos körutat tesz az észak-amerikai országban, Cambridge hercege és felesége első alkalommal vitte magával hivatalos útra a gyerekeket.

Kellene egy kormány – de három van

Gál Mária
Publikálás dátuma
2016.09.30. 07:32
Líbia nem a megoldás, hanem a probléma része FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JOHN MOORE
Egyáltalán nem meglepő módon nemzetközi megdöbbenést váltott ki Orbán Viktor szombati javaslata a líbiai menekültvárosról, illetve arról, hogy „felügyelet alá kellene vonni a líbiai partszakaszt”. A magyar miniszterelnök felvetéséből ugyanis nem csak a humánum hiányzik, hanem a helyzetismeret is, s nem utolsósorban a nemzetközi jogra is fittyet hány, ugyanis egy szuverén országba javasol idegen katonai beavatkozást. Líbia valóban kulcsország lehetne a migránsválságban, de pillanatnyilag állami létéért küzd.

Az olasz és görög partokra lélekvesztőkön érkező, sokszor a Földközi tengerbe fúló közel-keleti/észak-afrikai menekültek zöme valóban a líbiai partokról indul útnak. De nem csak a partszakasz Olaszországhoz és Görögországhoz való viszonylagos közelsége miatt vált az embercsempészek paradicsomává e vidék. Ilyen szempontból Törökország, Egyiptom, vagy akár Jordánia, Izrael is megfelelne e célnak, a konfliktusövezetekhez – Szíriához és Irakhoz még közelebb is vannak -, csakhogy ezekben az országokban stabilitás van, az embercsempészet virágzásának pedig elengedhetetlen feltétele a politikai, társadalmi káosz, az államhatalom szétesése, az instabilitás.

A két háború sújtotta országon kívül Líbia az egyetlen teljességében kontrollálhatatlan ország a térségben, ahová felelős döntéshozó nemhogy menedékre szorulókat, biztonságra vágyó üldözötteket nem küldhet, hanem olyan, akár önkéntesen jelentkezőket sem, akik, amint a magyar miniszterelnök fogalmazott, egy líbiai kormány létrehozatala nélkül is felügyelet alá vonhatnák a líbiai partszakasz egy részét, hogy ott ellássák az Európába tartó migránsokat. Fegyvert pedig végképp nem, hiszen az észak-afrikai ország egyik legnagyobb rákfenéje, a káosz egyik oka épp a mérhetetlen mennyiségű fegyver, amelyet a Kadhafi rezsim megbuktatása után nem tudtak visszavonni a korábbi harcokban részt vevő milíciák tagjaitól. (Igaz, ugyanezt már felvetette Martin Kobler ENSZ-különmegbízott is, bár az ő fegyverembargó feloldási javaslata sem talált támogatókra.)

A líbiai állapotokat érzékletesen szemlélteti az is, hogy épp a múlt héten, a bécsi migrációs csúcstalálkozó előtti napokban jelentették be a líbiai hatóságok, hogy három külföldi – egy kanadai és két olasz – állampolgárságú olajipari vendégmunkást raboltak el ismeretlen fegyveresek. Ezt megelőzően, augusztus közepén 23 egyiptomi vendégmunkást ejtett fogságba egy ugyancsak ismeretlen fegyveres csoport. Egyelőre egyik esetben sem tudni, mi volt az emberrablás indítéka, az elrablók nem jelentkeztek és nem fogalmaztak meg követeléseket.

Tavaly novemberben viszont a szerb nagykövetség két diplomatáját rabolták el, érettük fogva tartott társaik szabadon bocsátását követelték. A diplomaták egy iszlamista támaszpont elleni légicsapásban életüket vesztették.

Az emberrablók sokszínűsége is jelzi az országban uralkodó állapotokat, a fegyveres csoportok kiszámíthatatlanságát. Tavaly februárban az Iszlám Állam líbiai ága 21 kopt keresztényt ejtett fogságba, őket ki is végezték. Idén júliusban viszont újabb 5 egyiptomiért már tetemes, mintegy száz milliós válságdíjat követeltek elrablóik. Líbiában ugyanis nemcsak az Iszlám Állam aktív, hanem több, az al-Kaidához köthető iszlamista csoport, egykori Kadhafi-hívek és volt tisztek, törzsi milíciák is komoly biztonsági kockázatot jelentenek.

Egyelőre remény sincs arra, hogy Líbia kontrollálható országgá válik, olyan állammá, ahol kezelni lehetne a menekültválságot. Líbia egyelőre nem megoldás, hanem a probléma része.

