Áldás vagy átok a virtuális világ?

Publikálás dátuma
2016.10.03 07:15

Az idei Szemrevaló Fesztivál egyik legnagyobb figyelmet keltő alkotása a svájci Niklaus Hiber Amateur Teens című filmje volt, amelynek 15 éves hősei számára a Facebook jelenti az érték(t)rendet, szexuális fantáziájukat pedig tragédiába vezető úton az online pornó gyújtja fel. Mennyire befolyásolja a tizenévesek választásait a közösségi média, vannak-e fix pontjai lelki életükben, emberi kapcsolatrendszerükben? Erről kérdeztük Herczog Mária családszociológust, a Eurochild, valamint a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület elnökét.

- Beszélgettem kamaszokkal a filmről. Magyarországon nem szokás kikérni a gyerekek véleményét, pedig, mint ahogy a filmből is kiderül, ha odafigyelnénk arra, amit a gyerekek mondanak, hogy ők hogyan látják ezt a jelenséget, könnyebben tudnánk a problémát kezelni. A filmbeli helyzeteket ők túlságosan leegyszerűsítettnek és sematikusnak érezték, akárcsak én. Például azt, hogy a családok csak jelzésszerűen vannak jelen, miként a családon belüli bizalmi viszonyok is. Az egyik jelenetben a főszereplő kislány édesanyjával kibontakozó szerelméről beszél, mire az anya rémült reakciója: terhes vagy? Nem érzékeli, hogy a lánya nem erről akar vele beszélni. És túlzottnak érezték a gyerekek azt is, ahogyan a film bemutatja az internetnek való kiszolgáltatottságot, szerintük ehhez már kell egy bizonyos fokú butaság.

- Tehát nem kell a Facebookot a vádlottak padjára ültetni.

- Az ENSZ gyermekjogi bizottságában dolgoztam nyolc évig. Amikor két évvel ezelőtt rendeztünk egy általános vitanapot a közösségi média és a gyermekjogok kapcsolatáról, nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy ne elsősorban a veszélyekről beszéljünk, hanem az internetnek és a digitális médiának hihetetlen előnyeiről. Nemcsak arról szól, hogy az embert eléri minden információ és bedőlhet a hülyeségnek, vagy az erőszaknak, hanem általa az is több esélyt kap, akinek nincsen otthon könyvtára, vagy megfelelő szülői háttere. A vitanapnak szintén központi témája volt, hogy miként lehet a gyerekeket arra megtanítani, hogy jól válasszanak és ellenállóvá váljanak az interneten keresztüli erőszaknak, megalázásnak. Az erről szóló kutatások kimutatták, hogy aki érzelmileg biztonságban él, és bízhat a körülötte lévő felnőttekben, az nincs ilyen veszélynek kitéve, mert nem „csábítható”. Aki egész nap a chat-szobában van, virtuális szerepjátékokban éli ki magát, annak a valóság feltehetően nem túl vonzó vagy egyenesen félelmetes.

- A film másik metszete a szexualitással kapcsolatos bizonytalanság.

- Ma is vannak családok, ahol ezekről a témákról nem lehet beszélni, az iskolai programok pedig nagyon silányak. Az érzelmek szerepe, a ki kivel, hányszor, lefeküdjön-e vagy nem, mitől jó, mitől nem – ezek tizenéves korban égető kérdések, de ha előtte nincsen semmi, akkor teljesen felkészületlenül érik a gyerekeket. A magyar oktatási rendszernek is az a drámája, hogy nem járul hozzá a személyiség fejlesztéséhez, a szociális készségek kialakulásához. Nincs vízió annak felépítésére, hogy egy gyerek kérdezni tudjon, elmondhassa a gondjait, érezzen, és tudjon konfliktusokat kezelni. A tinédzserkor ráadásul fájdalmas kor, az identifikálódás időszaka. Úgy gondolom, hogy ez a film alkalmas lenne arra, hogy megfelelően felkészült kollégák asszisztálása mellett iskolákban vetítsék, és ennek kapcsán felvessenek olyan problémákat, amelyekkel a tizenévesek küszködnek.

