Juppé fél lábbal már az Elysée-ben

Megkezdődött. Úgy jó fél évvel a 2017 áprilisára esedékes francia államfőválasztás előtt úgynevezett primaire-t, előválasztási sorozatot indított el a múlt héten a jobboldal. Egész spektrumában, valamennyi konzervatív párt részvételével, természetesen a szélsőjobboldali Nemzeti Front távollétében. E politikai eseménynek az a történelmi háttere, hogy 1958-ben a de gaulle-i alkotmány intézményesítette a mai napig is érvényes kétfordulós elnökválasztási rendszert.

Elvben, az első fordulóban bármelyik politikus jelöltetheti magát, de ebben a szakaszban csak az győzhet, aki a voksok abszolút többségét, ötven százaléknál magasabb arányt éri el. Ami a gyakorlatban lehetetlen, még a tábornok se érte el egyszer sem, de egyetlen utódjelöltje se. A második fordulóban az a két kandidátus vehet részt, aki az első két helyre futott be.

Jövő tavaszra nagy a tülekedés erre a két helyre, különösen a mérsékelt konzervatívok táborában, mert Nyugat-Európában, így Franciaországban is, a demokrácia – ellentétben Közép-Európával – olyan stabil, hogy a szélsőjobbnak az útját mindenképpen el akarják zárni. Az Ötödik Köztársaság életében ennek is hagyománya van, hiszen egyszer már megesett, hogy a Nemzeti Front a második helyre küzdötte föl magát: még 2002-ben Jean-Marie Le Pen előzte meg a szocialisták jelöltjét, Lionel Jospint. Aztán a második fordulóban már nem sikerült fölülkerekednie, Jacques Chiracot, nem győzte le, nem is győzhette, hiszen a baloldal összefogott a jobboldallal.

Jövő áprilisra ugyancsak megeshet, hogy Marine Le Pen kerülhet szembe a mérsékelt konzervatívok valamely jelöltjével, (Alain Juppéről és a Nemzeti Front szavazóira áhítozó Nicolas Sarkozyról lehet szó), ezért megállapodtak, hogy úgynevezett előválasztást rendeznek, hogy ezen legyen alkalmuk eldönteni: melyikük állhatja majd útját Marine Le Pen ambícióinak. Reális esély arra van, hogy csakis közülük kerülhet ki az Élysée-palota új lakója, hiszen Francois Hollande öt éve után a baloldalnak úgyszólván semmi lehetősége versenyben maradni.

Igen ám, de az úgynevezett klasszikus jobboldal annyira sokszínű, szétszórt, hogy a már megnevezett kettőn kívül többen is sorban állnak, hátha labdába rúghat más is. A korábbi évtizedek jobboldali kormányainak egykori kulcsminiszterei, kivált a külügyi és gazdasági tárcák hajdani vezetői, nemzetközileg is elismert politikusok. Hogy ők se záródhassanak ki teljesen a mezőnyből, született meg az „előválasztás” ötlete. Ők mérkőzhessenek meg a konzervatív tábor hűséges szavazóinak a voksaiért, és aki e küzdelemben az élen végez, az legyen 2017 tavaszán netán a baloldali ellenféllel szemben a jobboldal első számú, mondhatni közös jelöltje.

A kandidátusok száma így is tekintélyes, ezért játékszabályt dolgoztak ki a lebonyolításra. Kiszemelt testület választotta ki azt a hét reprezentatív személyt, aki indulhat. Csupán egyet, az alig ismert nyolcadikat zárták ki, mert az volt a gyanú, túlságosan is kacérkodik a szélsőjobbal. Sarkozy a hét között természetesen bennmaradhatott, jóllehet ő is kétséges eset.

A két favoriton kívül Bruno Le Maire és François Fillon volt kormányfő tíz százalék körüli eredményre lehet jó, a többiek azonban úgy 2-3 százalékra esélyesek, nem jöhetnek komolyan szóba. A játékszabályok mégis lehetővé tették az indulásukat, így a küzdőtéren maradhattak. Három tévévitán vehetnek részt, (az elsőt a múlt hét csütörtökjén tartották az egyik legnézettebb kereskedelmi csatornán, a TF1-en, csaknem hatmillió néző volt kíváncsi rá). A televíziós vitákat követően a jobboldali törzsszavazók november 20-án, majd 27-én voksolhatnak rájuk, ekkor dől tehát el, hogy a Republikánusok kit indítanak közös jelöltként a jövő év áprilisában és májusában esedékes elnökválasztáson.

