MSZP;nők;Gurmai Zita;

2016-10-21 13:22:00

MSZP: egyetlen nőnek sem szabad a Fideszre szavaznia

Az MSZP ismételten parlamenti javaslatban kezdeményezi, hogy Magyarországon ugyanazért a munkáért ugyanazt a fizetést kapják az emberek.   

Varga László, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a nemek közötti 20 százalékos bérkülönbség miatt a nők az év hátralévő 72 napjában gyakorlatilag már ingyen dolgoznak férfi társaikhoz képest. Kiemelte, korábban a kormánypárti képviselők elutasítása miatt nem került az Országgyűlés elé az ezen a helyzeten javítani kívánó javaslatuk, amelyet most ismételten benyújtanak a parlamentnek.

Gurmai Zita, az MSZP EP-képviselője úgy fogalmazott, amennyiben a kormányoldal ezúttal sem szavazza meg kezdeményezésüket, akkor azzal "semmibe veszi, leárazza és kizsákmányolja" a nőket. Ebben az esetben "egyetlen nőnek sem szabad a Fideszre szavaznia" - tette hozzá. 

Az ellenzéki politikus a nők alacsonyabb bérezését abból a szempontból is tűrhetetlennek nevezte, hogy körükben 20 százalékkal több a diplomás, ráadásul így nyugdíjaik a férfiakénál átlagosan 4 hónapnyi összeggel lesz alacsonyabb. A szocialista politikusok a sajtótájékoztató részeként aláírták a Magyar Szakszervezeti Szövetség női tagozatának nők és férfiak közötti bérkülönbség felszámolását célzó támogató nyilatkozatot.