asztalitenisz;Pattantyús Ádám;Szudi Ádám;

2016-10-21 00:17:00

Asztalitenisz Eb - Pattantyús és Szudi is kiesett

Pattantyús Ádám és Szudi Ádám is búcsúzott a főtábla első fordulójában a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon, így férfi egyesben nincs egyetlen magyar sem a legjobb 32 között.

A világranglistán 82. Pattantyús Ádám a sikeres selejtező után csütörtökön este a 17. helyen kiemelt svéd Mattias Karlsson ellen (42.) folytatta szereplését. A skandináv játékos gyorsan megnyerte az első két szettet, s a védekező stílusú, 38 éves magyar ugyan 2-1-re, majd 3-2-re még szépített, de miután az utolsó játszmában mindössze egy pontot tudott szerezni, Karlssoné lett a győzelem és a továbbjutás.

Az ugyancsak a selejtezőből a főtáblára került 20 éves Szudi Ádámra (182.) nem kisebb név, mint a portugálokkal csapatban Európa-bajnokságot nyert Marcos Freitas (12.) várt, aki a mostani torna harmadik kiemeltjeként mérkőzésük abszolút favoritjának számított. Nem is borult a papírforma, a neves ellenfél négy szettben nyert, így Szudi számára - legalábbis egyesben - befejeződött a budapesti viadal.

Eredmények:

főtábla:
férfi egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Mattias Karlsson (svéd)-Pattantyús Ádám 4-2 (6, 6, -7, 7, -1, 1)
Marcos Freitas (portugál)-Szudi Ádám 4-0 (5, 8, 4, 8)