Orbán Viktor ugyan szorgalmazta Líbia stabilizálását és „egyben tartását”, jelezve, hogy enélkül nem lehet létrehozni az észak-afrikai ország tengerpartjánál a „gigantikus menekültvárost”, ahová vissza lehetne majd toloncolni az Európába érkezett illegális bevándorlókat. A hogyan?-ra azonban maga sem tudott választ adni, amit lehetőségként felvetett, az azonnal „kiverte a biztosítékot”. És nem véletlenül.

Miniszterelnökünk ugyanis „elképzelhetőnek” tartja azt, hogy „felügyelet alá vonják a líbiai partszakasz egy részét, hogy ott ellássák az Európába tartó migránsokat, akkor is, ha nem sikerül létrehozni egy egységes líbiai kormányt”. Ez viszont a nemzetközi jog, Líbia állami szuverenitásának megsértését jelentené. Javaslata további része pedig a realitást hagyja figyelmen kívül. „Ha ezt nem vállalják – mármint a válságrendezésben érdekelt európai országok –, akkor el kell törölni a fegyverembargót, és kell egy líbiai kormány, amely rendelkezésre bocsát egy partszakaszt menekülttábor létrehozására, és megengedi, hogy Európából érkezett fegyveresek vegyék körbe”.

Igen, valóban, mindenekelőtt egy líbiai kormány kellene. Csakhogy már három is van.

A líbiai fegyverembargóról nem véletlenül döntött az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 2011-ben, hanem azért, mert a Moammar Kadhafi rezsimjének megdöntésével egyben totális káoszba fulladt az ország. A korlátozást mindaddig fenntartja az ENSZ BT, míg létre nem jön egy egységes hadsereg, amely szavatolni tudja Líbia stabilitását. Ám ez egyelőre annak ellenére álomnak tűnik, hogy a nyáron hivatalba lépett az úgynevezett egységkormány is.

2011 februárjában, az arab tavasz tunéziai és egyiptomi győzelme után kezdődtek a tiltakozások Líbiában Kadhafi 1969 óta fennálló diktatúrája ellen. Márciustól nyílt polgárháborúba csapott át a forradalom, az ENSZ március 20-án adott zöld utat a nyugati hatalmak katonai intervenciójának. Kadhafi bukása azonban nem demokratikus átalakulást, hanem mindent elsöprő káoszt hozott. A polgárháború során megtelt fegyverekkel az ország, a törzsi milíciákat mindmáig nem sikerült lefegyverezni. Ők pedig használták és használják is e fegyvereket egymás ellen.

Ez az állapot, és az új hatalom korrupciója (a korrupció önmagában nem volt új, csak a szereplők) vezetett el a mai állapotokig. Idén január 18-án, hosszas vajúdás és nemzetközi közvetítés után bejelentették ugyan, hogy létrejött a nemzeti egységkormány, amelynek július közepén sikerült is bejutnia Tripoliba, de egyelőre még semmi garancia nincs arra, hogy működni tud és át tudja venni az ország fölötti irányítást.

Líbiában ugyanis 2014 óta, két kormány és két rivális parlament működött, – a nemzetközileg elismert Tobrukban, az iszlamisták irányítása alatt álló Általános Nemzeti Kongresszus pedig Tripoliban. Miközben e két szembenálló félre fókuszált a világ, gyakorlatilag a harmadik hatalmi centrum is megjelent. Egy 150-200 kilométeres tengerparti szakaszon az Iszlám Állam vont uralma alá, olyan szakaszt, ahol kőolaj és földgáz található, amivel pótolhatja Szíriában és Irakban elveszített erőforrásait.

Derna és Szirt elfoglalásával a terrorszervezet nemcsak jövedelemforráshoz jutott, hanem kijárathoz is – repülőtérhez és tengeri kikötőhöz. Az iraki és szíriai nemzetközi katonai fellépés következtében kutyaszorítóba került IS számára Líbia menedékké és lehetőséggé vált. Itt tudta biztosítani önmaga számára a fegyver- és más utánpótlást, és tartotta fenn a fegyverellátást a szövetséges terrorcsoportoknak Algériában és Maliban, a Boko Haramnak Nigériában.

Vezető európai uniós politikusok, köztük Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője már tavaly ősszel figyelmeztettek, hogy ha a Szíriában és Irakban harcoló erők nem lépnek fel mielőbb Líbiában is az IS ellen, borítékolhatóan nem győzhető le a terrorcsoport, maximum kiszorítható Szíriából és Irakból.

