rendőrség;maffia;Olaszország;

2016-11-03 12:20:00

Lecsaptak a legerősebb olasz bűnszervezetre

Dél-olaszországi 'ndrangheta bűnszervezet két klánját számolták fel a csütörtök reggel Olaszország számos városát érintő hatósági akcióban, amelynek során 41 embert vettek őrizetbe, közöttük egy politikust is - jelentette Reggio Calabria rendőrsége.

A hírhedt Ferrentino-Chindamo és Lamari klán tagjairól van szó, akik a 'ndrangheta területeként ismert Calabria régióból, Laureana di Borrello kisvárosából irányították üzleteiket. Az őrizetbe vett személyek között van Laureana di Borrello önkormányzatának környezetvédelmi felelőse is, akit szintén maffiatevékenységgel vádolnak.

A hatóságok szerint a két klán szabályosan uralta a kisvárost és környékét: ők döntöttek a közbeszerzési pályázatok sorsáról, s a vádak között illegális fegyverbirtoklás és kábítószer-kereskedelem, valamint zsarolás, súlyos testi sértés és gyújtogatás is szerepel. A 'ndrangheta emberei ugyanis gyakran erőszakkal léptek fel azokkal szemben, akik ellenszegültek akaratuknak. A bűnszervezet a sporttal kapcsolatos csalásoktól sem riadt vissza: Reggio Calabria ügyészsége szerint a klánok a helyi labdarúgócsapat legalább két mérkőzésének az eredményét is megvásárolták.

A hatósági akció a déli Calabriától az északi Lombardia régióig számos olasz várost érintett: egész Olaszországban a klánok tíz vállalkozását foglalták le 30 millió euró (több mint 9 milliárd forint) értékben, közöttük építkezési vállalatot, egy szupermarketet, újságüzletet és hatósági zár alá került Laureana di Borrello labdarúgócsapata is.

A 'ndrangheta számít a legerősebb olaszországi bűnszervezetnek, amely az utóbbi évtizedekben maga mögé szorította a szicíliai Cosa Nostra és a nápolyi camorra szervezetét is. A dél-olaszországi Calabrián keresztül érkezik a Dél-Amerikából Európába tartó drogszállítmányok jelentős része, amelynek bevételét a 'ndrangheta olaszországi befektetésekben mossa tisztára.