Fidesz;kampány;Orbán Viktor;népszavazás;kvótareferendum;

2016-09-30 20:00:00

Urnazárásig kampányol a Fidesz

Utolsó percig ezerrel kampányol a Fidesz a népszavazás sikeréért. Orbán Viktor számára ugyanis nagy a tét, mert attól tart, ha nem lesz érvényes a referendum, aligha veszik majd komolyan az uniós vezetők, amitől retteg a magyar miniszterelnök. Forrásaink szerint a véghajrában adott interjúkban nem véletlenül beszélt arról, hogy az érvényességnek inkább érzelmileg van jelentősége. Komolyan gondolja, hogy erről majd Brüsszelt is meg tudja győzni.

Nem véletlenül folyik szinte soha nem látott kampány Magyarországon, amiről sokan tudják, hogy a valóságban Orbán Viktor hatalmi törekvéseit szolgálja. Szombaton várhatóan az utóbbi napokban tapasztaltnál is erőszakosabbak lesznek a Fidesz mozgósító emberei, mert attól tartanak, hogy a sikertelen referendum esetén - akár főnökeiknek - távozniuk kell a politikából. Van, aki csak kisebb megbízásokat remél a kormánytól, ám a választókerületi elnökök számára nagy a tét, ha nem "hozzák" a körzetüket, 2018-ban talán a parlamenti választáson sem indulhatnak. A kormányfő ugyanis forrásaink szerint ezt korábban közölte.

A fideszesek hangulata állítólag naponta változik aszerint, mit mutatnak a közvélemény kutatások, illetve azok a felmérések, amiket csak a belső kör ismerhet. Kezdetben biztosak voltak abban, hogy érvényes és eredményes lesz a kvótareferendum, akkor azt ígérték, a pozsonyi uniós-csúcs után a miniszterelnök is beszáll a kampányba. Később viszont a kommunikációs guruk úgy döntöttek, Orbán adjon interjúkat a jobboldali médiának, de ne induljon országjárásra. Egy esetleges sikertelenséghez nem célszerű az arcát adnia.

Úgy tűnik, a kormányfő már nem bízik abban, hogy vasárnap több mint négymillióan urnákhoz járulnak, ezért fogalmazott úgy a Katolikus Rádiónak, inkább érzelmi jelentősége van annak, hogy érvényes lesz-e a népszavazás. Politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége. Ennek ellenére számára nagyon fontos a részvétel, akár az, hányan mondanak a kormány és a Fidesz parancsára nemet. Ha ugyanis csak saját szavazóikat, illetve alig többet sikerül rávenni a voksolásra, Orbán furcsa helyzetbe kerül a unióban és a visegrádi vezetők előtt. Hétfőtől hátrább kell húzódnia, pedig azt tervezi, hogy a referendum után diktálhat Brüsszelnek és nem csupán migránsügyben. A végén legalább 16 milliárdba kerülő referendumnak talán ez a legfontosabb célja. Ezért kell olykor a törvényeket átlépve ezerrel korteskedniük a kormány tagjainak, a Fidesz vezető politikusainak, aktivistáknak, polgármestereknek, kirúgástól tartó közhivatalnokoknak.

Forrásaink szerint félelem uralkodik a kormánypártban, mert nem tudják kiszámítani, milyen eredmény felel majd meg a "főnöknek". Mondják, ez attól is függ, hogyan fogadják Orbánt a referendum után Brüsszelben. Azt a miniszterelnök a napokban világossá tette, ha megvan az eredménye, "hamuba sült pogácsát tesz a tarisznyájába" és elindul az EU központjába, hogy a közösség vezetőinek megtiltsa a kvóta bevezetését, amiről amúgy jelenleg szó sincs. A fideszesek abban bíznak, ha kétmilliónál többen mondanak vasárnap nemet, senkit nem állítanak a "szőnyeg szélére". Ennek érdekében viszont várhatóan urnazárásig kampányolni fognak, pénz nem számít. A pártelnök-miniszterelnök vasárnap este győzteskén akar kiállni a választók elé, ha ezt nem teheti, annak sokak szerint beláthatatlan következményei lehetnek. Akkor is, ha lapunk úgy tudja, bármilyen eredmény születik, az emberek akaratára hivatkozva módosítani fogják az alaptörvényt, amihez partner lesz a Jobbik. Ezzel pedig itthon Orbán azt akarja kommunikálni, hogy a többség az ő elképzeléseit támogatja.

Ez a legdrágább felmérés - figyelmeztettek mások, akik tudni vélik, a költséges referendum másik célja, hogy megmutassa, hogyan is áll a Fidesz és főleg a kormányfő népszerűsége. Melyik körzetben csökkent, hol nőt a támogatottságuk, mert bár rendre azt hangoztatják, a kvótareferendum nem pártpolitikai, hanem össznemzeti kérdés, ebben Orbán és kampánycsapata nem hisz. Az eredményt állítólag azért akarják tanulmányozni, hogy ennek alapján határozzák meg a parlamenti választási stratégiát. Sok idő nincs erre, a miniszterelnök ugyanis korábban az övéivel közölte, számukra 2017-ben kezdődik a kampány. Úgy gondolja, másfél év alatt biztosan fel tudják az újabb kétharmados győzelmet építeni. - F.Á.

Referendumgyöngyök
Orbán Viktor
kormányfő az Origónak, szeptember 22-én:
"Én egy kicsit mindig csalódott vagyok, ha a részvételi arány kevesebb, mint száz százalék, mert abból indulok ki, hogy Magyarország jövőjéről van szó."
Orbán Viktor
kormányfő a Katolikus Rádiónak, szeptember 29-én:
"Politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége, aki nem szavaz, az kivonul a közügyek intézésből."
Kósa Lajos frakcióvezető
a Fidelitas országos választmányának:
"Lemond a kormány, ha a vasárnapi népszavazáson az igenek kerülnek többségbe."