Jelen állapotok közepette ugyanis, a szíriai pokol mellett Líbia a térség másik legnagyobb veszélyforrása. Az a kibiztosított pokolgép, amely bármikor robbanhat. Mogherini tavaly nyáron a következőképpen jellemezte a helyzetet: „Líbiában megvan a tökételes keverék a robbanáshoz, és ha ez robbanni fog, akkor Európa kapuiban fog robbanni.”

Noha az egységkormány hazaérkezése az egyik döntő lépése az ország fölötti fennhatóság megszerzésének, a helyzet nem ennyire egyszerű. Javulás ugyan van, az IS pozíció megrendültek, és augusztus végén megindult a végsőnek mondott ostrom is Szirt, Kadhafi szülővárosa, az IS líbiai fellegvára ellen.

Híradások szerint „az egységkormányhoz hű fegyveres erők” (ami egyben azt is jelenti, hogy még bőven vannak olyanok is, amelyek nem ismerik el a központi hatalmat) házról házra haladva, véres utcai harcokban próbálják átvenni a város fölötti ellenőrzést. Az ostrom májusban kezdődött, és még tart. A kormányerők június közepén hatoltak be a tengerparti nagyvárosba, augusztus elseje óta amerikai légicsapások is segítik a hadműveletet.

A Fájez esz-Szarradzs kormányfő által irányított egységkormány jövője még igencsak sok tényezőtől függ, az Iszlám Állam csak egy ezek közül.

Mindenekelőtt két nagy csoporttal kell valamiféle végleges kompromisszumot kialakítania – a Fadzsr Líbia iszlamista fegyveres szövetséggel és a Khalifa Haftár tábornokhoz hű milíciákkal. A Fadzsr Líbia 2014 augusztusában elfoglalta a fővárost, Tripolit, ahol kormányt és parlamentet is alakított. A nemzetközi közösség által elismert törvényhozás és kormány kénytelen volt elmenekülni, székhelyét a kelet-líbiai Tobrukba helyezte át.

A tobruki, nemzetközileg elismert kormányzat felvette ugyan a harcot az IS ellen, de jelentősebb katonai sikert nem tudott elérni, hatásfokát gyengítette, hogy egyszerre kellett harcolnia az iszlamista kormányt támogató fegyveres milíciák, egyes független milíciák és az IS ellen.

Az egységkormány csapatainak eddigi győzelmeit az IS ellen brit és amerikai katonai tanácsadók segítették, de elsősorban annak köszönhetőek, hogy a keleti országrész két legfontosabb fegyveres milíciája, amely korábban Khalifa Haftár tábornok csapatait erősítette, csatlakozott az egységkormány erőihez. Haftár erői eddig is a tobruki, nem iszlamista kormányzatot támogatták, a nemzeti hadsereg zöme is a tábornok mellett maradt a zűrzavaros időkben. Kadhafi egykori tábornokának, miután két legfontosabb elitegységét elveszítette, (az antiterrorista brigád és a katonai hírszerzés élcsapata állt át a nemzeti egységkormány oldalára), nem igen maradt más választása.

Haftár és csapatai, a tobruki kormány sohasem harcolt az új egységkormány ellen, csak a mögöttük álló parlament nem bólintott rá létrejöttére. A hadsereg átállása vontatottan ugyan és „félszívvel”, de megtörtént, a parlament jóváhagyása azonban még várat magára. Mint ahogyan a tripoli iszlamista kormányzat békés és teljes, formális hatalomátadása is.

Az azonban az egységkormány vajúdásából is látszik – külső megoldás nincs, míg a szereplők egymás között meg nem egyeznek, addig Líbiában nem lesz béke és stabilitás. És nem lesz gigantikus menekültváros sem, hiszen a líbiai lakosság maga is egyre inkább menekülni kényszerül.

Humanitárius válság körvonalazódik
Augusztus közepén jelezte az ENSZ, hogy a környező háború sújtotta országokhoz hasonlóan, immár Líbiában is a humanitárius válság szélére sodródott mintegy 2,4 millió ember.
Martin Kobler, az ENSZ líbiai különmegbízottja szerint 2,4 millió líbiai lakos nem jut hozzá élelmiszerhez, gyógyszerekhez, alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, vakcinákhoz. Mintegy 300 gyerek számára vált lehetetlenné az iskolába járás a harcok miatt, a belső menekültek száma pedig meghaladta a 350 ezret, 270 ezer külső, a tengeren át távozni készülő menekült rekedt a harcok sújtotta tengerparti övezetben.