- Hogyan változott az elmúlt évtizedekben a kamaszok értékrendje?

- A közelmúlt kutatásaiból egyértelműen az derül ki, hogy a legjobb intézményi rendszert, óvodától egyetemig, a legjobb ismeretterjesztést is felülírja a családi minta. Ezért mondjuk mi, családvédelemmel foglalkozó szakemberek: a legfontosabb a családokat segíteni abban, hogy megértsék: abban, hogy az ő gyerekük mit fog gondolni a világról, és milyen módon fogja ezt gondolni, nekik kell segíteniük. Ami a kamaszok értékrendjét illeti: egy korábbi, statikusabb világban a gyerekek általában egy viszonylag homogén közösségben nőttek fel, ahol nagyjából hasonlóak voltak az értékek. Az identitás, az azonosulás a saját közösséggel erős volt. A második világháborút követő mobilitással számos korábbi szigorú viselkedési, együttélési szabály fellazult. Ez sok jót hozott, de legalább annyi nehézséget. Egyfelől jó, hogy nagyobb választék kínálkozik a szükségletekhez, másfelől viszont érett személyiségnek kell lenni ahhoz, hogy valaki tudja, hogy mit választ és annak a következményeit is vállalja. A mai világ üzenete, hogy bárkiből bármi lehet, de a valóság ettől nagyon messze van.

A másik probléma, hogy ezeknek a választásoknak egy része nem meggyőződésből születik, hanem sodródásból. A kortárs csoport hatása nagyon erős, különösen a serdülőkorban, amikor a gyerek csakazértsem azt csinálja, amit otthon mondanak neki. A mai szabadságvágy-kitörésekben rengeteg kétségbeesés van. A mi nemzedékünk is átélte ezt, csak akkor nem lehetett „olyan messzire szaladni.” Az értékrend bizonytalanságát mindazonáltal nem a „nagy szabadságban” látom, annál is inkább, mert többnyire „virtuális szabadságról” van szó, hanem abban, hogy a mai világ nem túl barátságos. Sokáig abban bíztunk, hogy a világ jó irányban fejlődik, egyre nagyobbak lesznek a lehetőségek a gazdaság, a szolgáltatások, a kultúra terén. Most viszont minden téren válságos időszakot élünk át. A jóléti modell megfordulni látszik, mintha visszamennénk egy ipari forradalom előtti gondolkodásba, amelyben az egyéni érdek és az egyéni boldogulás a lényeg, nem a közösségi szolidaritás. Ebben a helyzetben a gyerekek tényleg nagy bajban vannak, nem elég nekik a saját életkori sajátosságukból fakadó gondjuk, hanem azt látják, hogy semmi sem biztos, a korábbi „cölöpök” is teljesen elveszni látszanak, és a szülők sem tudnak határozott válaszokat adni. Ezek a gyerekek egy szorongó előző generációt látnak, amely már a saját egzisztenciáját sem tudja megtartani, egy olyan iskolarendszerben nőnek fel, amelynek semmi mondanivalója nincs a mai világról, amelyben nem létezik a folyamatosan kibontakozó képességek támogatása. Milyen értékrend alapján tud egy kamasz tájékozódni? A film is azt sugallja, hogy szükségük lenne olyan hiteles emberekre, akikhez dilemmáikkal fordulhatnának.

- Meg merik-e mondani a gyerekek a szülőknek, a tanároknak, hogy ők mit szeretnének?

