Így csapott le a TEK a feltételezett körúti robbantóra - Videó!

Publikálás dátuma
2016.10.20. 14:32
Illusztráció. Fotó: Népszava
Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be, hogy tegnap késő délután elfogták a Teréz körúti támadás feltételezett elkövetőjét. Közölték: a gyanúsított magyar állampolgár, büntetlen előéletű. Keresztes Imre főügyész elmondta, hogy előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség.

Szerző

Kamionok ütköztek - Több kilométeres a dugó az M0-áson

Két kamion ütközött össze az M0-s autóút 4-es főút felé vezető oldalán Csömör térségében csütörtök délelőtt, az egyik jármű rakománya az úttestre borult, emiatt nagy a torlódás - közölte az Útinform ügyeletese.

Döme István tájékoztatása szerint az M0-s keleti szektorában, a 62-es kilométernél történt balesetben nem sérült meg senki. Az egyik kamion autóalkatrészeket szállított, a baleset következtében a rakomány szétszóródott az úton, így csak a belső sáv járható. Az érintett térségben három-négy kilométeres torlódásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek - tette hozzá az ügyeletes. A katasztrófavédelem honlapján azt írták, hogy a mintegy kétszáz méter hosszú forgalmi akadály megszüntetésén a fővárosi hivatásos és a csömöri önkéntes tűzoltók segítségével dolgoznak.