Etiópia az összeomlás szélén

Etiópiában vasárnap rendkívüli állapotot vezettek be az egyre véresebbé váló tüntetések hatására. Angela Merkel német kancellár ma egy ezer sebből vérző országba érkezik, amely a kelet-afrikai régióban még a jelenlegi helyzetben is a stabilabb fellegvárak közé tartozik.

Miközben Európa folyamatosan a szíriai menekültek áradatára készül, s az ő felvételükről szól az Európai Unió és Törökország között márciusban megkötött megállapodás is, egyre többen indulhatnak útnak Etiópiából is. A kelet-afrikai országban 2015 vége óta több százan vesztették életüket a kormányellenes megmozdulásokban, s tíz év óta a legjelentősebb megmozdulásokról van szó.

Sokáig viszonylagos béke jellemezte a soknemzetiségű államot. A 2000-es években minden derűsebbnek látszott, hiszen a világ egyik leggyorsabban gyarapodó gazdaságát mondhatta magáénak a kontinens második legnépesebb állama. 2005-ben aztán novemberben és decemberben tüntetések törtek ki Oromija régióban, amelyeket a rendőrség brutálisan levert. Legalább száz embert mészároltak le.

Rendőri túlkapások

A rendőri túlkapások megtették a hatásukat, ezután nem voltak jelentősebb megmozdulások, egészen 2015 novemberéig. Ekkor újrakezdődtek a tüntetések, ismét Oromija régióban tartottak megmozdulásokat az Addisz-Abeba-i kabinet ellen. A rendőrség ismét a már jól bevált brutalitás eszközéhez nyúlt. Nem kormányzati szervezetek szerint augusztus 5-én és 6-án az államban 148 személy vesztette életét. Múlt vasárnap aztán egy vallási ünnepen törtek ki ismét tüntetések.

Helyszíni beszámolók szerint a megmozdulás résztvevői köveket, botokat dobáltak a rendőrökre. Más források azonban cáfolták ezt. Mindenesetre tömegpánik alakult ki, sokan menekülés közben agyontaposták egymást, a halálos áldozatok számát 52-300 közé teszik. Az Oromija Föderalista Kongresszus nevű ellenzéki párt azt állította, hogy a tüntetések során legalább 400-an vesztették életüket, más hírügynökségi beszámolók azonban ennél alacsonyabbra tették a halottak számát.

Ezúttal, úgy tűnik, sokkal nehezebb dolga van a belbiztonságiaknak, mert a tüntetések egy sor másik régióra is átterjedtek. Megmozdulások voltak a fővárosban, Addisz-Abebában is, ahol az emberek azt skandálták: „szabadságot akarunk”, „szabadítsák ki a politikai foglyokat. A rendőrség több tucatnyi tüntetőt tartóztatott le.

Tüntettek az Amhara régióban is, ahol több mint félezren vettek részt a megmozdulásokon, s legalább 27 embert öltek meg a terület székhelyén, Bahir Darban.

Mindeközben zendülés tört ki a Kaliti nevű börtönben, ahol tűz ütött ki. Egyes források szerint két bebörtönzöttet öltek meg menekülés közben, további 21 személyt agyontapostak.

Blokkolták az internetet

Az etióp kormány a tőle megszokott módon reagált a történésekre. Mindenekelőtt blokkolta az internetelérést az ország egy sor régiójában, s „külföldi ellenségeket” gyanított a tüntetések megszervezése mögött. Hailemariam Desalegn kormányfő azt közölte, azok a jelszavak, amelyek elhangzottak, „nem az omoro vagy a gondar nép nézeteit képviselik”.

A rendőri brutalitás hatására sem maradtak abba a tüntetések, ami azt jelzi, nehéz lesz a szellemet visszaküldeni a palackba. Ami pedig különösen aggasztó fejlemény, hogy a megmozdulások már egyre inkább külföldi érdekeltségek ellen irányulnak. Múlt héten aktivisták felgyújtottak egy török textilgyárat, majd megtámadtak egy bányát, amely a kontinens egyik legtehetősebb embere, Aliko Dangote tulajdonában van. Becslések szerint több mint két tucatnyi cég több milliós kárt szenvedett el az eltelt hetekben. Mind több cég az országból való távozást fontolgatja – közölte a Financial Times.

Az Egyesült Államok helyi nagykövetségének közlése szerint egy amerikai nő múlt kedden életét vesztette, amikor járművét kövekkel találták el a főváros egyik külső kerületében. Elemzők rámutatnak, hogy a korábbi évek megmozdulásaihoz képest most az a különbség, hogy ezúttal láthatóan jól megszervezett akciókról van szó.

Visszafogott reakciók

Ami a nemzetközi reakciókat illeti, az Egyesült Államok Addisz-Abeba-i külképviselete nyilatkozatot ki, amelyben aggodalmát fejezte ki. Ugyanakkor önvédelemnek nevezte a helyi rendőrség fellépését.