- Több olyan nemzetközi kutatásban vettem részt, amelyekben gyerekek véleményét kérdeztük a legkülönbözőbb dolgokról. Fontos kutatási irány manapság a gyerekek „szubjektív jóléte”, és ezekből gyakran az derül ki, hogy a szülők nem ismerik a gyerekeiket. Spanyol kollégák a gironai egyetemen végeztek egy felmérést, amelyben megkérdezték a szülőket, hogy bizonyos dolgokról mit gondolnak kamasz gyerekeik. A szülők válaszai köszönőviszonyban sem voltak a gyerekek válaszaival. Fontos, hogy ezen a felnőttek ne megsértődjenek, hanem értsék meg, hogy súlyos kommunikációs zavarról van szó. Erről szól a film is: a szereplők egy más világban élnek, mint például az a lány, aki eljátssza a ribancot. Az, hogy a gyerekcsapat hogyan dekódolja ezt, az az éretlenségükkel is összefügg, de vajon megérti-e egy tanár, hogy a gyerek segítségre szorul? És szülőnek lenni is sokkal nagyobb feladat lett. Ma az az elvárás, hogy tökéletes gyereket kell produkálni, a gyerek teljesítménye a szülő sikerindikátora…És erre a szülők semmilyen támpontot nem kapnak, de nekik kellene vállalniuk minden felelősséget. Ennek a paradox helyzetnek a közepére kerül be a gyerek..

- A film címe, Amateur Teens, pornógyűjtőoldalakra utal.

- A pornónak semmi köze a szexualitáshoz. Olyan, mint a hamburger, gyors, gyomorfájós öröm, ha az egyáltalán. Azonnali kielégülést kínál bármi áron, de abból is minél extrémebbeket, mert már semmi sem elég izgalmas – ez nyilván egyfajta önpusztítás. Ebben megint a világvége-hangulatot lehet érezni, „orgiába menekül a világ”. Nem is tudják, hogy mitől fosztják meg magukat. És aztán jön a hatalmas csalódás vagy az identifikációs zavar: ha egy „gang-bang” helyett én inkább andalogni szeretnék a Margitszigeten, vacak vagyok? Ebben az a veszélyes, hogy miután nem kapnak jó élményt, újabb és újabb rossz körökbe kerülnek bele. Ezért is nagy baj, hogy nem tanítanak önismeretet, testtudatosságot. Ki vagyok én? Ki a másik? Ezt már óvodás korban el kellene kezdeni, hogy a gyerekek belenőjenek, és ehhez szervesen kapcsolódjon a szexus tanulása. Reméljük, hogy nem a pornó mutatja a jövő útját, mert boldogtalanná teszi az embereket.

- A filmben igen élesen jelentkezik az „állandó jelenlét” kényszere. Akinek csak 40 ismerőse van, már nem számít…

- Ez régebben is létezett: ki kivel jár, ki hol jelenik meg, kit hová hívnak meg, ki hanyadik sorban ül…A társadalmi presztízs szempontjából ezeknek megvolt a maguk jelentősége. Csakhogy ezt a jelenlétet ma az egész világ látja. Van, akinek az a fontos, hogy hány ismerőse van, de számomra például a Facebook rendkívül erős szakmai jelentétet jelent, sokat vitatkozom ismeretlenekkel is, fontosak az egyes posztokra kapott visszajelzések. Civil szervezetként is érzékeljük, hogy mennyi lehetőséget ad az ismeretterjesztésre. Tehát ismét oda térünk vissza, hogy sokkal több az előnye a közösségi oldalaknak, mint a veszélye. Persze, sok ostobaság és rémség érkezik, de az is ideér, ami fontos. Ennek felismerését kell megtanulni.

