A barikád másik oldalán

Édesapám cselédházban nevelkedett, egy földbirtokos kocsisa volt. A második világháborúban, mint levente, egyetlen puskalövés nélkül amerikai fogságba került. Egy osztrák fogolytáborból Franciaországba vitték, ahol letöltötte büntetését, ahonnan alig negyven kilósan szabadult. A kommunisták között találta meg helyét, szerepét. Egyre több feladatot bíztak rá. 1956-ban egy somogyi kis faluban az ÁFÉSZ ügyvezetője, a falu párttitkára volt. A falu rögtönítélő bírósága halálra ítélte, csak azért mert kommunista. Én négy éves voltam, nővérem hét. Soha sem felejtem el azt a nagy fejszét, ami a kiságyamhoz volt támasztva, hogy apám megvédjen bennünket. A ligetben nem tudták az ítéletet végrehajtani, felakasztani, mert keresztapám és a vízi rendőr sógora éjszaka megszöktetett bennünket nagyszüleimhez. Apám 56-ért a falunak soha sem tudott megbocsátani, a "bosszúja" abból állt, hogy még többet tett a faluért. Olyan művelődési házat hozott létre, ahová a Csiky Gergely Színház színészei is szívesen jöttek szerepelni. Bölcsődét építtetett, ami egy faluban akkoriban ritkaságszámba ment. A református pap lányát nem vették fel az orvosi egyetemre, apám közbenjárt érte, kitűnő orvos lett belőle. 1965-ben elköltöztünk a járási székhelyre, ott a pártbizottságon fontos feladatot kapott. Mi nem gazdagodtunk meg, apám azt se fogadta el, ami megillette volna. Később egy kis falu téesz-elnöke lett, ami talán élete legszebb időszaka volt. A téeszt és a falut eggyé kovácsolta, még az egyéni gazdák is tisztelték, mert nem kiközösítette őket, hanem együtt dolgozott velük a falu érdekében. A téesz egyesítésekkel nem értett egyet, az egészsége erre ment rá, nyugdíjba kellett vonulnia. Apám soha, semmit nem vett ki a közösből, akkor volt boldog ha adhatott. A történelem majd fel fogja helyezni arra talapzatra, ahová való, mert megérdemli, annak ellenére, hogy kommunista volt.