Kálomista Gábor;kút;

2016-10-14 13:30:00

Kálomista ellen már 600-nál is több filmes tiltakozik

Kálomista Gábor ellen azután kezdett tiltakozni a filmes szakma, hogy a Kút című film egy néhány másodperces jelenetében szerepelt egy a producerről készült Hír TV-s felvétel, ezután pedig bosszúból olyan filmeseket rúgott ki az éppen folyó produkcióiból, akik a film munkatársai voltak. Kálomista Gáborhoz írt nyílt levelükben felháborodottan tiltakoznak az eljárás ellen a filmszakma tagjai, köztük nagy külföldi sikereket elért, nemzetközi hírű alkotók, a nyílt levelet pedig már 600-nál is több filmes írta alá.

Kálomista az ügy kirobbanása óta több fórumon is megszólalt. Közleményében azt hangoztatta: más sem örülne, ha megkérdezése nélkül beraknának róla képkockákat egy mozifilmbe. A Magyar Időknek adott interjújában a producer azt mondta, hogy a Hír TV a megkérdezése nélkül adott engedélyt a jelenet felhasználásához, ami azért lepte meg, mert több mint három éven át dolgozott nekik ingyen és bérmentve mint műsorvezető, műsorszerkesztő a Páholy című magazinban, s résztvevője volt a Civil kaszinó adásainak is. Mint mondja, a személyiségi jogok megelőznek minden kereskedelmi és egyéb érdeket, ezért meg is kereste a Hír TV-t, sőt további lépéseket is tervez. 

"Ha már így alakult, ne múljon el nyomtalanul, hogy sunyin beleforgattak egy filmbe, majd minden fronton megpróbáltak lejáratni. Az ellenem megfogalmazott nyílt levél aláírói közül többeket személyesen ismerek, de egyikük sem hívott fel, ahogy az indexes és a 444-es újságírókban sem volt ennyi gerinc. Bár még bízom a józan ész diadalában, de tartok tőle, hogy ebben az ügyben a bíróságnak kell kimondania az utolsó szót. Ott majd eldől, hogy valóban mindenkinek mindenhez van joga, vagy az országban még vannak személyiségi jogok" - mondta a kormánypárti lapnak a producer.

Az aláírókkal kapcsolatban Kálomista megjegyezte, hogy az aláírók a hitelességüket fogják elveszíteni, ha nem tudják bebizonyítani állításaikat. 

Ahogy lapunk beszámolt róla, a nyílt levélben azt írták: Mi, a magyar filmszakma különböző területein dolgozó szakemberek, mélységesen elítéljük azt és ahogy ön méltánytalanul, embertelenül megvált több filmes kollégánktól egy, a Kút című film bemutatása körül zajlott személyes ügy miatt. Etikátlannak tartjuk azt, hogy a Megafilmnél már futó vagy indulás előtt álló produkciókban kiváló szakemberek veszítették el munkájukat megalapozott indoklás nélkül. Ezúton nyilatkozunk arról, hogy eme elfogadhatatlan, esetenként kollégáink egzisztenciáját veszélyeztető, és minden tekintetben filmszakmánktól idegen, beláthatatlanul káros magatartása miatt a jövőben nem kívánunk Megafilm-cégcsaládhoz köthető produkcióban semmilyen minőségben közreműködni. Kérjük tehát, hogy a mi nevünkkel egészítse ki a Megafilmes feketelistát!"

A nyílt levelet azóta már 615-en írták alá, a folyamatosan bővülő listát ide kattintva láthatja!