Kellene egy kormány – de három van

Gál Mária
Publikálás dátuma
2016.09.30. 07:32
Líbia nem a megoldás, hanem a probléma része FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JOHN MOORE
Egyáltalán nem meglepő módon nemzetközi megdöbbenést váltott ki Orbán Viktor szombati javaslata a líbiai menekültvárosról, illetve arról, hogy „felügyelet alá kellene vonni a líbiai partszakaszt”. A magyar miniszterelnök felvetéséből ugyanis nem csak a humánum hiányzik, hanem a helyzetismeret is, s nem utolsósorban a nemzetközi jogra is fittyet hány, ugyanis egy szuverén országba javasol idegen katonai beavatkozást. Líbia valóban kulcsország lehetne a migránsválságban, de pillanatnyilag állami létéért küzd.

Az olasz és görög partokra lélekvesztőkön érkező, sokszor a Földközi tengerbe fúló közel-keleti/észak-afrikai menekültek zöme valóban a líbiai partokról indul útnak. De nem csak a partszakasz Olaszországhoz és Görögországhoz való viszonylagos közelsége miatt vált az embercsempészek paradicsomává e vidék. Ilyen szempontból Törökország, Egyiptom, vagy akár Jordánia, Izrael is megfelelne e célnak, a konfliktusövezetekhez – Szíriához és Irakhoz még közelebb is vannak -, csakhogy ezekben az országokban stabilitás van, az embercsempészet virágzásának pedig elengedhetetlen feltétele a politikai, társadalmi káosz, az államhatalom szétesése, az instabilitás.

A két háború sújtotta országon kívül Líbia az egyetlen teljességében kontrollálhatatlan ország a térségben, ahová felelős döntéshozó nemhogy menedékre szorulókat, biztonságra vágyó üldözötteket nem küldhet, hanem olyan, akár önkéntesen jelentkezőket sem, akik, amint a magyar miniszterelnök fogalmazott, egy líbiai kormány létrehozatala nélkül is felügyelet alá vonhatnák a líbiai partszakasz egy részét, hogy ott ellássák az Európába tartó migránsokat. Fegyvert pedig végképp nem, hiszen az észak-afrikai ország egyik legnagyobb rákfenéje, a káosz egyik oka épp a mérhetetlen mennyiségű fegyver, amelyet a Kadhafi rezsim megbuktatása után nem tudtak visszavonni a korábbi harcokban részt vevő milíciák tagjaitól. (Igaz, ugyanezt már felvetette Martin Kobler ENSZ-különmegbízott is, bár az ő fegyverembargó feloldási javaslata sem talált támogatókra.)

A líbiai állapotokat érzékletesen szemlélteti az is, hogy épp a múlt héten, a bécsi migrációs csúcstalálkozó előtti napokban jelentették be a líbiai hatóságok, hogy három külföldi – egy kanadai és két olasz – állampolgárságú olajipari vendégmunkást raboltak el ismeretlen fegyveresek. Ezt megelőzően, augusztus közepén 23 egyiptomi vendégmunkást ejtett fogságba egy ugyancsak ismeretlen fegyveres csoport. Egyelőre egyik esetben sem tudni, mi volt az emberrablás indítéka, az elrablók nem jelentkeztek és nem fogalmaztak meg követeléseket.

Tavaly novemberben viszont a szerb nagykövetség két diplomatáját rabolták el, érettük fogva tartott társaik szabadon bocsátását követelték. A diplomaták egy iszlamista támaszpont elleni légicsapásban életüket vesztették.

Az emberrablók sokszínűsége is jelzi az országban uralkodó állapotokat, a fegyveres csoportok kiszámíthatatlanságát. Tavaly februárban az Iszlám Állam líbiai ága 21 kopt keresztényt ejtett fogságba, őket ki is végezték. Idén júliusban viszont újabb 5 egyiptomiért már tetemes, mintegy száz milliós válságdíjat követeltek elrablóik. Líbiában ugyanis nemcsak az Iszlám Állam aktív, hanem több, az al-Kaidához köthető iszlamista csoport, egykori Kadhafi-hívek és volt tisztek, törzsi milíciák is komoly biztonsági kockázatot jelentenek.

Egyelőre remény sincs arra, hogy Líbia kontrollálható országgá válik, olyan állammá, ahol kezelni lehetne a menekültválságot. Líbia egyelőre nem megoldás, hanem a probléma része.

