amerikai elnökválasztás;alelnökjelöltek;

Fotó: Mark Wilson/Getty Images

- Főnökeikért csatáztak az alelnökjelöltek

Hillary Clinton és Donald Trump alelnökjelölt-párja, Tim Kaine virginiai szenátor és Mike Pence indianai kormányzó csapott össze a Virginia állambeli Farmville-ben, a Longwood Egyetemen, az egyetlen alelnökjelölti tévévitán. Kaine harcosan támadta a republikánus elnökjelöltet, Pence, amennyire tudta, magyarázta Trump bizonyítványát. Kaine idegesebbnek látszott, Pence, az egykori tévés műsorvezető higgadtabb volt, jobban szerepelt, mint milliárdos főnöke az elnökjelöltek első tévés szópárbajában.

Az alelnökjelölteknek leginkább azt kell bizonyítaniuk, hogy maguk is kellőképpen felkészültek, alkalmasak az elnöki posztra, s – ha úgy adódna - bármelyik percben a Fehér Ház lakójának helyébe léphetnek. Tim Kaine és Mike Pence számára a közép-európai idő szerint szerdára virradóra lezajlott tévévita fórumot biztosított a bemutatkozásra, amire szükség is volt, hiszen jóval kevésbé ismert, s jóval kevésbé színes személyiségek, mint a két elnökjelölt.

Tim Kaine bevezetőjében hangsúlyozta, büszke arra, hogy Hillary Clintonnal, egy történelemformáló asszonnyal együtt indulhat az elnökválasztáson. Felidézte, hogy amikor felkérte, Clinton azt mondta: „Ön már volt misszionárius, emberi jogi ügyvéd, polgármester, kormányzó, szenátor, biztos vagyok benne, hogy segítségemre lesz kormányozni ezt az országot”. Kaine nem szépítette: „Halálra rémít bennünket a gondolat, hogy Donald Trump lehet az Egyesült Államok elnöke.” A joviális Kaine aligha érezte jól magát a gladiátor szerepben, zavaróan sokszor szakította félbe vitapartnerét, de a szópárbaj során támadások özönét zúdította vetélytársára, fejére olvasta Donald Trump számos elképesztő kijelentését. Bőven volt miből válogatnia.

Mike Pence rögtön az Obama-kormányzat elmúlt hét és fél évét támadta, gyászos képet vázolva fel: az Egyesült Államok meggyengült, a gazdaságot lebénították, az adósságállomány duplájára nőtt, Obama egészségügyi reformja kudarcot vallott, változásra van szükség. Saját magát egyszerű, kisvárosi emberként mutatta be, akinek fontos a család, a hit. Az indianai kormányzó a társadalmi kérdésekben meglehetősen liberális, kétszer elvált Trumppal szemben az evangéliumi keresztény szavazók számára igyekszik bizonyítani, a milliárdos az ő értékeiket is képviseli majd, ha megválasztják és beköltözhet a Fehér Házba.

Tim Kaine a milliárdos valóságshow műsorára utalva megjegyezte, az Egyesült Államoknak nem olyan elnökre van szüksége, aki kirúgja az embereket, hanem aki állásokat teremt. Akárcsak Clinton az elnökjelölti tévévitában, bírálta Donald Trump adócsökkentési terveit, amelyek ismét csak a gazdagok terheit könnyítenék, s recesszióba taszíthatnák az amerikai gazdaságot. Mike Pence szerint egyáltalán nem olyan nagy baj, hogy a milliárdos majd két évtizedig nem fizetett egy fillér személyi jövedelemadót sem, hiszen „csupán” kihasználta az adószabályok nyújtotta lehetőségeket. „Miért nem teszi akkor közzé adóbevallásait?” – tette fel a Clinton által is gyakran hangoztatott kérdést Kaine. Pence szerint mindenre felmentést ad, hogy Trump nem képzett politikus, hanem üzletember.

