THW-Kiel;csoportkör;férfi kézilabda Bajnokok Ligája;Telekom-Veszprém;

2016-10-18 07:50:00

Ex-szegediek remeklése is kellett a sikerhez

Mikler Roland parádés védéseire és Ancsin Gábor góljaira is szükség volt ahhoz, hogy a Telekom Veszprém otthon tartsa a pontokat a THW Kiel ellenében a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik, szombati játéknapján. A hétvégén a válogatott kézilabdázóval betonbiztosnak tűnt a veszprémi védelem: az egyébként jó erőkből álló, a végjátékig rendre eljutó Kiel vendégként csupán 19 gólig jutott az előző kiírásban ezüstéremig jutó csapat csarnokában.

A szezonnyitó, flensburgi BL-csata után szombaton újra Mikler nevével kezdődött a magyar bajnok összeállítása az elitligában. A bakonyi klubbal 2019-ig szerződésben álló kapuvédő a Telekom Sporthír Szolgálatnak előzetesen hangsúlyozta, hogy a kapuvédők teljesítménye dönthet a német rivális ellen – s utólag kiderült, nem is gondolta rosszul.

Bár Mikler a találkozót megelőzően a vendégek két klasszisára, az újdonsült ötkarikás bajnok dán Niklas Landinra és a német Andreas Wolffra figyelmeztetett, végül ő maga volt az, aki oroszlánrészt vállalt abból, hogy a vendégek egyszer sem tudtak vezetést szerezni a Veszprém Arénában.

A nemzeti csapat hálóőrének „munkásságából” egyébként az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) Mikler mesterkurzus címmel mozgóképes összeállítást közölt vasárnap. A videofelvétel a 8. percben, 3-1-nél előbb Duvnjak lövése után, majd Dahmke ziccerét követően kivitelezett hárítástól indul (ez a parádé az EHF szakírói szerint a hétvége harmadik leglátványosabbja volt), majd sorra veszi a fontosabbnál fontosabb bravúrokat: ilyen volt például a második félidőben, 16-15-nél megfogott Weinhold-próbálkozás és a rendes játékidő letelte előtt 38 másodperccel védett Santos-lövés is, amellyel gyakorlatilag minden esélye elszállt a vendégcsapatnak az egyenlítésre.

„Számomra a legfontosabb, hogy fantasztikus védekezéssel tudtuk megverni a világ egyik legjobb csapatát – nyilatkozta Mikler tegnap a Digi Sport reggeli műsorában. – Nem hiszem, hogy ezen a meccsen ki kéne emelni bárkit is” – fogalmazott a kapus.

Mikler biztos pont volt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CATHERINE STEENKESTE

Mikler biztos pont volt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CATHERINE STEENKESTE

S hogy mi lesz a következő feladat a Kiel újbóli, a sorozat előző kiírásának végjátékában való legyőzése után? „Ki-ki-mérkőzés következik. Ha Barcelonából elhoznánk egyetlen pontocskát is, az nekünk fantasztikus eredmény volna. Mindenkitől száz százalékos koncentráció kell, de nagyon bízom benne, hogy megmarad a szombaton látott tűz a csapattársakban. Bizakodva megyünk Barcelonába, de egyelőre még kedden a Mezőkövesddel játszunk” – utalt a heti programra, azaz a mai bajnokira és a szombati BL párharcra Mikler.

Ami a kapuban Mikler, az támadásban Ancsin Gábor volt a Veszprém számára szombaton. A sérült csapatkapitányt, Nagy Lászlót remek teljesítménnyel helyettesítő – Miklerhez hasonlóan szegedi „előélettel” rendelkező – Ancsin Gasper Marguccsal társbérletben öt-öt gólt szerzett, ezzel a győztes csapat legeredményesebbje volt (a teljes mezőnyt tekintve második: a vendégek részéről Marco Vujin hétszer volt eredményes).

„Veszprémiként az eddigi legjobb mérkőzésemet játszottam, amit akár felejthetetlen emléknek is nevezhetek. Gyorsan, a vártnál is gyorsabban sikerült a beilleszkedésem, és természetesen nagyon örülök annak, hogy egy mérkőzés kivételével mindig ott voltam a benevezettek között. Ez jó kezdésnek számít, de a jövőben szeretném magasabbra állítani magam előtt a mércét. Öröm egy olyan együtteshez tartozni, amelyik továbbra is veretlen a csoportjában, amelynek töretlenül az a célja, hogy jövőre ne csak döntős, hanem pályafutása során először BL döntős is lehessen. Egészen fantasztikus lenne, ha első veszprémi szezonomat pontosan egy ilyen siker koronázná meg” - nyilatkozta Ancsin a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

Ancsin a győztes meccs után „félszemmel” visszakacsintott Szegedre, hiszen egykori együttese Macedóniában vívott a Vardar ellen. „Nem lehet azt mondani, hogy a Vardar a papírformát igazolta a háromgólos győzelmével, mert egykori csapatom a sérült Gorbok nélkül is végig meccsben volt. Hatvan percig tényleg nagyon szorítottam nekik, de ez szerintem magától értetődő dolog, hiszem egy magyar sikerért drukkoltam. Nagyon figyeltem viszont arra, hogy az átszervezett Szeged gépezete miként „muzsikál”, mert rövidesen következik az örökrangadó Szegeden, ahol először találom szembe magamat a régi együttesemmel. Mondanom sem kell, úgy fogok hajtani, ahogy csak lehet a Veszprém sikeréért.”

A Barcelona is bajnokival hangol
A 2015-ös BL-finálé visszavágójaként is „eladható”, szombati, Barcelona-Veszprém előtt nemcsak a magyar rekordbajnok, hanem a csoportjában mostanáig hibátlanul teljesítő katalán sztárgárda is bajnoki párharccal készül.
Míg a Telekom Veszprém a Veszprém Arénában a Mezőkövesd KC-t, a spanyol pontvadászat éllovasa saját csarnokában a 16 csapatos ligában jelenleg hetedikként rangsorolt Villa de Aranda együttesét fogadja ma.