Budapest;kábítószer;szórakozóhely;

2016-10-30 11:41:00

Drogot árultak a pultosok a fővárosi szórakozóhelyeken - Videó!

A rendőrök elfogták azt a férfit és élettársát, akik egy ferencvárosi és egy erzsébetvárosi szórakozóhely üzemeltetőiként az ott dolgozókat a gyanú szerint kábítószer értékesítésével bízták meg - írja a police.hu.

A rendőrök hajnalban elfogták egy ferencvárosi szórakozóhely két alkalmazottját, akik munkahelyükön rendszeresen árultak kábítószert. A nyomozók a helyszínen amfetamint, kábítószergyanús tablettákat és több százezer forint készpénzt találtak. A nővel és a férfival szemben – előzetes letartóztatásuk mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.

Az üggyel összefüggésben a ferencvárosi rendőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály munkatársaival közösen elfogtak további két személyt is, akik a gyanú szerint a szórakozóhelyek üzemeltetőjeként a kábítószer-kereskedelemhez szükséges feltételeket biztosították az alkalmazottak számára. A rendőrök az elfogásukkor házkutatást tartottak a VII. és a IX. kerületi szórakozóhelyeken, a férfi autójában, valamint a házában, amely során lefoglaltak három fegyvert vagy annak utánzatát. 

A 46 éves férfit és 34 éves élettársát elfogása után előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.