Orbán Viktor ugyan szorgalmazta Líbia stabilizálását és „egyben tartását”, jelezve, hogy enélkül nem lehet létrehozni az észak-afrikai ország tengerpartjánál a „gigantikus menekültvárost”, ahová vissza lehetne majd toloncolni az Európába érkezett illegális bevándorlókat. A hogyan?-ra azonban maga sem tudott választ adni, amit lehetőségként felvetett, az azonnal „kiverte a biztosítékot”. És nem véletlenül.

Miniszterelnökünk ugyanis „elképzelhetőnek” tartja azt, hogy „felügyelet alá vonják a líbiai partszakasz egy részét, hogy ott ellássák az Európába tartó migránsokat, akkor is, ha nem sikerül létrehozni egy egységes líbiai kormányt”. Ez viszont a nemzetközi jog, Líbia állami szuverenitásának megsértését jelentené. Javaslata további része pedig a realitást hagyja figyelmen kívül. „Ha ezt nem vállalják – mármint a válságrendezésben érdekelt európai országok –, akkor el kell törölni a fegyverembargót, és kell egy líbiai kormány, amely rendelkezésre bocsát egy partszakaszt menekülttábor létrehozására, és megengedi, hogy Európából érkezett fegyveresek vegyék körbe”.

Igen, valóban, mindenekelőtt egy líbiai kormány kellene. Csakhogy már három is van.

A líbiai fegyverembargóról nem véletlenül döntött az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 2011-ben, hanem azért, mert a Moammar Kadhafi rezsimjének megdöntésével egyben totális káoszba fulladt az ország. A korlátozást mindaddig fenntartja az ENSZ BT, míg létre nem jön egy egységes hadsereg, amely szavatolni tudja Líbia stabilitását. Ám ez egyelőre annak ellenére álomnak tűnik, hogy a nyáron hivatalba lépett az úgynevezett egységkormány is.

2011 februárjában, az arab tavasz tunéziai és egyiptomi győzelme után kezdődtek a tiltakozások Líbiában Kadhafi 1969 óta fennálló diktatúrája ellen. Márciustól nyílt polgárháborúba csapott át a forradalom, az ENSZ március 20-án adott zöld utat a nyugati hatalmak katonai intervenciójának. Kadhafi bukása azonban nem demokratikus átalakulást, hanem mindent elsöprő káoszt hozott. A polgárháború során megtelt fegyverekkel az ország, a törzsi milíciákat mindmáig nem sikerült lefegyverezni. Ők pedig használták és használják is e fegyvereket egymás ellen.

Ez az állapot, és az új hatalom korrupciója (a korrupció önmagában nem volt új, csak a szereplők) vezetett el a mai állapotokig. Idén január 18-án, hosszas vajúdás és nemzetközi közvetítés után bejelentették ugyan, hogy létrejött a nemzeti egységkormány, amelynek július közepén sikerült is bejutnia Tripoliba, de egyelőre még semmi garancia nincs arra, hogy működni tud és át tudja venni az ország fölötti irányítást.

Líbiában ugyanis 2014 óta, két kormány és két rivális parlament működött, – a nemzetközileg elismert Tobrukban, az iszlamisták irányítása alatt álló Általános Nemzeti Kongresszus pedig Tripoliban. Miközben e két szembenálló félre fókuszált a világ, gyakorlatilag a harmadik hatalmi centrum is megjelent. Egy 150-200 kilométeres tengerparti szakaszon az Iszlám Állam vont uralma alá, olyan szakaszt, ahol kőolaj és földgáz található, amivel pótolhatja Szíriában és Irakban elveszített erőforrásait.

Derna és Szirt elfoglalásával a terrorszervezet nemcsak jövedelemforráshoz jutott, hanem kijárathoz is – repülőtérhez és tengeri kikötőhöz. Az iraki és szíriai nemzetközi katonai fellépés következtében kutyaszorítóba került IS számára Líbia menedékké és lehetőséggé vált. Itt tudta biztosítani önmaga számára a fegyver- és más utánpótlást, és tartotta fenn a fegyverellátást a szövetséges terrorcsoportoknak Algériában és Maliban, a Boko Haramnak Nigériában.

Vezető európai uniós politikusok, köztük Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője már tavaly ősszel figyelmeztettek, hogy ha a Szíriában és Irakban harcoló erők nem lépnek fel mielőbb Líbiában is az IS ellen, borítékolhatóan nem győzhető le a terrorcsoport, maximum kiszorítható Szíriából és Irakból.

