Lehet úti robbantás;Teréz körúti robbantás;

Hallgat a rendőrség a Lehel úti robbantásról

A Teréz körúti, két rendőr sérülését okozó robbantás árnyékában eltörpül, hogy csaknem három éve nem sikerül felderíteni, ki hozta működésbe azt a házi készítésű, TNT-vel töltött pokolgépet, ami a XIII. kerületi Lehel úton okozott jelentős anyagi kárt. A nyomozás legutolsó határideje tudomásunk szerint október 7-én, pénteken jár le.

2014. január 13-án éjszaka fehér enduro motoron egy 180-185 centiméter magas, fekete motoros dzsekit, sötét kezeslábast, sötét bukósisakot viselő személy hajtott a Lehel úti CIB Bankfiókhoz. (Az is felmerült a nyomozás során, hogy egy nő lehetett az illető.) Ott elhelyezett egy csomagot, majd – mint később kiderült – meggyújtott egy gyújtózsinórt és távozott. Kevéssel később felrobbant a csomag, 15 milliós kárt okozva az épületben.

A rendőrség kezdetben pénzszerzési kísérletnek igyekezett beállítani az esetet, de a szakemberek az első pillanattól tudták, hogy nem erről lehetett szó. (Egy ott lévő hajléktalant el is küldött az elkövető, hogy ne essen baja.)

A merényletet követő napokban egy magát Őrseregnek nevező szervezet vállalta magára a robbantást, de ez később komolytalannak bizonyult.

A Népszava megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, lezárják-e vagy meghosszabbítják a nyomozás határidejét. Azt is kérdeztük, eddig hány bejelentés érkezett, illetve, hogy foglalkozik-e még külön nyomozócsoport az üggyel? (Az első időben 135 fős csapatot állítottak fel.)

Az ORFK válasza szerint a nyomozás 2017. január 7-éig még biztosan folyamatban lesz, ismeretlen tettes ellen. Az eljárásról bővebb tájékoztatást azonban nem kívántak adni. A tettes kézre kerítésére 10 millió forintos díjkitűzés van érvényben.

Blöffölt az állítólagos szemtanú?
A rendőrség gyanúja szerint egy nő 25 millió forintért elárulta volna az elkövető kilétét, ám kiderült, hogy blöffölt. A nő tagad, szerinte valaki a nevében küldött e-mailt a miniszterelnökségre. Jelentős kárt okozó csalás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellene – tudta meg az ATV.
A nyomozók összesen 10 órán keresztül kérdezgették az elmúlt napok történéseiről, illetve egy általa jól ismert személy viselkedéséről, szokásairól, képességeiről, kapcsolatairól, ruházatáról. Állítólag nem sokkal korábban a nő okostelefonjáról származó e-mailt kapott az egyik kormányzati sajtós, amelyben a levélíró közli: 25 millió forint ellenében hajlandó információval szolgálni a Teréz körúti merénylet részleteiről.
Pár nappal később eredménytelen házkutatás tartottak a lakásán. E-mail fiókjához két korábbi kapcsolatának is volt hozzáférése, egyiküket már ki is hallgatták. A nő tagadja, hogy bármi köze lenne az üzenethez, szerinte valaki feltörte a postafiókját.