Mi áll a jelenlegi helyzet hátterében? 1991-ig szocialista katonai kormányzat irányította az államot, vagyis Etiópia diktatúra volt. A szovjet blokk, illetve a Szovjetunió felbomlása után már nem számíthatott külső segítségre sem a korábban súlyos éhínségek által sújtott ország. Az 1991-ben végződött polgárháború után az Etióp Népek Forradalmi Demokratikus Frontja (EPRDF) került hatalomra. Az új vezetés a föderatív rendszer kiépítéséért szállt síkra, a legnagyobb nemzetiségek autonóm régióba tömörülhettek. Mintegy nyolcvan kisebbség képezte az államot, Eritrea 1993-ban vált ki Etiópiából. (A két ország között ellenséges a viszony, Eritrea pedig Etiópiánál is antidemokratikusabb, állami berendezkedése Észak-Koreáéhoz hasonlít leginkább.)

Az EPRDF demokratikus struktúrát épített ki, s azóta is az ország meghatározó politikai ereje. Lényegében regionális szatellitpártok révén kormányoz, ami azt is jelenti, hogy igazi ellenzéki mozgalmak ezután sem jöttek létre. A Foreign Affairs elemzésében rámutat, nincs új abban, hogy az országban tüntetéseket rendeztek a kormány ellen, s arra a kérdésre már negyed százada nincs válasz, miként lehet egy soknemzetiségű államot modern nemzetállammá átalakítani.

A rendőri brutalitás kapcsán meglehetősen visszafogottnak nevezhető külföldi reakciókat az magyarázhatja, hogy Európában az etióp állam teljes összeomlásától tartanak, amely újabb menekülthullámot válthat ki. Ne feledjük, 100 milliós országról van szó, miközben Szíriában csak 15 millióan éltek a békeidőkben. Bár az eltelt 25 évben a kormányzat fel tudott mutatni sikereket a szegénység elleni küzdelemben, az ország továbbra is a legszegényebbe közé tartozik a világon. Egyes nemzetközi szervezetek dicsérettel is illették az államot a fejlesztési-, oktatási- és infrastrukturális politikájának sikerei kapcsán.

Etiópia valóban ért el sikereket, a nemzetközi színtéren pedig nem lebecsülendő szereplővé vált. Pontosabban akár tetszik, akár nem, akár kiterjedéséből, akár népességének számából kiindulva a térség megkerülhetetlen állama. Szudán terrorcsoportokat segített, a világ legifjabb országában, Dél-Szudánban folyamatosan polgárháborús a helyzet, Szomália talán sosem lesz többé egységes ország, s egy részét iszlám szélsőségesek ellenőrzik, Eritreát pedig véreskezű diktátor irányítja. Etiópia ezekhez az országokhoz képest még mindig stabil, hadserege viszonylag erős. Addisz-Abeba a Nyugat fontos partnere a terrorellenes harcban, kap is nemzetközi támogatást ezért.

A mostani, egyre hevesebb tüntetéseknek több oka is van. A legfőbb az, hogy a kormánypártban a tigrinya kisebbség dominál, amely a 2007-es népszámlálás szerint a mintegy 100 milliós ország lakosságának 4,49 százalékát teszi ki. Tigrinyák kerültek a hadsereg vezetésébe, a felelős kormányzati pozíciókba. A nemzetiség saját lakossági arányához képest túlságosan nagy hatalomra tett szert. Tudatosan csökkentették például a lakosság negyedét kitevő oromo lakosság szerepét, elnyomták az amharákat. (Az országban minden ötödik ember amhara, tehát ez a két kisebbség a lakosság majdnem felét képezi.)

A tüntetések mögött azonban nemcsak nemzetiségi ellentétek állnak. Sokan a társadalmi egyenlőtlenségek miatt adtak az utcán hangot elégedetlenségüknek. Mások amiatt tüntettek, mert a kormány bejelentette, hogy kibővíti a főváros, Addisz-Abeba határait, amely egyesek szerint azt jelentheti, hogy még jobban kiterjesztik hatalmukat a tigranyák a falusi lakosság kárára, kisajátítják birtokaikat. Különösen az oromo lakosság fordult a tervek ellen. Tény az is, hogy a gazdasági sikerekből ezek a népcsoportok nem, vagy csak alig profitáltak.

Mások azt vetik a kormánypárt szemére, hogy mindenfajta hatékonyság nélkül kormányoz, s egy sor regionális vezetője keveredett korrupciós botrányba. Ennek oka lehet, hogy nincs igazi ellenőrző mechanizmus, s Meles Zenawi miniszterelnök 2012-ben bekövetkezett halála után hatalmi vákuum keletkezett.

Az etiópiai helyzet talán mind a mai napig teljesen ismeretlen lenne a világ előtt, ha a hosszútávfutó Feyisa Lilesa nem hívta volna fel a figyelmet rá. A riói olimpián maratonfutásban ezüstérmet szerzett sportoló, amikor befutott a célba, kezét magasba emelve azt jelképezte: bilincset visel. E gesztusával a politikai foglyokra akarta felhívni a figyelmet. Azóta sem térhetett vissza szülőhazájába.