házelnökök;

- Házelnökök tárgyalnak a fővárosban

Újabb csúcstalálkozó színhelye lesz a szlovák főváros. Csütörtökön és pénteken az Európai Unió házelnökei tárgyalnak Pozsonyban – írja az Új Szó. A városban már nem terveznek olyan komoly biztonsági intézkedéseket, mint az unió kormány- és államfőinek szeptemberi csúcstalálkozója során.

A legnagyobb fennakadásokra a péntek délelőtti és délutáni csúcsforgalom idején kell felkészülniük a helybélieknek, ekkor fogják a delegációk többségét a fővárosba szállítani a pozsonyi és a bécsi reptérről. „Pozsonyban nincsenek betervezve útlezárások, a delegációk rendőri kísérettel a szokványos forgalomban fognak áthaladni” – közölte a házelnök sajtóirodája. Ez a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy a delegációk a kocsisorokban araszolnának, a rendőri kíséret biztosítja be folyamatos továbbhaladásukat, ezért bizonyos időre félreállítják majd a forgalmat, vagy leállítják az áthaladást az egyes kereszteződéseken.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint távolról sem lesznek olyan szigorú intézkedések, mint a szeptemberi csúcs alatt, a hatóságok megpróbálják a minimálisra csökkenteni a fennakadásokat, ám mégis arra kérik a lakosokat, hogy aki teheti, az pénteken kerülje a város központját, s ha halaszthatatlan dolga van, akkor legalább ne autóval, hanem tömegközlekedéssel utazzon a városba.

A szeptemberi csúcstalálkozó idején több mint négyezer rendőr vigyázott a delegációk biztonságára. Akkor lezárták néhány órára a fővárosi körgyűrűt, a hidakon is bizonyos ideig tilos volt átmenni, s hosszú percekre a Dunán is leállították a hajóforgalmat. A belügyminisztérium és a rendőrség figyelmeztetését az emberek komolyan vették, s az uniós csúcstalálkozó idejére a város olyannyira kiürült, hogy a legforgalmasabb utcákon fociztak a fiatalok.

Október 10-én találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal Isztambulban – jelentették be Moszkvában.