Brazília;világbajnoki selejtező;labdarúgó-válogatott;

2016-10-08 07:53:00

Varázsoltak a brazilok

Tudjuk, a brazil válogatottnak nem feltétlenül Bolívia ellen kell brillíroznia, de az, amit az aranysárgáktól láthattunk a magyar idő szerint péntek hajnalban lejátszott világbajnoki selejtezőn, a gárda legszebb napjait idézte. Varázslat volt ez a javából, olyan foci, amely miatt az egész világ megkedvelte a dél-amerikaiak játékát. S ha azt vesszük, hogy Tite vezetésével az együttes előző két selejtező mérkőzését is megnyerte Kolumbia és idegenben Ecuador ellen, megállapíthatjuk, jó úton halad az együttes. 

Persze az is igaz, a csúfosan véget ért 2014-es brazíliai világbajnokságot követően kinevezett Dungával is jól kezdtek a brazilok, s aztán szétesett a csapat, most azonban a játék is önmagáért beszél. Tite talán bátrabban nyúl a fiatalokhoz, a Manchester Cityhez nyáron igazolt Gabriel Jesús most is igazolta klasszisát, Neymar pedig igazi vezéregyéniséggé vált. Bár saját kérésére már nem ő viseli a csapatkapitányi karszalagot, nélküle elképzelhetetlen lenne ez a csapat. Tite Willian helyett Coutinhót részesíti előnyben a támadó középpálya jobb oldalán, s a Liverpool légiósa meg is hálálja a bizalmat. A középpályán a szintén a Cityből ismert Fernandinho zakatol fáradhatatlanul.

A brazilok 5-0-ra nyertek, de már akár az első félidőben kétszer ennyi gólt érhettek volna el, akkora volt a különbség a két válogatott között. Neymar szerezte meg a vezetést, s bár összesen is csak egy gólt ért el, két káprázatos gólpasszt is adott. Coutinho egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a győzelemből. A többi találatot Filipe Luis, Gabriel Jesus és már a második félidőben Roberto Firmino érte el. Neymart egy ízben brutálisan lekönyökölték, s ömlött az arcából a vér. A 69. percben cserélték le. Tite a meccs után Neymart méltatta, de kicsit meg is feddte amiatt, mert feleslegesen szedett össze egy sárga lapot az első félidő derekán. Mint a tréner fogalmazott, tanulnia kell ezekből az esetekből.

A brazilok ezzel maradtak a második helyen, miután Uruguay ismét nyerni tudott, méghozzá 3-0-ra a dél-amerikai selejtezők alighanem messze leggyengébb „láncszeme”, Venezuela ellen. A hazaiaktól Cavani kétszer volt eredményes. Bára selejtezők most értek a viadal feléhez, a vb-ezüstérmes Argentína még jócskán aggódhat az oroszországi részvételért. A Messi nélkül felállt csapat erejéből ezúttal Peruban futotta egy 2-2-es döntetlenre.

Dél-amerikai selejtezők, 9. forduló

Uruguay-Venezuela 3-0, Paraguay-Kolumbia 0-1, Brazília-Bolívia 5-0, Peru-Argentína 2-2, Ecuador-Chile 3-0.

Az élcsoport:  1. Uruguay 19 pont, 2. Brazília 18, 3. Ecuador 16.