Az indianai kormányzó a vitában azt tette, amit a Clinton-Trump-vita során a milliárdostól hiányoltak. Kaine szenátor támadásaira leginkább úgy próbált válaszolni, hogy elterelte a szót. Megkérdőjelezte Hillary Clinton külügyminiszteri teljesítményét, előhozta, hogy a volt First Lady a State Department élén saját e-mail-rendszerét használta. Kétségbe vonta a Clinton-alapítvány hasznosságát, s bírálta, amiért külföldi adományokat fogadott el, miközben Hillary Clinton töltötte be a külügyminiszteri posztot. Tim Kaine visszautasította az összeférhetetlenség vádját, s rámutatott: a Clinton-család nem húz személyes hasznot az alapítványból, amely nemzetközi jótékony célokat szolgál. Ellentétben a kevéssé átlátható Trump-alapítvánnyal, amely az állítólag jótékony célra gyűjtött adományokból fizette a milliárdos perköltségeit, politikai kampánycélra fordították, s Trumpról készült festményt vásároltak belőle. New York állam épp a minap tiltotta meg a Trump-alapítvány számára az adománygyűjtést, mivel kiderült, be sincs jegyezve, így engedély nélkül működik a szervezet a milliárdos szűkebb pátriájában.

Igazi tűzijáték volt a vita külpolitikai része. Tim Kaine szerint Donald Trump saját Rushmore-hegyének sziklafalába egykori amerikai elnökök portréja helyett Vlagyimir Putyin, Kim Dzsong Un, Szaddám Huszein és Moamar Kadhafi arcmását faragtatná. A virginiai szenátor rámutatott, az orosz elnök az ingatlanmágnás jóbarátja, s Trump fia is elismerte, hogy sok üzleti ügyük van Oroszországgal. Kaine emlékeztetett: a diktátor Putyint Donald Trump jobb vezetőnek tartja, mint Barack Obamát. Trump, mint mondta, biztonságosabbnak látná a világot, ha több országnak lenne nukleáris fegyvere, Japánt és Dél-Koreát is atomfegyver beszerzésére biztatta. A milliárdos azt állítja, többet tud a védelmi kérdésekről, mint az amerikai tábornokok, de nagyon titkolja, miben is rejlik „titkos terve” az Iszlám Állam (IS) legyőzésére.

Mike Pence nem igazán igyekezett védeni a republikánus elnökjelölt kijelentéseit, megismételte viszont Trump állítását, miszerint Obama és Clinton felelősek azért, hogy az IS terrorszervezet terjeszkedni tudott Irakban és Szíriában. Clinton fő prioritása volt az orosz kapcsolatok újraindítása, a „reset”. Pence vádja szerint ennek köszönhető, hogy az „orosz invázió” Ukrajna ellen és a Krím elfoglalása. Az indianai kormányzó szerint Putyinnal szemben egyetlen dolog segíthet: egy erős Amerika, s ezt garantálná Trump elnöksége. Tim Kaine ugyanakkor rámutatott, csak Hillary Clintonnak van kellő tapasztalata és megfelelő vérmérséklete az Egyesült Államok főparancsnoki posztjának betöltésére.

Donald Trump ugyan Nevadában tartózkodott, de nem akart kimaradni a vitából, Twitteren folyamatosan kommentálta az eseményeket, dícsérte alelnökjelöltjét.

A CNN/ORC gyorsfelmérése szerint Mike Pence 48-42 arányban megnyerte az alelnökjelölti vitát, de 58-35 arányban a nézők úgy látták, Tim Kaine védelmezte hatékonyabban saját elnökjelölt párját, Hillary Clintont. Az indianai kormányzó jövőbeli elnöki ambícióit segíthette a szereplése, de Trump támogatottságán sokat  aligha változtatott, az alelnökjelölti viták nemigen befolyásolják az amerikai elnökválasztás kimenetelét. A Washington Post elemzője Chris Cillizza meg is jegyezte: 1976-ig nem volt alelnökjelölti tévévita, s talán nem is lenne olyan nagy baj, ha nem is rendeznének.

Újabb csúcstalálkozó színhelye lesz a szlovák főváros. Csütörtökön és pénteken az Európai Unió házelnökei tárgyalnak Pozsonyban – írja az Új Szó. A városban már nem terveznek olyan komoly biztonsági intézkedéseket, mint az unió kormány- és államfőinek szeptemberi csúcstalálkozója során.