beszéd;Hezbollah;Szájjed Haszan Naszralláh;

2016-10-13 07:35:00

Rijádot támadta a Hezbollah-vezér

Több mint egyórás, élőben közvetített beszédet mondott Bejrútban Szájjed Haszan Naszralláh, a Hezbollah első számú vezetője a síiták legfontosabb ünnepe, az Asúra alkalmával. 

(Az ünnepen a síiták Mohamed próféta unokájának, Husszeinnek a mártírhalálára emlékeznek, öncsonkító és önkínzó fesztiválokon is. Husszeint és csapatát 680-ban az iraki kormányzó tőrbe csalta, és Kerbalánál lemészároltatta őket.) Naszrallah az idei ünnepen arról beszélt, úgy tűnik, semmiféle esély sincs Szíriában békés megoldásra, nincs lehetőség a tárgyalásokra sem. A Hezbollah vezér további fegyveres konfrontációkat valószínűsített.

A libanoni radikális síita mozgalom, amelyet az Európai Unió is terrorszervezetnek minősített 2013-ban, Irán szövetségese, Szíriában az Aszad rendszert támogatja, Jemenben pedig a huszikat. Vagyis élesen szemben áll Szaúd-Arábiával, amely maga a rossz megtestesülése a Hezbollah szemében. Így nem véletlen hogy Naszrallah terjedelmes ünnepi beszédének középpontjában újra a szaúdi királyi ház elleni uszítás állt, amire a tömeg lelkesen skandálta, hogy „Halál Al-Szaúdra! (a dinasztia neve)”.