Leégett három hajó a Balatonon

Leégett három hajó a balatonföldvári kikötőben csütörtökön - tájékoztatott honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A közlemény szerint az eddig ismeretlen okból keletkezett tűz egy vízi taxiról terjedt át egy másik motoros járműre, majd egy vitorlásra, a lángokat a siófoki tűzoltók fékezték meg. Hozzátették: a tűz az elkerített területen lévő többi hajót is veszélyeztette, ezért volt olyan vízi jármű, amelyet elkötöttek a többitől, az egyik lángoló hajót pedig el kellett vontatni.

Szerző

Lemondott a botrányok miatt a nagybank vezérigazgatója

Publikálás dátuma
2016.10.13. 10:10
John Stumpf. FOTÓ: Mark Wilson/Getty Images
Lemondott szerdán John Stumpf, az egyik legnagyobb amerikai lakossági bank, a Wells Fargo elnök-vezérigazgatója, a pénzintézet hetek óta húzódó csalási botránya miatt.

A San Franciscó-i székhelyű bankról szeptember végén került nyilvánosságra: sorozatos csalást követett el, hogy azt mondhassa részvényeseinek, hogy termékei és szolgáltatásai egyre növekvő keresletnek örvendenek. Ennek elhitetése érdekében a bank az ügyfelei tudta és beleegyezése nélkül, illegálisan számlákat nyitott, nemegyszer még olyan ügyfelek nevére is, akik pedig nem is tartoztak a kliensei közé.

A csalássorozatot szeptember eleje óta vizsgálták az illetékesek, s közben a botrány miatt zuhant a bank tőkepiaci értéke. A cég 5300 alkalmazottjától vált meg, szeptemberben pedig visszatartotta John Stumpf sokmillió dolláros célprémiumát. Távozásakor a 63 éves Stumpf közleményt adott ki, amelyben kijelenti: "Úgy döntöttem, hogy a társaság érdekében félreállok".

Szerző

Leleményes önkormányzatok: adózik a póniló és a torony is

Települési úgynevezett kisadót tavaly január óta vethetnek ki a helyi önkormányzatok. Eddig a több mint 3000 város, falu, község közül mindössze 60 élt ezzel a lehetőséggel, de ha a kormányzat tovább apasztja a helyhatóságok forrásait, ez a szám gyarapodhat.

A legelterjedtebb talán az ingatlan adó, de sok furcsa közterhet is kivetettek. A Vas megyei, mintegy 3200 lakosú Csepreg a halastavak tulajdonosait, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, 3600 lakosú Taktaharkány a nádasok gazdáit adóztatja.

A termőföldadók mellett nagyon sok egyéb adófajta jelent meg. Kifejezetten távközlési célzatú építmények megadóztatását célozta meg a toronyadó: a nyugat-dunántúli Bodonhelyen, a Pest megyei Pilisjászfaluban, továbbá a Somogy megyei Gamás és Látrány községekben is ilyen adót vezettek be. Különleges az óbudai giccsadó: ez a lakóingatlanokra vethető ki, ha azok rontják a városképet.

Magyarlak a traktorokat és azok pótkocsiját adóztatja, Nagymaros pedig a vízijármű-tulajdonosokat sújtja hajóadóval. Pilisjászfalu a ló- és póniló-tulajdonosokat egyedenként évi 150.000 forint megfizetésére kötelezte.

Barta Péter, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda munkatársa szerint bár az önkormányzatok adóztatási lehetősége első látásra rendkívül széles körűnek tűnik, egyes jogszabályok, illetve az utóbbi időszakok bírósági gyakorlata korlátok közé szorították az adókivetési jogot. Jelenleg erősen kétséges például a termőföldadó jogszerűsége azon ingatlantulajdonosok esetében, akik földjüket bérbe adják és bérbeadásból származó jövedelmek után szja-t fizetnek.

Az Alkotmánybíróság (Ab) több alkalommal kimondta, hogy az olyan adó, amely a tulajdon tárgyát gyakorlatilag elvonja, ellentétes az Alaptörvénnyel. Jogellenes azon adó, amely nem veszi figyelembe az adóalanyok teherbíró képességét.

Ha a rendelet az Alaptörvénnyel ellentétes, annak megsemmisítésére az Alkotmánybíróság jogosult. Jogszabály-ellenes adófizetéskor bírósági eljárást lehet kezdeményezni. Egyedi ügyben pedig a Kúria vagy az Ab elé a kerül kérdés.

Szerző