Az első meglepetés akkor ér, amikor a hideg októberi vasárnap estéből egyszer csak belépünk a Trafó előterébe és Miszori László bíróba botlunk. Pedig tudtuk, hogy eljön ő is a Panodráma vasárnap esti előadására, hogy utána másokkal együtt részt vegyen Vágvölgyi B. András író-újságíró-rendező új könyvét bemutató beszélgetésen – mégis furcsa, ahogy a 2008-2009-es gyilkosságsorozat ügyében első fokon eljáró bíró a hírekből egyszer csak előttünk terem, és a tömegen át próbál kijutni az épület elé egy kicsit, talán szusszanni egy utolsót, még mielőtt elkezdődne az este.
A második meglepetés pedig maga a tömeg: a bejárattól egészen a színházterem ajtajáig áll a sor, bő tíz percig tart, mire végül bearaszolunk, de végül ezt a meglepetést is elsimítja a gondolat, hogy nincs ebben a sokadalomban semmi különleges, legalábbis nem véletlen, hogy ennyien kíváncsiak, mi történik este a Tűzoltó utcában. Egyrészt tudható, hogy a Strasbourgot, Szegedet, Prágát, Miskolcot és Lyont is megjáró, a romagyilkosságokat különleges módon feldolgozó Szóról szóra című előadás egyszeri alkalommal látható most Budapesten, másrészt az ötévnyi kutatómunka nyomán elkészült Arcvonal keleten című kötet is páratlan a maga nemében.
A Szóról szóra az első magyarországi verbatimdráma, amely Lengyel Anna kreatív producer, rendező ötlete nyomán kizárólag szó szerinti interjúkból és talált szövegekből építkezve járja körül a magyar kriminalisztika egyik legsötétebb fejezetét. Ebben a műfajhonosító hetven percben a színészek a legcsekélyebb stilizáció nélkül adják vissza a hat ember életét követelő gyilkosságsorozat érintettjei, a tanúk, az áldozati családok, hozzátartozók és olykor „az utca emberének” szavait. Éppen ez, a szó szerintiség adja az élmény megdöbbentő erejét.
Az elsősorban a támadásokra és az áldozatokra fókuszáló előadást követően az ügyet egészen más aspektusból, az elkövetőkre és az igazságszolgáltatásra koncentrálva bemutató kötetről esik szó, Varró Szilvia moderátor a már említett Miszori bírót, Baranyi Krisztina ferencvárosi képviselőt, Gulyás József nemzetbiztonsági szakértőt, Lengyel Annát és a frissen megjelent kötet szerzőjét, Vágvölgyi B. Andrást kérdezi. Például arról, számukra mi volt a leginkább megdöbbentő az ügy, illetve az eljárás kapcsán. Baranyi Krisztina arra számított, hogy „meg fog nyílni a föld”, vagyis hogy a tapasztaltaknál lényegesen nagyobb hullámokat gerjeszt majd a történet, ám ez a katarzis elmaradt.
Miszori is sokkal nagyobb sajtóérdeklődésre számított, ahogy Vágvölgyi is alapvető szemléletbeli különbséget lát abban, hogy míg a „hasonló” motorral működő németországi gyűlölet-bűncselekmények esetében gyakorlatilag a közvélemény előtt zajlott minden, a médiumok versengtek azért, mely csatornák közvetíthessék élőben az amúgy nyílt tárgyalás etapjait, Magyarországon ez egészen máshogyan történt. (A könyv gerincét egyébként a szerzőnek az Élet és Irodalomban megjelent tárgyalási riportjai adják.) Szó esik az ügy esetleges titkosszolgálati szálairól is – a résztvevők nagyjából egyetértenek abban, hogy ez a vonatkozás elhanyagolható, abban viszont, hogy terrorcselekményekről beszélhetünk-e, már nem ilyen nagy a konszenzus.
Vágvölgyi szerint egyértelmű igen a válasz a kérdésre – hiszen az eljárás során kiderült, hogy „a vádlottak célja magánhadsereg létrehozása és polgárháború kirobbantása volt.” A Konkrét Könyvek gondozásában, Szűcs Teri szerkesztésében megjelent Arcvonal keleten című, részben fikciós, de a történteket vallomásokon, személyes beszélgetéseken keresztül rekonstruáló, részben pedig a per során készült jegyzetekre, naplószerű bejegyzésekre épülő könyv szerzőjének egyetlen nagy hiányérzete maradt csupán. Mégpedig hogy hiába próbálkozott a kötet lezárása előtt találkozni az elsőrendű vádlottal. Kiss Árpád, akit Vágvölgyi „a magyar rendszerváltás szimbólumának” tart, háromszori egyeztetés után is mindannyiszor visszamondta a randevút. A katarzis tehát itt is elmaradt.