Amateur Teens
A Szemrevaló Filmfesztivál egyik blokkja a fiatalok problémáival foglalkozó alkotásokat mutatott be. A tavalyi Zürichi Filmfesztivál Közönségdíját elnyert Amateur Teens azt mutatja be, hogy a közösségi média hogyan sokszorozza meg, erősíti fel a tizenévesek életkori problémáit, miként teszi még kiszolgáltatottabbá őket ebben az érzékeny és nehéz életkorban. Kamasz fiúk és lányok mindennapjait követhetjük nyomon egy zürichi középiskolában.
Mindannyian arra vágynak, hogy szeressék és elfogadják őket, miközben sokféle iskolai, párkapcsolati gonddal küzdenek. De a közösségi média - a csillogó szelfikkel, és a megfelelési kényszerrel, hogy minél lazábbnak és szexibbnek látsszanak - arra készteti őket, hogy letagadják valódi érzéseiket, de legalábbis teljesen elbizonytalanítja őket, mi a jó és követendő, milyenek ők a többiekkel összehasonlítva.
A film rendezőjének az volt a legfontosabb célja, hogy a film hiteles legyen. Ezért döntött amellett, hogy a szereplők ne színészek, hanem civil fiatalok legyenek. A forgatókönyvet, és a dialógusokat tanárok, és középiskolás gyerekek bevonásával dolgozta ki.
Egy kutatás ijesztő eredményei: így szexelnek a fiatalok
A 25 év alatti fiatalok legalább hetente egyszer élnek nemi életet, a korosztály negyede még soha nem használt semmilyen fogamzásgátló módszert, sürgősségi fogamzásgátlásra viszont minden tizedik fiatalnak szüksége volt az elmúlt egy évben – derült ki a hvg.hu az NRC friss kutatásából - írja a hvg.hu.
Talán még ennél is megdöbbentőbb, hogy a megkérdezettek fele egyáltalán nem érzi úgy, hogy védekeznie kellene az első szexuális aktus során – sokan gondolják úgy, hogy erre nincs is szükség –, pedig a 19 éven aluliak körében csaknem minden második terhesség abortusszal végződik.
A kutatásból kiderült, hogy legtöbbször a szülői támogatás és a felvilágosítás hiánya áll a felelőtlen viselkedés hátterében, a megkérdezettek egy része azt is elmondta, hogy nem tudja, milyen eszközök állnak a rendelkezésére.

A kormánysajtó szerint Orbán az új Münchhausen báró

Publikálás dátuma
2019.03.21 09:21

Fotó: AFP
Nem a Fideszt függesztették fel, hanem az saját magát – pedig a pártot fel sem lehet függeszteni: a jelek szerint kormánylapok sem tudják pontosan, hogyan kell tálalni a brüsszeli döntést, ám a lényeg, hogy mindezt Orbán Viktor akarta így.
Szerda este azonnali hatállyal határozatlan időre felfüggesztették a Fidesz néppárti tagságát. Az erről szóló javaslatot 190-en szavazták meg, ellene mindössze 3-an voksoltak. Ilyen történések után a hvg.hu fellapozta csütörtök reggel a kormányközeli lapok friss számait, kíváncsiak voltak ugyanis, mi mindent találnak majd bennük. Nem kellett erőlködni: valamennyi egész más színben tálalja az EPP-s voksolást, néhol egészen döbbenetes reakciókat hozva:
A sor legérdekesebbje a Ripost, amely "Nem tűrtük, hogy megalázzanak" felcímmel számol be a témáról. A lap cikke szerint a szerdai voksolás során "kompromisszum született az Európai Néppártban", a Fidesz pedig önként függesztette fel tagságát. Az írásból a szokásos sorosozás sem maradt ki. És ennyi, néhány sor után már a "korrupciógyanúba keveredett" MSZP-sről, Ujhelyi Istvánról írnak. A Magyar Hírlap sem aprózta el, címlapon – Orbán Viktor fényképével – "visszavert támadásként" értékelik a szerdai eseményeket, kiemelve a kormányfő tegnapi mondókáját, miszerint őket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni. Aztán olyan is van, hogy "minket innen el akartak takarítani a balliberális erők". A cikk egyébként egészen sokára, csak a 4. oldalon tűnik fel. Előtte dőlten, félkövéren szedve, kicsit nagyobb betűtípussal az ingyentankönyvről lehet informálódni - teszi hozzá a kormányközeli beszámolókat összegereblyéző portál.
Az azóta újra kormányközeli szélben hajózó Magyar Nemzet egész visszafogottan ír a témáról. Címlapon a miniszterelnök véleménye vírit, miszerint "jó döntést hoztunk", de az erős állítások azért ebből sem maradtak ki. Rögtön az első oldalon Soros György, a migráció, és a megállíthatatlan Fideszt szajkózzák. A lap idézi Deák Dániel politológust, aki szerint "Weber nem érdekelt a Fidesz távozásában, hiszen annak legnagyobb vesztese mindenképpen ő lenne". A Magyar Nemzet ugyanakkor mintha érdekelt lett volna a kilépésben, hiszen korábban ők szólították fel erre bátor, névtelen véleménycikkben a Fideszt.   Magyarán, a kormánysajtó sem egységes a néppárti döntés megítélésében, csak abban, hogy Orbán Viktor megint győzelmet aratott: nem pártját függesztették fel megalázó módon, hanem ő, illetve a párt döntött a felfüggesztésről – mint a mesében Münchhausen báró, aki az anekdota szerint saját parókájánál fogva rángatta ki magát a mocsárból.

