Igazából mindenki Matolcsy György szeretne lenni. Persze nem csupán azért, mert a jegybank elnöke sokat keres és - legalábbis gazdaságilag - nagy hatalma van. Ennél sokkal többet nyomhat a latban, hogy a jelek szerint azt csinál, amit akar, lényegében nincs főnöke, vagy olyan, aki ellenőrizze. Az egyik botrány érheti a másikat, de a miniszterelnök egykori - vagy talán még mai (?) - jobbkeze éli világát, és úgy tesz (tehet), mintha mi sem történt volna.
Bár a köztársasági elnök nevezte ki, de az államfő hivatala - egy kérdésre válaszolva - még a gondolatát is elutasította annak, hogy Áder Jánosnak bármi köze lehet Matolcsy viselt dolgaihoz. "Tájékoztatjuk Önt, hogy az ügyben az Alaptörvény és a hatályos jogszabályok a köztársasági elnöknek sem intézkedésre, sem véleménynyilvánításra lehetőséget nem biztosítanak" - írták. A parlament, vagy gazdasági bizottsága kérdőre vonhatná ugyan, de - fideszes többségűek lévén - eszük ágában sincs kellemetlenkedni. Hasonlóképpen meg van kötve a keze a jegybank felügyelő bizottságának, amely ugyancsak erősen narancsszínű. Az is kiderült, Orbán Viktor leválthatná, ha nagyon akarná, de természetesen nem akarja, ha pedig valamiért elmérgesedne a helyzet és mégis ezt tenné, a bankelnöknek annyi jogorvoslati fóruma lenne, hogy akár évekig a helyén maradhatna.
Megállapíthatjuk tehát, hogy Magyarországon ma a legjobb Matolcsy Györgynek lenni. Ám az utóbbi évek tapasztalatai alapján a kört azért jelentősen szélesíthetjük. Mint az iméntiekből nyilvánvaló, a "jobbkéz" a Fidesz védelmét élvezi és ezt elmondhatjuk a hatalom valamennyi emberére és sok hívére. Közülük nem kevesen elszabadult hajóágyúként működhetnek és úgy látszik, senki sem állíthatja meg őket. Nincs olyan gyanú - korrupció, mutyi, visszaélés -, ami miatt bántódástól kellene tartaniuk. A kivétel, aki erősíti a szabályt, Mengyi Roland, őt beáldozták, mert már egyszerűen tarthatatlan volt. Annyira rossz fényt vetett pártjára, hogy levették róla a kezüket, amivel egyúttal arra is bizonyítékot szolgáltattak, hogy nem tűrik soraikban. Őt egyedül. A többiek - miniszterek, hivatalok és intézmények vezetői és munkatársai - meg változatlanul azt csinálnak, amit akarnak. Csak arra kell vigyázniuk, hogy ne feltűnően lépjék át a szabályokat.
Ha viszont megfelelően kiszolgálják a legfőbb vezetőt és képviselik az ő akaratát, akkor nincs okuk aggodalomra. Hatalmaskodhatnak, hazudhatnak is, beszélhetnek hülyeségeket, a főnök számára csak az lényeges, hogy ne próbáljanak egyénieskedni, legyenek mindig vonalban. Lázár János persze kilóg egy kicsit a sorból, a kormányinfónak nevezett színházában egy kicsit többet megenged magának, de hűen képviseli a miniszterelnököt. Ezért aztán még azt is elnézik neki, ha gyakrabban keveredik konfliktusba más hű emberekkel, hol a budapesti főpolgármesterrel, hol az OTP és az MLSZ vezérével, de aztán hagyják, hogy valahogy mindig elsimítsa az ellentéteket. Más módon lóg ki a sorból Kósa Lajos, aki igyekszik olyan okosnak és dörzsöltnek mutatni magát, mint a főnöke, de sosem jön ki jól a megszólalásaiból. Sőt, már szinte árt is pártjának és kormányának, de mégis meg lehet vele üzenni, amit Orbán Viktor fontosnak tart és ezért rá is szükség van.
Sorolhatnánk még a példákat, de a napi történésekből úgyis mindenki tudhatja és láthatja, hogyan működik ez a hatalom. Amely most már szinte a célegyenesbe fordult a 2018-as választások megnyerése érdekében. Való igaz, addig még másfél év hátra van, ám a győzelem bebiztosítását nem lehet elég korán kezdeni. A népszavazás ugyanis jelezte, hogy lényegesnek vélt kérdésekhez - ilyen a menekültügy - lehet jelentős többséget összekovácsolni. Ugyanakkor azonban arra is rámutatott, hogy a rendszernek még sok ellenzője van. Az érvénytelen voksolás arra ösztönözte Orbán Viktort, hogy egy pillanatnyi szünet nélkül megpróbálja fenntartani a felfokozott hangulatot a belpolitikában. Erre szolgál az alaptörvény módosítása és az azt övező - nem csekély vagdalkozással tarkított - vita. A főnök tehát most minden körülmények között - és bármi áron - érvényt akar szerezni az "új egység" gondolatának. Nem érdekli, hogy sokkal többen nem szavazták meg a népszavazási kérdést, mint ahányan megtették, neki most többséget kell felmutatnia - vagy legalábbis ezt hiszi - és küzd is érte. Ismét napirendre került a már jól bevált ellenség-keresés, ezúttal a nagyon jól hangzó, félelmetes hazaárulás formájában. Közben pedig a hatalom attól sem riad vissza, hogy valódi árulásra biztasson képviselőket, abban a reményben, hogy majd csak lesz a Jobbikból egy-két ember, aki melléjük áll és így meglehet az áhított kétharmad a szavazásnál. Ha pedig ez mégsem sikerül, esetleg még nagy üzletüket, a letelepedési kötvényt is készek - valamennyire - megváltoztatni, csak hogy Orbán akarata érvényesülhessen.
Mindebből kiviláglik, hogy Matolcsynak lenni valóban jó. S nem is pusztán azért, mert a jelek szerint bármit megtehet, hanem azért is, mert a politika nem az ő játszótere, még ha némely döntéseinek politikai következményei is vannak. A többieknek viszont - akik látszólag ugyancsak szabadon működhetnek - mindenképpen ki kell szolgálniuk a pártot és a kormányt, pontosabban Orbán Viktort. S bár ez pillanatnyilag - átvitt és konkrét értelemben is - jól fizet, azért van hátulütője is. Egyszer ugyanis majd el kell számolni Magyarország feldúlásával, nemzetközi tekintélyének elvesztésével és akkor majd hiába mutogatnak a főnökre. Persze az övé a fő felelősség, de a többiek sem hivatkozhatnak csak arra, hogy parancsra tették.