Szerény növekedést vár idén a GKI

A GKI idén továbbra is 2 százalékos gazdasági növekedést vár. A belső és külső egyensúly számszerűen nagyon kedvező, az infláció szinte megszűnt, bár szeptemberben lassan élénkülni kezdett. 

Főként az uniós támogatások újraindulása miatt az idei jelentős beruházási visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja majd fel, miközben az idén gyorsan növekvő fogyasztás alig lassul. A GKI 2017-ben 2,7 százalékos GDP-bővülésre számít. 

Az első félévi magyar növekedés - az uniós módszertan szerint 1,4 százalék - nemcsak regionális versenytársaink többségétől maradt el – a lengyel dinamika 2,8, a szlovák 3,7, a román 5 százalékos volt – de az Európai Unió átlagát (1,9 százalék) sem érte el. A kedvezőtlen júliusi hazai adatok után augusztusban valamivel kedvezőbben alakultak a gazdasági folyamatok. Így az iparban augusztusban már 1,6 százalékos növekedés következett be. Ez a szint mindössze 1 százalékponttal magasabb a tavaly év véginél. Augusztusban kilőtt a magyar export, éves alapon euróban 12,5 százalékkal bővült, így az első nyolc hónapban összesen 3 százalékkal nőtt. A hatalmas külkereskedelmi aktívumban a cserearányok több mint 2 százalékos javulásának is szerepe van. 

Szerző

Folytatja a pénzszórást a jegybank

Publikálás dátuma
2016.10.27. 07:22
FOTÓ: Népszava
A jegybanki alapítványok mellett maga az MNB is osztogat támogatásokat, az idei harmadik negyedévben 465 millió forintot költött intézmények, civil szervezetek és egy magánszemély támogatására. Az ötmillió forint feletti költéseket összesítő adatokból kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank 13 millió forinttal segítette meg Szmrecsányi Boldizsár szobrászművész további pályafutását.

 A Világgazdaság emlékeztet, hogy Szmrecsányi az alkotója a híres XII. kerületi turul szobornak a Böszörményi út és az Istenhegyi út találkozásánál. A 2005-ben átadott, nagy politikai viták kavart szobor a második világháború áldozatainak állít emléket.

"Az MNB elsősorban társadalmi szervezeteket, a jegybank foglalkoztatottjainak szakmai és munkavállalói érdekképviseleti szerveit, azok oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységét segítő szervezeteket támogat, valamint az alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő” kifizetéseket teljesít a nem alapfeladatai ellátására elkülönített keretből. Ebbe illeszkedik a pénzosztók szerint Szmrecsányi.

Az intézmények közül 152 millió forintot kapott a Művészetek Palotája (Müpa), 12 milliót juttattak a 2011 szeptemberében bejegyzett Nemzeti Kultúráért és Irodalomért Alapítványnak. A Müpa támogatásáról azt írja a vg.hu, hogy ez közel hasonló összeg, amit a Miniszterelnökség tavaly távozott államtitkára, L. Simon László kért a következő évi költségvetésből, hogy az intézmény működőképes maradjon. Amennyiben idén is hasonló likviditási gondokon segíti át az MNB a Müpát, akkor tulajdonképpen költségvetési feladatot vállal át. Ezt a gyakorlatot pedig az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat is kifogásolja, a héten éppen jegybanki pénzből megvalósított oktatási tevékenységre utalva azt mondta ki, hogy ezzel költségvetési feladatot vállalnak át a Pallas Athéné alapítványok, és ennek összege valójában hiánynövelő tétel.

Szerző
Témák
MNB jegybank

Újra bezárhatnak a boltok vasárnap?

Publikálás dátuma
2016.10.27. 07:21
FOTÓ: Népszava
Havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést írna elő az a törvénymódosító javaslat, amelyet a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt – írta szerdai számában a Magyar Idők a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetére (KDFSZ) hivatkozva.

Bubenkó Csaba, az érdekképviselet elnöke a lapnak azt is elmondta: óriási a felháborodás a dolgozók körében, akikre azt kényszerítik, hogy november végéig vegyék ki idei szabadságaikat, mivel decemberben minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban. A KDFSZ ezért aláírásgyűjtést kezdeményez, mert szerintük a vállalatok kihasználják, hogy jelenleg semmilyen piacszabályozó intézkedés nem védi a munkavállalókat. A szakszervezet azt akarja elérni, hogy a boltzár időszakához hasonlóan legyenek szabadok a hétvégék és méltányosak a munkakörülmények. Az aláírásgyűjtésük során ahhoz is támogatókat keresnek, hogy a jövőben december 24-ét is nyilvánítsák a családok ünnepének, s így több százezer munkavállalónak ne kelljen a fogyasztást kiszolgálnia.

Ez a javaslat azt jelentené, hogy több alkalmazottra lenne szüksége a kereskedőknek, ráadásul nem csak a vasárnap is nyitva tartó boltokban, hanem a hétvégén csak szombaton nyitva tartó üzleteknél is - mondta a Népszavának Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A jelenlegi munkaerő piaci helyzetben lennének olyan boltok, amelyek nem tudnák vállalni a vasárnapi, de esetleg a szombati nyitva tartást sem.

A Fidesz nem képes elegánsan viselni a vereségét: nem elég, hogy visszavonulás közben még egy jó nagyot belerúgtak a munkavállalókba és visszavonták a vasárnapi bérpótlékot, most újra a boltzár bevezetésével próbálkoznak - írta közleményében az MSZP. Hiába állította Kósa Lajos, Lázár János és Rogán Antal is, hogy nem kísérleteznek többé a KDNP ötletének megvalósításával, most mégis olyan indítványt nyújtottak be, ami a vasárnapi zárva tartást célozza - tették hozzá.

Szerző