Várták a világforradalmat - interjú Romsics Ignác történésszel

Publikálás dátuma
2019.03.21 09:00

Fotó: Draskovics Ádám
Törvényszerű volt a Tanácsköztársaság bukása – állapította meg Romsics Ignác történész, akit az idők során felhalmozódott tévhitekről és hazugságokról is kérdeztünk.
1919. március 21-én, ma száz évvel ezelőtt kiáltották ki a Tanácsköztársaságot. A Horthy-korszakban „patkányforradalomnak”, a szocializmus idején „dicsőséges 133 napnak” nevezték. Ön minek minősíti? Mindkét minősítés jellegzetes emlékezetpolitikai címke, amely a saját politikai tábor érzelmi beállítódását kívánta kielégíteni, illetve kialakítani. Én általában Tanácsköztársaságnak vagy Magyarországi Tanácsköztársaságnak nevezem, de elfogadhatónak tartom a kommün vagy akár a (proletár)diktatúra kifejezéseket is. Bárhogy is nevezzük azonban, a lényeg ugyanaz. A magántulajdon lehető legteljesebb felszámolására törekedett, ideológiáját internacionalizmus és antiklerikalizmus hatotta át, külpolitikai szempontból pedig bízott a világforradalomban. Létrejöttében döntő szerepet játszott a párizsi békekonferencia határozata a román-magyar demarkációs vonal további eltolásáról nyugatra, egészen a Debrecen-Szeged vonalig, amelyet Károlyi, illetve a Berinkey-kormány már nem akart elfogadni. Voltak-e olyan jellegzetesen magyar vonásai annak a néhány hónapig tartó időszaknak, amelyek a történelmi előképnek tekinthető 1871-es párizsi kommüntől és a szovjet modelltől egyaránt megkülönböztették?
A párizsi kommüntől eltérően a Tanácsköztársaság nemcsak a fővárosra, hanem az egész országra kiterjedt, és a tulajdonviszonyok átalakítása terén jóval radikálisabb volt. A párizsi forradalmárok között nemcsak Marx, hanem Blanqui, Proudhon és más szocialisták hívei is jelen voltak, a magyarokat viszont szinte kizárólag Marx és Lenin nézetei befolyásolták. Az oroszországiakkal összevetve a fő különbséget abban látom, hogy ott – hacsak ideiglenesen is – a parasztok kezébe adták a földet. Magyarországon viszont nem. Ezt Kun Béla és társai egyaránt megengedhetetlennek tartották. A terror mennyiben volt meghatározó eleme a rendszernek?
Végigkísérte a 133 napot. A Kormányzótanács március 24-én megjelent I. számú rendelete kimondta, hogy nemcsak azok büntetendők halállal, akik rabolnak és fosztogatnak, hanem „Mindenki, aki a Tanácsköztársaság parancsainak fegyveresen ellenszegül, vagy a Tanácsköztársaság ellen fölkelést szít”. A román csapatok április 16-ai tiszántúli támadásának hatására felerősödő ellenforradalmi mozgalmak megelőzése céljából született meg a döntés, miszerint a vagyonos rétegek közül túszokat fognak szedni. Az úgynevezett Lenin-fiúk és a vidéki vörös őrségek összesen 1445 embert tartóztattak le. Ellenforradalmak ennek ellenére az ország számos helyén kirobbantak. Ezeket a Lenin-fiúk és a Szamuely Tibor által vezetett különítmény tagjai könyörtelenül leverték. A vörös terror áldozatainak számát Váry Albert koronaügyész közvetlenül az események után megjelent könyvében 590-ben adta meg. Ezek közül azonban – mint Bödők Gergely ezt legújabban kimutatta – 34-et köztörvényes bűncselekmények miatt, 19-et pedig egyéb, de ugyancsak nem politikai ügyek miatt végeztek ki. 108-an tűzharcban estek el, s az ellenforradalmi cselekmények miatt felakasztottak vagy agyonlőttek száma 367 fő volt. Mi igaz abból a vádból, hogy a Tanácsköztársaság ágyazott meg Trianonnak?
