Orbán Viktor;népszavazás;kvótareferendum;

2016-10-02 11:14:00

Orbán azt ígérte, lemond az igenek győzelme esetén

Orbán Viktor miniszterelnök azt tartja a vasárnapi kvótanépszavazás legfontosabb kérdésének, hogy több lesz-e a nem szavazat, mint az igen. A kormányfő azt közölte, ha így lesz, vagyis a nemek győznek, akkor annak - érvénytelenség esetén is - lesz közjogi következménye.

A miniszterelnök azután nyilatkozott újságíróknak - akik között sok külföldi tudósító volt -, hogy leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában. A szavazókörbe feleségével, Lévai Anikóval érkezett reggel fél kilenc után.

Orbán Viktor úgy nyilatkozott, arra számít, hogy több nem szavazat lesz, mint igen, és ez elegendő felhatalmazást adhat a mindenkori parlamentnek és kormánynak.

"Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen" - fejtette ki.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az alkotmánymódosítás lehetőségét Orbán Viktor nem zárta ki, de nem ezt tartja a jövő hét legfontosabb feladatának, hanem a brüsszeli tárgyalásait arról, hogy egy megfelelő eredmény esetén ott elérje: "ne legyen kötelező befogadni olyan embereket Magyarországon, akiket mi nem akarunk, és a döntés is nálunk maradhasson". Hozzátette, ha az Európai Unió egy demokratikus közösség, akkor el kell fogadnia a magyarok véleményét.

Utalva arra, hogy az EU-ban Magyarország az első, amely népszavazást tart a kérdésről, azt mondta, "büszkék vagyunk, hogy mi vagyunk az elsők", és örülne, ha ezt mások is követnék.Közölte továbbá: itthon többpárti megbeszélést indítanak arról, milyen jogi formában illesszék be az emberek akaratát a magyar jogrendbe. Elmondta azt is, hogy szombaton ő maga is részt vett telefonos kampányolásban, és "nagyon megértő, együttérző, az ügy fontosságát átlátó választópolgárokkal" beszélt.

A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az igenek győzelme esetén lemond-e.