kampány;népszavazás;TV2;

2016-09-30 20:42:00

Megússza a büntetést a TV2?

Az NVB szerint nem politikai, hanem társadalmi célú reklámnak számít az, a TV2-ben többször elhangzott hirdetés, amelyben többen vallanak részvételükről a vasárnapi népszavazáson.

A testület 7:2 arányban meghozott határozata szerint a "Szeretem Magyarországot és szavazok október 2-án" üzenete nem politikai célú, hanem közérdekű, ezért nem tekinthető a kormány kampánytevékenységének.

A kifogást benyújtó szerint a hirdetés megjelentetésével a kormánynak több népszavazási kampányidőt biztosít a TV2, mint amennyi a jogszabályok szerint járna. A beadványozó ezért a jogsértés megállapítását, eltiltást, továbbá bírság kiszabását indítványozta

A határozatot támogatók egyebek mellett azzal is érveltek, hogy a hirdetés alkotmányos jog gyakorlására hív fel, nem pedig konkrét szavazatra. A határozat ellenzői szerint azonban a kormány társadalmi célú hirdetésbe csomagolta bele politikai tartalmú üzenetét, ez pedig sérti az esélyegyenlőség elvét.

Patyi András, az NVB elnöke emlékeztetett rá: a bíróság szerint a kormány jogosítványa az általa kezdeményezett népszavazás kampányában kiterjed arra, hogy tájékoztasson, részvételre biztasson, valamint hogy a választói akarat irányát befolyásolja. A választói akarat irányának befolyásolása politikai reklám, a tájékoztatás és részvétel társadalmi célú reklám - mondta Patyi András.

Az NVB határozatai nem jogerős, öt napig lehet a Kúriához jogorvoslattal fordulni ellene.