Orbán;"alattvalók";fegyelmezettség;

2016-11-03 06:03:00

Fegyelmezett Orbán-alattvalók

Fúrni kell az ellenzéki együttműködést, szakértők szerint ezért igyekszik a Nézőpont Intézet bebizonyítani, hogy a baloldali pártok egyeztetésein nagyjából ugyanazok az emberek igyekeznek leendő mandátumokat szerezni hasonló forgatókönyv alapján most is, mint 2014-ben. Figyelmeztettek, a kormány megrendelésére dolgozó intézet már a függetlenség látszatára sem ad, amikor tudhatóan irányított "kutatásában" az olvasható, az LMP és a DK is megelőzi az MSZP-t Budapesten.

Feszültséget akarnak teremteni az MSZP, illetve a DK táborában, a bizonytalanokat pedig távol akarják tartani a baloldali pártoktól. Szakértők szerint ezért állítja legújabb közvélemény-kutatásában a Nézőpont Intézet, hogy Budapesten az LMP és a DK is megelőzi az MSZP-t, ahol már a Kétfarkú Kutya Párt is mérhető. A felmérésből, amelyik ráadásul a kormányközeli Magyar Idők megbízásából készült az derül ki, hogy a fővárosban a biztos szavazók 44 százaléka a Fideszre szavazna, második helyen a DK áll 10 százalékkal, a harmadikon pedig az LMP 9 százalékkal. Az MSZP és a Jobbik holtversenyben a negyedik helyre szorult 7-7 százalékos népszerűséggel, őket követi az Együtt 6 százalékkal. Azért, hogy valamit korrigáljanak elismerik, országos viszonylatban egészen más képet mutat az ellenzéki pártok támogatottsága, itt ugyanis a legfrissebb felmérés szerint az MSZP 8, a DK 5 százalékon áll.

Elemzők arra figyelmeztettek, az intézet fegyelmezett "alattvalóként" már a függetlenség látszatára sem ad, amikor effajta felméréseket közöl. Ezek hátterében a Fideszt, illetve a kormányt sejtik, hiszen az ő érdekük, hogy éket verjenek a legnagyobb baloldali párt és Gyurcsány Ferencék szavazói közé. Ha a két tábor acsarkodik egymásra, azzal a baloldali politika irányt érdeklődő potenciális új választókat is elriaszthatják. Szakértők szerint nem meglepő, amit a Nézőpont csinál, ám az intézet rendszeresen olyan messzire megy, hogy a laikusok számára is világossá válik, kinek a megrendelésére dolgozik. Deák Dániel, az intézet munkatársa hétfő este az M1-en nem véletlenül valószínűsítette, hogy a 2018-as választásokon az MSZP és a DK már két egyenrangú tárgyalópartnerként ülhet asztalhoz. Ez azt jelenti, hogy azonos számú képviselőt juttathatnak be a parlamentbe. Közölte, "jelentős átrendeződés látható a baloldalon; az MSZP egyre inkább veszti el ezt a brand jellegét (…) és 2018 egy jelentős fordulatot fog hozni".

Bár az ellenzéki pártok még el sem kezdték az érdemi egyeztetéseket a választási együttműködésről, Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője már múlt kedden a Kossuth Rádióban azért fanyalgott, hogy a tárgyalásokon nagyjából ugyanazok ülnek, akik 2014-ben és most is csak az érdekli őket, hogyan tudnak majd parlamenti mandátumot szerezni. A baloldal számára nem az a tét, hogy kiábrándult jobboldali szavazókat szólítson meg, hiszen még a rejtőzködő bizonytalanokat sem tudja megszólítani, emellett egyre kevésbé tudja aktívan tartani a saját táborát. Most a baloldali táboron belül kellene megtalálni egy egységet, aktivizálni a törzsszavazókat, és utána lehet elgondolkodni a bázis szélesítésén - fogalmazott Fodor, aki a választáson való indulás modellje kapcsán elhúzódó vitákat vizionált a balliberális oldalon. Felrótta, nem látszik, hogy pontosan milyen egységes mondanivaló alapján szeretnének elérni új választókat. A Nézőpont Intézet elemzője azt is megelőlegezte, hogy az együttműködés kapcsán kialakuló vita inkább taszítani fogja a választókat, nem pedig az ellenzékhez vonzani. Arról nem beszélt, hogy a pártok valójában a tárgyalások legelején vannak, és mert tanultak a 2014-es fiaskóból, egyelőre háttérbe húzódva egyeztetnek a játékszabályokról.

Miután Orbán Viktor a Jobbik táborát is szeretné minimálisra csökkenteni, a Nézőpont a radikális párttal sem bánik kesztyűs kézzel. Fodor legutóbb a Magyar Hírlapnak arról beszélt, aligha véletlen, hogy Vona Gábor pártelnök nemrég épp az ATV-ben érezte szükségét, hogy edzőtermi és kozmetikai szokásairól számoljon be, most pedig a letelepedési kötvény-ellenességével tovább építené a potenciálisan baloldali szavazóknak is szimpatikus "legkisebb rossz”"imázsát. Úgy tűnik, 2018-ban a Jobbik lehet az új szocialista párt, nem egy balliberális értelmiségi pedig már gondolatban meg is ágyazott ennek a Jobbik-baloldal érdekházasságnak - állította a Nézőpont Intézet ügyvezetője.

Magyar Idők: manipulatív beszámolók
Nem tud arról, hogy szocialista párttagokat, vagy szimpatizánsokat a Magyar Progresszív Intézet nevében megkerestek volna a VII. kerületben azzal kapcsolatban, hogy támogatnák-e Gyurcsány Ferencet vagy feleségét, Dobrev Klárát miniszterelnök-jelöltként, valamint Molnár Gyulát főpolgármester-jelöltként - mondta lapunknak Hunvald György, az MSZP erzsébetvárosi elnöke miután a Magyar Idők "olvasói beszámolók" alapján arról írt, hogy az intézet nevében kutatást végeztek az MSZP-sek között több fővárosi kerületben.
Magyar Kornélia lapunk megkeresésére kifejtette, ilyen munkára nem kaptak megbízást, és telefonon sem végeztek hasonló szondázást. A Progresszív Intézet igazgatója hozzátette, korábban előfordult, hogy ha a szervezet megbízást kapott közvélemény-kutatásra, akkor a Publicus Intézetet bízták meg annak lebonyolításával. Kerestük a Publicust, hogy ők kaptak-e hasonló megbízást, ám lapzártánkig nem válaszoltak. Szakmai forrásaink szerint lehet, hogy a megkeresettek félrehallották, honnan keresik őket a kérdezők, ám az sem elképzelhetetlen, hogy a kormánypárti napilap nem mond igazat, csupán le akarják járatni a Progresszív Intézetet a baloldaliak körében, zavart kelteni annak megítélésében. Olyan forgatókönyv is létezik, hogy politikai pártok trükköznek, és bújnak egy intézet mögé.
A szaknyelv szerint ez az úgynevezett "push poll" technika, amelynek lényege, hogy valójában nem is érdemi közvélemény-kutatás zajlik, hanem csupán annak álcázva akarják átadni a propagandaüzeneteket, vagy különféle pletykákat elindítani a választók között, így befolyásolva őket. Az is előfordulhat, hogy a kérdezők irányított, rávezető kérdéseket tesznek fel, így "tolva" az alanyt afelé, hogy kedvezőtlen irányba mozduljon el a véleménye a témában.