A gyakorlatban azonban ez sem olyan egyszerű, mert aki történetesen alulmaradna, egyáltalán nem záródik ki az elnökválasztásból, korábbi vetélytársa mellett még versenyben maradhat. Így ha történetesen Alain Juppé lesz a közös jobboldali jelölt, ami nagyon valószínű, ellenlábasaként elvben Sarkozy is indulhat, és ha az első fordulóban ő volna a második, a döntő menetben ő lehetne mégis Juppé mellett az induló, kizárva a lemaradó Marine Le Pent. Így az előválasztás minden eredménye mellett nem tét nélküli, de nem is egészen sorsdöntő.

Az első, múlt csütörtöki tévé vita nagy sajtóvisszhangot hozott, élén a vezető lapokkal, a Le Monde-dal, a Le Figaróval, a Libérationnal és a hangadó hetilapokkal, köztük a L’Obs-szal. A témaköre sokrétű volt, első helyen a gazdaság, a szociális állapotok, a bérviszonyok, a nemzetközi kapcsolatok, a terror ellen vívott küzdelem, mind fontosak. Az ítélkezések szinte egyöntetűen azt állapították meg, hogy a hangnem inkább visszafogott volt, asztalverések, ökölrázások elmaradtak, mindenki inkább óvatosságra törekedett, ami érthető.

A várakozások sem cáfolták meg az előzeteseket, tisztes fölénnyel Alain Juppé Bordeaux-i polgármestert, Chirac hajdani kormányfőjét és egykori diplomáciavezetőjét hozták ki egyértelmű győztesként, hiszen sok szakértő már most is őt látja az Elysée-palotában, mérsékelt centrista politikával. A faggatott tévénézők 36 százaléka tette őt az első helyre, őt tartották a legmeggyőzőbbnek, mögötte Sarkozy végzett a második helyen 22 százalékkal, Le Maire és Fillon holtversenyben egyaránt tizenegyet, amíg a hetes mezőny egyetlen női résztvevője, a lengyel származású Nathalie Kosciusko-Morizet, mindössze hármat, amolyan „futottak még” kategóriában.

A természetesen Sarkozynak szurkoló Le Figaro konok olvasóit azzal vigasztalta, hogy a volt államfő mégis „meggyőző” volt, igyekezett mérsékelni magát, mert úgy ítélte meg, jövő tavaszra ez növelheti az esélyeit a mégis versenyben maradó Marine Le Pen mellett, Juppét követve akár még be is juthat a második fordulóba. Sarkozy a Nemzeti Fronttal való tagadhatatlan cinkossága miatt Juppé győzelmét nem veszélyeztetheti, mégis megpróbál visszafogottabb lenni. Ami harcias természetével ellentétes ugyan, de mindenesetre próbálkozik.

A francia előválasztás vitathatatlanul egyelőre csak a jobboldalt érinti, de máris van egy érdekes mellékzöngéje, erős kisugárzással a baloldalra is. Nagy meglepetésre kivált a Le Monde ad hangot ennek. E hírek szerint igencsak sok szocialista is szavazna a jobboldali előválasztáson, legalább tíz százalékuk, nagyon is indokolt politikai megfontolásból. Alain Juppére szeretnének voksolni, hogy keményen útját állhassák a szélsőjobboldali nyomulásnak, megakadályozhassák Marine Le Pen bejutását az elnökválasztás második fordulójába, de ugyanígy Sarkozy előrenyomulását is. A részvételüknek állítólag nincs is semmi akadálya, csupán regisztráltatniuk kell magukat.

Ez a szándék azért is érthető, mert váratlan Hollande-botrány dúlta föl a közéletet. A Le Monde két munkatársa új könyvet jelentetett meg Élysée-s kiszivárgásokról. Az államfő állítólag azt nyilatkozta nekik, hogy a mai francia igazságszolgáltatás „gyáva”, a bírói kar egyáltalán nincs hivatása magaslatán. A két újságíró azzal a címmel tette közzé a véleményét, hogy „Államfő így nem szólalhat meg”. A bírói kar az elnök szavai miatt földúlt, sértődött, a skandalum a tetőpontján. Az Élysée tagad, azt mondja ez a két riporter tolmácsolása, Hollande ilyet soha nem mondott nekik.

Mások meg azt hibáztatják, hogy Hollande kötetlen beszélgetésekben rendszeresen könnyelműen fecseg az újságíróknak, nem államfőhöz méltón viselkedik, végtére is ő a felelős meggondolatlanságáért. Ha Hollande emiatt végképpen lehetetlenné tenné újabb elnökjelöltségét, amely állítólag amúgy is csőd már, a januári baloldali előválasztáson Manuel Valls kormányfő és néhány más szocialista önjelölt léphetne a helyére, amúgy is régi hatalmi viszketegségüknek engedve.

Így zajlik hát az idei késő őszön a párizsi politikai élet.