Jelen állapotok közepette ugyanis, a szíriai pokol mellett Líbia a térség másik legnagyobb veszélyforrása. Az a kibiztosított pokolgép, amely bármikor robbanhat. Mogherini tavaly nyáron a következőképpen jellemezte a helyzetet: „Líbiában megvan a tökételes keverék a robbanáshoz, és ha ez robbanni fog, akkor Európa kapuiban fog robbanni.”

Noha az egységkormány hazaérkezése az egyik döntő lépése az ország fölötti fennhatóság megszerzésének, a helyzet nem ennyire egyszerű. Javulás ugyan van, az IS pozíció megrendültek, és augusztus végén megindult a végsőnek mondott ostrom is Szirt, Kadhafi szülővárosa, az IS líbiai fellegvára ellen.

Híradások szerint „az egységkormányhoz hű fegyveres erők” (ami egyben azt is jelenti, hogy még bőven vannak olyanok is, amelyek nem ismerik el a központi hatalmat) házról házra haladva, véres utcai harcokban próbálják átvenni a város fölötti ellenőrzést. Az ostrom májusban kezdődött, és még tart. A kormányerők június közepén hatoltak be a tengerparti nagyvárosba, augusztus elseje óta amerikai légicsapások is segítik a hadműveletet.

A Fájez esz-Szarradzs kormányfő által irányított egységkormány jövője még igencsak sok tényezőtől függ, az Iszlám Állam csak egy ezek közül.

Mindenekelőtt két nagy csoporttal kell valamiféle végleges kompromisszumot kialakítania – a Fadzsr Líbia iszlamista fegyveres szövetséggel és a Khalifa Haftár tábornokhoz hű milíciákkal. A Fadzsr Líbia 2014 augusztusában elfoglalta a fővárost, Tripolit, ahol kormányt és parlamentet is alakított. A nemzetközi közösség által elismert törvényhozás és kormány kénytelen volt elmenekülni, székhelyét a kelet-líbiai Tobrukba helyezte át.

A tobruki, nemzetközileg elismert kormányzat felvette ugyan a harcot az IS ellen, de jelentősebb katonai sikert nem tudott elérni, hatásfokát gyengítette, hogy egyszerre kellett harcolnia az iszlamista kormányt támogató fegyveres milíciák, egyes független milíciák és az IS ellen.

Az egységkormány csapatainak eddigi győzelmeit az IS ellen brit és amerikai katonai tanácsadók segítették, de elsősorban annak köszönhetőek, hogy a keleti országrész két legfontosabb fegyveres milíciája, amely korábban Khalifa Haftár tábornok csapatait erősítette, csatlakozott az egységkormány erőihez. Haftár erői eddig is a tobruki, nem iszlamista kormányzatot támogatták, a nemzeti hadsereg zöme is a tábornok mellett maradt a zűrzavaros időkben. Kadhafi egykori tábornokának, miután két legfontosabb elitegységét elveszítette, (az antiterrorista brigád és a katonai hírszerzés élcsapata állt át a nemzeti egységkormány oldalára), nem igen maradt más választása.

Haftár és csapatai, a tobruki kormány sohasem harcolt az új egységkormány ellen, csak a mögöttük álló parlament nem bólintott rá létrejöttére. A hadsereg átállása vontatottan ugyan és „félszívvel”, de megtörtént, a parlament jóváhagyása azonban még várat magára. Mint ahogyan a tripoli iszlamista kormányzat békés és teljes, formális hatalomátadása is.

Az azonban az egységkormány vajúdásából is látszik – külső megoldás nincs, míg a szereplők egymás között meg nem egyeznek, addig Líbiában nem lesz béke és stabilitás. És nem lesz gigantikus menekültváros sem, hiszen a líbiai lakosság maga is egyre inkább menekülni kényszerül.

Humanitárius válság körvonalazódik
Augusztus közepén jelezte az ENSZ, hogy a környező háború sújtotta országokhoz hasonlóan, immár Líbiában is a humanitárius válság szélére sodródott mintegy 2,4 millió ember.
Martin Kobler, az ENSZ líbiai különmegbízottja szerint 2,4 millió líbiai lakos nem jut hozzá élelmiszerhez, gyógyszerekhez, alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, vakcinákhoz. Mintegy 300 gyerek számára vált lehetetlenné az iskolába járás a harcok miatt, a belső menekültek száma pedig meghaladta a 350 ezret, 270 ezer külső, a tengeren át távozni készülő menekült rekedt a harcok sújtotta tengerparti övezetben.