földrengés;Olaszország;utórengések;

2016-11-03 06:34:00

„Pokoli, és nem akar abbamaradni”

Több mint 1100 utórengést regisztráltak Olaszországban a vasárnapi 6,6-os erősségű földmozgás után, ezek közül 240 3-4-es erősségű volt, 19 pedig 4-5-ös – írta az olasz geofizikai és vulkánkutató intézet (INGV). Az eddigi legerősebb, 4,8-as utórengés kedd délelőtt 9 óra körül történt. 

Az erőteljes utólagos földmozgások miatt több épületben keletkezett kár. „Pokoli, és nem akar abbamaradni” – panaszolta Marco Rinaldi, Ussita polgármestere, akinek városát több rengés sújtotta az elmúlt hetekben.

Castelsantangelo sul Nerában is jelentős anyagi károkat okozott a földmozgás. „Minden összedől errefelé” – jellemezte a helyzetet Mauro Falcucci városvezető. „Ami pedig nem dőlt még össze, az instabil. A város olyan, mintha végigment volna rajta egy úthenger.” Szatellitfelvételek tanúsága szerint a föld helyenként 70 centiméterrel emelkedett ki vagy süllyedt meg a rengés epicentrumának közelében. Összehasonlításképpen: az augusztus 24-i, 6,1-es olaszországi földrengés függőleges irányban maximum 18 centiméterrel mozdította el a föld felszínét.

Harminchat éve nem mértek a jelenlegihez hasonló pusztító erejű földrengést Olaszországban. A vasárnap reggeli földmozgás epicentruma az umbriai Norcia közelében volt az ország középső részén. A természeti csapásnak nem volt halálos áldozata, nem úgy, mint az augusztus 24-i, 6,1 erősségű földmozgásnak, amely 298 emberéletet követelt a jelenlegi események helyszínétől csupán 55 kilométerre található Amatrice, Accumoli és Arquata del Tronto térségében.