Tovább gyengült a spanyol szocialista párt

Ha most tartanák az újabb előrehozott választást Spanyolországban, a jobboldali Néppárt (PP) tovább növelné támogatottságát, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) ugyanakkor a másodikról a harmadik helyre esne vissza – derült ki az ABC című konzervatív lapban közölt felmérésből. A PP a becslések alapján a voksok 36,4 százalékával 159 mandátumot szerezne, míg a PSOE 18,6 százalékkal csupán 68 képviselői helyet nyerne el.

Az ellenzék legnagyobb erejét képviselő szocialistákat megelőzné a radikális baloldali Podemos, amely a voksok 20,8 százalékát, s 69 mandátumot érne el. A kis katalán középpárt, a Ciudadanosis veszítene támogatottságából, 11,9 százalékkal alig 25 mandátumra tenne szert. Az új felállás viszont azt jelentené, hogy a PP és a Ciudadanos együttesen bővel elérné az abszolút többséget, azaz a két párt saját erőből, a szocialisták tartózkodása nélkül is kormányt tudna alakítani.

A szocialisták 2015 decemberben még 90 mandátumot értek el, eddigi legrosszabb eredményüket, s támogatottságuk azóta folyamatosan esett. A PSOE leváltott főtitkárának, Pedro Sáncheznek az obstrukciója nem hozott újabb szavazatokat az ellenzéki pártnak, hisz idén júniusban, a megismételt voksoláson 85 mandátumot kaptak, ám ha a hétvégén szavaztak volna a spanyol választók, akkor újabb negatív rekordot ért volna el a PSOE.

Még nem tudni, milyen döntésre jut a szocialista pártvezetés Sánchez lemondatása után. Lehet, hogy kikényszerítik az újabb voksolást, vagy pedig lehetővé teszik Mariano Rajoy, az ideiglenes kormányfő beiktatását második hivatali időre. Az új vezető megválasztásáig kinevezett átmeneti testület vezetője, Javier Fernández tegnap a madridi El País szerint úgy nyilatkozott, minden jobb, mint egy harmadik voksolás, s a tartózkodás a beiktatáskor nem egyenlő Rajoy kormányának támogatásával.

Szerző

Olyan időket élünk?

Németh Péter tegnapi  "Kis zsidó fiú" írásában annak kapcsán fejti ki a véleményét, hogy "Egész életemben a hátrányaimmal küszködtem, alacsony, kövér, csóró, rendőr, apátlan, gátlásos kis zsidó gyerek vagyok, s a hátrányaimat leküzdve próbáltam túlélni az életet és előnyt kovácsolni" - ezt írta 2006-ban Schobert Norbi a Velvetnek. Most azt magyarázza Facebook-videójában, hogy "egyrészt református, másrészt katolikus vallású emberként egy rohadt nagy nemmel fogok szavazni, a vasárnapi népszavazáson." Nos abban persze igaza van Németh Péternek, hogy akkor válik valaki sikeressé egy ilyen rendszerben, ha föltakar a politikai akarat mögé. Azonban én sokkal többet vélek felfedezni a dolog mögött. Sajnos azt kell mondjam, nem először élünk oly időket, mikor egykor büszke zsidók jobbnak vélik vallásuk eltitkolását, és hithű katolikusként kezdik el buzgón hányni a keresztet, sőt két-pofára szidják a zsidókat. 

Témák
Szerintem