Ferencváros;NB I;DVTK;12. forduló;

Lépéselőnyben a Vasas

Háromhétnyi böjt után újra labdába rúgtak a csapatok a labdarúgó NB I-ben. A szombaton rendezett 12. fordulóban újra nyert a sereghajtó, kikapott a címvédő, s növelte előnyét a listavezető csapat.

A DVTK-Videoton mérkőzést megelőzően nyilatkozó hazai tréner, Horváth Ferenc csapatként várt többet a július 23-a óta nyeretlen együttesétől, egyúttal abban bízott, hogy az általa már észlelt pozitív változások a közönség számára is láthatóak lesznek a bajnoki címre hajtó rivális ellen.

A csapatot bizalmával ezúttal is megtisztelő publikum Scepcovic korai helyzete után még kínjában legyinthetett, a második félidőben azonban örömében, hiszen különösen a térfélcsere után, egy régen látott szellemben küzdő DVTK harcolt a pályán. A jó iramú párharc hajrájában Novothny Soma és Elek Ákos gólja győztes pályára állította a borsodi csapatot, egyúttal visszaadta a játékosok és a szurkolók hitét is. „Csapatból jeles” – írták a DVTK-drukkerek az interneten.

Hogy mit jelent a csapat számára a júliusit követő újbóli győzelem, arra a második találatot jegyző csapatkapitány, Elek Ákos reakciója a legkifejezőbb példa: a középpályásnál eltörött a mécses, az ezt dokumentáló felvétel bejárta az világhálót. „Teljesen más felfogású csapat lépett pályára a korábbi találkozókhoz képest. Ha nem nyertük volna meg a mérkőzést, akkor is nagyon elégedett lennék, mert olyan Diósgyőrt láttam a pályán, amilyet nagyon régen szerettem volna. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ilyen csapatnak vagyok az edzője” – méltatta övéit a meccs utáni sajtótájékoztatón Horváth.

A Videoton mellett a másik bajnokaspiráns, a Ferencváros is elbukott idegenben. A Sopronban lejátszott zöld-fehér rangadón a Haladás már az első játékrészben gólokkal vezethetett volna, a védekezésre kényszerített Fradit azonban háromszor is kisegítette a kapufa. A folytatásban többször lécet eltaláló, majd Marco Djuricin révén büntetőt hibázó bajnokcsapat már-már az hihette, kint van a vízből, amikor egy szögletet követően Gaál Bálint a 64. percben mattolta a fővárosiak védelmét. Michal Nalepa második sárga lapja után idejekorán mehetett zuhanyozni, az emberhátrányt pedig nem bírta el a vendégcsapat: Iszlai Bence egy fejessel biztosította be a szombathelyiek győzelmét.

Kettő gól után három csapás érte a Ferencvárost a leghűségesebb városban. A hajrában Dilaver is a kiállítás sorsára jutott, illetve a hevesen reklamáló Thomas Dollt is elküldte a kispadról Solymosi Péter játékvezető - ha mindez nem lett volna elég, Varga Roland sérülése miatt nyolc emberrel fejezte be a mérkőzést a Fradi. „Két teljesen különböző félidőt láttunk: az első 30 percben nyújtott teljesítmény miatt nagyon csalódott vagyok. Nem voltak megnyert párharcaink, mindig egy lépéssel le voltunk maradva, a Haladásban sokkal több tűz volt, mint bennünk.

A második félidőben már sokkal jobban játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, de sajnos nem használtunk ki egyet sem. Sajnos jelenleg több játékosunk megelégedettnek tűnik, mintha kicsit hátradőltek volna. Túl kell lépni ezen a meccsen, és eredményesebbnek kell lennünk” – olvasható Doll értékelése a fradi.hu-n.

A Vidi és a Fradi botlásának a második helyre előlépő Haladáson kívül a gólokban gazdag párharcot megnyerő Vasas a haszonélvezője. Az angyalföldiek kétszer is hátrányból álltak fel az MTK elleni 90 perc első felében, nem utolsósorban Mahir Saglik két találatának köszönhetően. „Úgy vélem, a csapat minősége a siker kulcsa. Kiváló társakkal játszhatok együtt és nem véletlenül vagyunk a tabella élén.” – nyilatkozta a kétgólos Saglik a Vasas honlapjának.