Bagdad;robbantások;öngyilkos merénylő;

2016-10-17 07:36:00

Vérfürdő Bagdadban

Legalább 55 ember életét veszítette szombaton Bagdadban, több támadásban. Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy síita fesztiválon, az asúra napján. Az iszlám vallási ünnepek közül ez az egyik legfontosabb, Morraham hónap tizedik napján tartják, Mohammed próféta dédunokája, a VII. században elhunyt Husszein emlékére.

A robbantó egy sátorban robbantotta fel a testére erősített robbanószerkezetet, legalább 41-en életüket veszítették, 33-an megsérültek. A sátrat egy zsúfolt piactéren állították fel, a jórészt síiták lakta, északi al-Saab negyedben. A környék zarándokokkal volt tele.

Az Iszlám Állam internetes közleményében magára vállalta a merénylet elkövetését. A szunnita kalifátus felállítását célul tűző terrorcsoport aznap két másik terrortámadást is elkövetett. Tikrit városától délre, Mutabijában egy ellenőrzőpontnál nyolc rendőrt öltek meg, 11 másik megsebesült. Isak városban egy helyi milicia vezetőjének feleségét és három gyermekét gyilkolták le, maga a vezető nem tartózkodott otthon. Mióta katonailag visszaszorul, az IS egyre több robbantásos merényletet követ el, idén júliusban legalább 324 ember veszítette életét Bagdad Karrada bevásárló-negyedében.

Irakban napokon belül megkezdődhet a kormányerők offenzívája Moszul visszafoglalására. A stratégiai fontosságú várost két éve foglalta el az Iszlám Állam terrorszervezet, iraki területen ez az utolsó fontos bástyája. Hétvégén a nemzetközi koalíció erői az IS állásait bombázták a város környékén. Légicsapás rongálta meg a Tigris folyó egyik hídját. Repülőkről röpcédulákat dobtak le, felhívták a városlakókat a közelgő ostromra.