robbantás;kamerák;Teréz körút;

2016-10-07 11:16:00

Körúti robbantás - A Népligetig gyalogolt az elkövető

A Blikk értesülése szerint a férfi, miután robbantott a Teréz körúton, gyalog menekült el a helyszínről. A nyomozók a kameraképek kielemzése után arra jutottak: a bűncselekmény helyszínétől a Népligetig ment, és közben ( a már ismert ruhaváltáson kivül ) mégegyszer átöltözött.

A Fradi pálya környékén azonban nyoma veszett a férfinek, legalábbis egyetlen kamera sem készített róla újabb kockákat. Az biztos, hogy a Népligetnél több lehetősége is volt, hogy felszívódjon. Elképzelhető, hogy a Ferencvárosi pályaudvaron vonatra szállt, de az sem kizárt, hogy a stadionnal szemben lévő nemzetközi buszállomáson felült az egyik éppen külföldre induló járatra. Számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a Népliget fás-bokros részén elrejtette autóját, vagy valaki várt rá és kocsival hajtott el a IX. kerületből.

A Magyar Idők pedig azt írja, hogy a robbantó járatos az elektronikában. A helyszínelők – ahogy a szakzsargonban mondják – összeporszívózták a helyszínt, így a tűzszerészek elegendő bizonyítékhoz jutottak ahhoz, hogy megállapítsák, milyen módon indította a tettes a detonációt, és hogy az elektronikai részeket készen szerezte-e be, vagy maga gyártotta. A lap úgy tudja, kínai gyártmányú, szaküzletben kapható kapunyitó távirányítóval dolgozott, a pokolgépre szerelt professzionális detonátort pedig saját maga készítette vevőberendezéssel szerelte fel. Ez utóbbi az elektronikai tudását igazolja, tanulhatta és gyakorolja az elektronikus eszközök, áramkörök készítését, esetleg javítását.

Tamási Gábor egykori helyszínelő és robbantási szakértő a videó alapján azt mondja: a tettes néhány dekányi lőport tett a robbanószerkezetbe, ami lehet a tűzijáték készítéséhez használt fekete lőpor, de úgynevezett makarónilőpor is, amit orosz/szovjet tüzérségi lövedékekből nyerhetett ki. Ám gyárthatta is üzletben vásárolható alapanyagokból, az interneten egy kilogramm fekete lőport már húsz eurótól be lehet szerezni, s le is szállítja az eladó külföldről.