Nagyon kevés. A békekonferencia szakbizottságaiban az új magyar határokat alapvetően már 1919 márciusára elfogadták, s a testület legfelsőbb szerve, az úgynevezett Tízek Tanácsa május 12-én ezekre csak a pecsétet ütötte rá. A Tanácsköztársaság alatt ezek a határok három ponton módosultak: Ausztria megkapta Burgenlandot, Csehszlovákia Ipolyságot, Pozsonyligetfalut és környékét, a délszláv állam pedig a Muramelléket és Drávaközt. Elképzelhető, hogy ez utóbbi esetekben az antibolsevizmus is befolyásolta a döntéshozókat. Arra utaló dokumentumok azonban, hogy ezekre a módosításokra kifejezetten a kommün miatt, mintegy büntetésként került volna sor, eddig sem a hazai, sem a külföldi levéltárakból nem kerültek elő. Ha már itt tartunk: melyek a legnagyobb tévhitek vagy hazugságok, amelyek az idők során – akár a jobb-, akár a baloldal részéről – rárakódtak erre a korszakra? A jobboldal részéről az, hogy a Tanácsköztársaság semmiféle társadalmi bázissal nem rendelkezett, a baloldal részéről pedig az, hogy mindvégig tömegeket tudhatott maga mögött. A helyzet ennél összetettebb volt. A régi elit képviselői mellett természetesen a magántulajdonuktól megfosztott középrétegek is a rendszer ellenzői közé tartoztak, noha aktív ellenforradalmi szervezkedésbe csak ritkán kapcsolódtak be. A kisiparosok és kiskereskedők megosztottak voltak: egy részük tartózkodó vagy ellenséges magatartást tanúsított, mások viszont támogatták a forradalmat. Ugyanez a megosztottság jellemezte az értelmiséget is. A parasztok közül azok, akiknek elvették vagy el akarták venni a földjét, azonnal a Tanácsköztársaság ádáz ellenségeivé váltak, és eltérően a városi középrétegektől, ennek tanúbizonyságát is adták. A szegényparasztok többsége kezdetben támogatta a kommünt. A földosztás elmaradása azonban körükben is elégedetlenséget szült. A forradalom társadalmi bázisának alapját az ipari munkások, a bányászok és a hozzájuk igazodó más városi munkáscsoportok alkották. Ebből következett, hogy a forradalom erősségei mindvégig Budapest, a nagyvárosok és a megmaradt bányavidékek voltak, miközben a vidék, elsősorban a Dunántúl és a Duna–Tisza köze a szerveződő ellenforradalom hátországának szerepét töltötték be. Az akkori meghatározó személyiségek közül kik azok, akiket okkal ítél el az utókor, és vannak-e olyanok, akiket méltatlanul hurcol meg? A Kormányzótanács népbiztosai kollektív döntéseket hoztak, ezért felelősségük is egyetemleges. Néhány kérdésben azonban jól elkülönült a véleményük. Szamuelyvel és másokkal szemben Kunfi Zsigmond és Böhm Vilmos például kezdettől fogva bírálta a vörös terrort. Uitz Bélával szemben, aki csak a „forradalmi szociális világnézetű művészet” létjogosultságát ismerte el, Lukács György hangoztatta, hogy „a kommunista kultúrprogram csak jó és rossz irodalmat különböztet meg, és nem hajlandó sem Shakespeare-t, sem Goethét félredobni azon a címen, hogy nem voltak szocialista írók”. Nyilván Bartók és Kodály életművét sem tesszük zárójelbe azért, mert a Zenei Direktórium tagjai voltak. Törvényszerű volt-e a bukás? Igen. Az 1917-18-as finnországi és az 1919-es bajorországi kísérlet hasonlóképpen végződött. Magyarországgal együtt mindkét ország polgárosultabb volt annál, semhogy egy ilyen magántulajdon-ellenes és az addigi jogrendet felrúgó politika sikeres lehessen. Az itteni kommunistáknak ráadásul akkora visszavonulási területük sem volt, mint az oroszországiaknak. Mi az, ami a Tanácsköztársaságból utólag is vállalható, amire a baloldal – vagy akár az egész ország – ma is büszke lehetne? Elsősorban néhány szociál- és művelődéspolitikai elképzelésük tekinthető előremutatónak. Például a munkaidő csökkentése napi 9 órára, néhány napos fizetett szabadság biztosítása a mezőgazdaságban dolgozóknak, a társadalombiztosítás kiterjesztése, az általános öregségi nyugdíj bevezetése és az ingyenes gyógykezelés elrendelése. Az oktatásügyi reform alapja a 8 osztályos alapiskola bevezetése lett volna, amihez különböző esti és hétvégi tanfolyamok társultak. Legfontosabbnak az akkor még 30 százalékos analfabetizmus felszámolását tartották. Ezek azonban természetesen csak tervek voltak, megvalósításukra a 133 nap alatt – és hol a románokkal, hol a csehekkel harcolva – nem kerülhetett sor.

