Emmi;MOB;Szabó Tünde;

Szabó Tünde-ügy - Hallgat a MOB

Úgy tűnik, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem kíván nyilatkozni Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős államtitkárának összeférhetetlenségi ügyében. Legalábbis erre utal, hogy csütörtöki írásos, majd hétfői szóbeli megkeresésünk után – a tegnapit követően ígéretet kaptunk a válaszra – sem érkezett semmilyen reakció a honi sport első számú irányító szervezetétől.

Pedig lenne mire válaszolni: amint azt múlt pénteken megírtuk, a Sporttörvény és a MOB Alapszabálya sem teszi lehetővé, hogy Szabó Tünde sportállamtitkárként tagja legyen az olimpiai bizottság elnökségének. A sportállamtitkár felfüggesztette ugyan MOB-elnökségi tagságát, ilyen lehetőség azonban nem szerepel sem a Sporttörvényben, sem a MOB alapszabályában.

A Sporttörvény szerint a MOB elnökségének nem lehet tagja állami vezető. A MOB alapszabálya pedig arról rendelkezik, hogy nem lehet tagja az elnökségnek központi közigazgatási szervek, a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény személyi hatálya alá tartozó állami vezető.

Az elnökség feladata minden sportági szövetségnél, szervezetnél – így természetesen a MOB-nál – is az ellenőrzés, a jogszerű működés felügyelete, ennek hiányában a szükséges döntések meghozatala. A MOB állami milliárdokat oszt el támogatás formájában a sportági szövetségek között, ennek törvényességét kell felügyelnie, garantálnia az elnökségnek, amely arra is ügyel, hogy az alapszabálynak megfeleljen a napi működés.

Hogyan tudja ezt garantálni egy olyan elnökség, amelynek összetétele nem felel meg annak az alapszabálynak, amelynek betartását (is) ellenőriznie kell? Hogyan várhatja el a MOB bármelyik sportági szövetségtől a jogkövető működést, amikor a saját elnöksége nem felel meg a törvényi előírásoknak?

Budapest pályázik a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére, egy olimpiai bizottsággal, amely a mai napig nem tudta rendezni a 2012-ben szabálytalanul összehívott közgyűlés utáni helyzetet – az Ítélőtábla vizsgálja, hogy a szervezet jelenlegi formájában törvényesen működik-e -, és amelynek munkáját olyan elnökség vezeti, amelynek összetétele a Sporttörvénnyel és a MOB saját alapszabályával is ellentétes.

Ebben a helyzetben hallgat a MOB. Ez a hallgatás többet mond minden szónál.

Elkészült a riói értékelés
Londontól Rióig címmel elkészült a MOB értékelése a riói játékokról, a kötetet Borkai Zsolt elnök tegnap nyújtotta át Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének. A miniszter kifejtette, a sikeres olimpia után a kiértékelő szakasz következik, és a MOB-bal közösen tesznek javaslatokat a kormánynak a hatékonyabb sportpolitika és sportfinanszírozás érdekében.
Balog Zoltán elmondta: látogatásuk annak is az elismerése, hogy az eddigi 168-ról Rióban 176-ra nőtt a magyar olimpiai aranyérmek száma. "Ebbe a füzetbe belepillantva pedig az is látható, hogy a népességhez vagy a GDP-hez képest különösen büszkék lehetünk a riói olimpikonjainkra" - tette hozzá Balog Zoltán.
Borkai Zsolt elmondta, az elmúlt négy évben komoly segítséget kaptak a kormánytól, a MOB jelentésében ennek az időszaknak az eredményeiről ad átfogó ismertetést.
"Sikeres négy éven vagyunk túl, és nagyszerű eredményeket értünk el a riói játékokon. A további együtt gondolkodás révén a következő négy év is hasonlóan eredményes lehet" - fogalmazott a MOB elnöke.
A magyar csapat nyolc aranyérem mellett három ezüstöt és négy bronzot nyert a riói játékokon, így az éremtáblázat 12. helyén végzett.