lakástűz;Hévíz;

2016-09-30 22:40:00

Lakástűz Hévízen

Kigyulladt egy négyszintes hévízi társasház egyik lakása péntek este, az épületet többeknek is el kellett hagyniuk, egy nőt az erkélyéről mentettek ki a tűzoltók - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Cseresznyés Dániel elmondta: a négyszintes épület harmadik emeletén lévő egyik lakásban keletkezett a nagy kiterjedésű tűz, ami miatt egy nő az erkélyre menekült. Innen a tűzoltók létrával mentették ki, majd kivizsgálásra a mentők kórházba vitték.

A József Attila utcai épület oltására Keszthelyről, Zalaegerszegről, Pacsáról és Zalakarosról is érkeztek tűzoltók, akiknek rövid idő alatt sikerült elfojtaniuk a lángokat. A szóvivő hozzátette: egyelőre kérdéses, hogy a tűz keletkezési helye feletti lakásokba mikor térhet vissza az ott lakó négy ember.