Névjegy

Romsics Ignác (1951) az egri Eszterházy Károly Egyetem történészprofesszora. Pályáját levéltárosként kezdte Kecskeméten 1974-ben, majd az MTA Történettudományi Intézetében folytatta kutatóként. 1991 és 2008 között az ELTE tanára, valamint 1999 és 2007 között a Magyar Történelmi Társulat főtitkára volt. Közben több szemeszterben tanított az Egyesült Államokban; valamint 2006-ban és 2015-ben Finnországban, majd 2009-ben Párizsban. 2010 óta a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem állandó meghívott előadója. 2001-ben az MTA tagjává választották, és 2005-ben Széchenyi díjjal, majd 2014-ben Príma Díjjal jutalmazták. Utolsó könyve A Nagy Háború és az 1918-1919-es magyarországi forradalmak címmel jelent meg 2018-ban.

Így épült fel a tanácsrendszer

Az állami élet központja a Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlése volt – ismerteti a Tanácsköztársaság szervezeti felépítését a a tortenelem.eoldal.hu. Az operatív irányítást az ülésszakok szünetében a gyűlés által megválasztott Szövetségi Központi Intézőbizottság végezte, amely törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalmat is gyakorolt. A Forradalmi Kormányzótanács volt a forradalom központi szerve. Élén az elnök – a szociáldemokrata Garbai Sándor – állt, az egyes ágazatokat népbiztosok felügyelték. Kilenc népbiztosság alakult. A Tanácsköztársaság valódi vezetőjének tartott kommunista Kun Béla külügyi és hadügyi népbiztos volt.
A tanácsok a hagyományos önkormányzatok helyett vették át az államigazgatási feladatokat. Először a falusi és városi tanácsokat választották meg közvetlenül, majd a megyei tanácsok és a már említett Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlésének tagjait. A központi hatalom és a helyi tanácsok közt kialakult ellentéteket a politikai biztosok próbálták elsimítani.

Frissítve: 2019.03.21 09:00