Egy gyógyszer mellékhatásaként egyik hangszálán szétnyílott egy ér. Fölrobbant. Abba kellett hagyni az éneklést, nehogy még nagyobb baj legyen. Kétségbeesés, nem tudható biztosan, hogy meddig tart ez az állapot, hiszen Kaufmannak, igaz csak jövő januárra van szerződése a Lohengrinre. A jegyeket elővételben eladták, szuper áron, húsz százalékkal drágábban, és ha ezt a nézőknek vissza kellene fizetni, össze is omolhat a költségvetés.
Lissner direktor hasonlata különös. Ha egy meccsen Messi játszik, drágább-e a stadion belépője? Párizs most azért esdekel, hogy a New York-i Met adná kölcsön neki néhány estére a mexikói Ramon Vargast a Hoffmannra. Mert mint magyarázza, a gond nem csupán Párizsé, a világ valamennyi szuper dalszínházáé. Millió eurókról van szó, noha a különleges sztárok nincsenek túl sokan. Ma már megesik, hogy az esti előadásra az utolsó pillanatban, aznap reggel érkeznek be a telefonlemondások, a terrortámadásoktól való félelem miatt.
Lissner negyed évszázadig vezette a milánói Scalát, és mint mondja, ilyen vele egy ízben történt meg. Ma azért gyakoribb, mert az igazi nagy kedvencek hajszáikban túlterhelik magukat, sokat vállalnak. Akad szoprán, tenor, bármilyen hang, aki egyetlen föllépésért 50 000, 100 000 eurós gázsit alkudozik ki magának.
A párizsi direktor már azért reszket, mert 2017. májusára néhány estére, ugyancsak vagyonért, Anna Nyetrebko ígérte el magát Csajkovszkij Anyeginjére, és ha megismétlődnék a Kaufmann eset, mi lesz vele? Vagy bárki más operaigazgatóval, aki büszke ugyan szuper produkciójára, de reszket a kockázat miatt. Nem a dalszínház a kevés, hanem az igazi énekes kincsek kínálata.
